Ironikus visszagondolni, milyen egyetértési pontra lelt az ellenzék a Fidesszel, amikor májusban a parlament az immár negyedik Orbán-kormány struktúrájáról tárgyalt. A vita persze ezúttal is puszta formalitás volt, mégis, az ellenzék nem csak bírált: több hozzászóló is üdvözölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium életre hívását Palkovics László irányításával. Amolyan korszerű, XXI. századi lépésnek látszott, amely mintha azt üzente volna: a sokszor avíttsággal, múltba fordulással vádolt kormányzó magyar jobboldal nagyon is érti az idők szavát.
Ezért is érhetett sokakat keserű csalódásként a pillanat, amikor kiderült, mi is volt az új tárca létrehozásának mögöttes szándéka. Palkovics miniszter küldetése a büszke Akadémia ráncba szedése, lecsippenteni egy jó nagy darabot a magyar tudományosság hosszú évtizedek óta tiszteletben tartott autonómiájából. Persze a kormány érvelésében is találhatunk megfontolandó elemeket, de az anyagi erőforrások feletti rendelkezésről hozott gyors döntés otrombasága, valamint a lépést a Fidesz sajtójában kísért szokásos piszkálódások nem hagynak kétséget a szándék felől: az egyre inkább központosított, a nemzet erőforrásait lassan minden áttétel nélkül a sajátjaként kezelő végrehajtó hatalom a tudomány területén is érvényesíteni kívánja az aki fizet, az rendel elvet. Vitának pedig nincs helye, hiszen – bár erről sem volt szó a kampányban, illetve a Fidesz nem létező programjában – áprilisban akkora felhatalmazást szerzett a kormány, amibe kellő cinizmussal akár ez a döntés is belemagyarázható.
„Most teszünk arról, hogy ne lehessen a jövőben magyar Nobel-díj”
Beláthatatlan következményei lesznek, ha a kormány bedarálja az MTA-t – mondja a Professzorok Batthyány Körét elhagyó Szathmáry Eörs.
A parlamenti ülésszak emlékezetes, a képviselői fizetések megemelésétől hangos lezárultával pihenni készülő miniszterelnök az elmúlt hetekben újabb téglákat rakott épülő rendszere falába. Egy kis alaptörvény-módosítás, igazítás a gyülekezés, a közszereplők magánélete védelmének szabályozásán, a választójogi vagy a bírósági rendszeren... Külön-külön egyik változtatás után sem mondhatjuk, hogy megszűnt a demokrácia – a balliberálisok ezt a fordulatot amúgy is rég elcsépelték, kiüresítették –, de minden ilyen lépéssel szűkül(het) egy kicsit a kormánnyal szembeni cselekvések mozgástere, tovább gyengülnek azok a bizonyos fékek és ellensúlyok. Eközben Orbán Viktor a saját politikai hátországában is ügyel arra, hogy sehol se alakuljon ki az egyszemélyi hatalmára valaha is fenyegetést jelentő erőközpont.
Kinyírják a kultúrát?
A magyar kulturális (és részben a tudományos) élet nem kormánypárti fősodrára rátámadók vállalkozásának sikere hosszabb távon szinte bizonyosan kudarcra ítéltetett.
Kis túlzással valóságos refeudalizáció zajlik az országban, a személyi függések rendszere mindinkább áthatja az egész társadalmat. A gazdaság és a média után, pontosabban mellett a nagy fideszes térfoglalás újabban a tudományt és a kultúrát, a szellemi szférát vette célba. Az étvágynak jót tett az újabb kétharmad, a negyedik Orbán-kormány ellenerő híján fokozza a tempót, most már tényleg követhetetlen akár egyik hétről a másikra is a Mészáros-birodalom gyarapodása. Minden figyelmeztetés, bírálat, tiltakozás lepattan a választói felhatalmazásra hivatkozó hatalomról. Amely ha szimbolikus vagy nagyon is valóságos térfoglalásról van szó, nem ismer tabukat. Ebből kapnak most leckét az akadémikusaink is.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 11. számában jelent meg, 2018. július 27-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 11. számban? Itt megnézheti. Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
