Ki gondolta volna 1998 tavaszán, hogy a KDNP nemcsak kiesik a törvényhozásból, de önálló léte is a győztes párt martaléka lesz. A választás napján a kereszténydemokraták Nagy Jenő utcai székházából tudósítottam a lapomat, a Napi Magyarországot. Giczy György pártelnököt szinte állandóan fontoskodó slepp követte, így csak ritkán nyílt alkalmunk szót váltani egymással.
Ám szerencsére, ha elvétve és röpke időkre is, akadtak zavartalan pillanatok, s egy ilyet kihasználva mondta, sűrű fejcsóválások közepette: „Nem lesznek jók ezek a fiúk szerkesztő úr, ezek nem tesznek jót ennek az országnak.” Elszánt Fidesz-hívőként nem értettem egyet vele, de vitára sem adódott mód s idő, ezért magabiztos „bölcsességgel” csak annyit válaszoltam: „Meglátjuk, elnök úr!”
Még nem ismertük a választás eredményét, még mindketten reménykedtünk. Neki órákon belül ízzé-porrá zúzódtak a reményei, én meg hosszú évekig okkal, joggal bizakodhattam, majd egy jó darabig csak áltattam magam. De húsz év után nyugodtan elmondhatom: megláttuk, sajnos. S mennyire igaza volt, Elnök Úr! Ám mielőtt megszaggatám köpönyegemet, hamut szórok ritkuló fürtjeimre, és tévedésemet más módon is a világ tudomására hozom, kénytelen vagyok leszögezni: tiszta értelemmel és jó lélekkel arra a KDNP-re sem lehetett szavazni.
Akár kommentként is felfogható ez az írásom, hiszen Giczy György Facebookon olvasott bejegyzésére reagálok. Giczy a Hír Tv-ben történtek kapcsán felidézi Plutarkhosz egyik művét, amelyben Szolón egy tirannus uralkodása ellen szólal fel, mondván: akkor kellett volna az önkény ellen fellépni, amikor az még nem volt ilyen erős.
Nem felejtünk, Péter - a Hír Tv bekebelezéséről
Mi maradtunk, akik voltunk, egyszerűen csak nem a miniszterelnökhöz, hanem értékrendünkhöz maradtunk hűek.
Majd Giczy levonja a mának szóló érvényes tanulságot: „De akkor, a kezdet kezdetén a napjainkban kellően felháborodottak sokasága minden erejével támogatta a Fideszt. Sőt, jól szórakoztak a KDNP-t ért támadásokon, nem nagyon vették a szívükre az FKGP szétverését sem, legfeljebb az MDF bukása miatt volt némi háborgás. Mert nem egyszerre, hanem lépésenként történt meg az ország kisajátítása.”
Felesleges vitatni e rövid eszmefuttatás bármely állítását, csupán annyit jegyeznék meg – nem magamat mentendő, hiszen az évek során jó néhány szarkasztikus megjegyzést tettem a KDNP széthullásáról – nem jókedvemben, netán cinizmusból gúnyolódtam, jobbára csak ironizáltam, sokkal inkább elkeseredésemben. Mert – és ezzel nem állok egyedül – a kereszténydemokrácia magyarországi teljesítményét elkeserítőnek vélem.
A KDNP az újjáalakítása óta képtelen úgy a saját programját, mint az ország érdekeit hathatósan képviselni. Hiszen az elmúlt harminc évben csak három évig próbált a párt önállóan működni, a többi időszakban önkéntes alávetettségben élt. A diakónia sajátos felfogása ez: nem a rászorulókat, ez esetben a nemzetet szolgálják, hanem alázatosan kiszolgálják a rájuk telepedő „testvér” pártot.
Klerikáldemokrácia II
Miért is lett ily égetően sürgős a kereszténydemokrácia bevezetése, amikor még az illiberális változat sem formálódott meg igazán?
Pártelnöksége idején Giczy György a szuverenitást akarta megteremteni, külső és nem mellékesen belső erők megakadályozták benne. 1998 tavaszán a párttagság egyik fele már kilépett, illetve kizárattatott, s perben állt a másik felével, a maradók között mégis számtalan kétes hitelességű egyén akadt.
Megjegyzem, a kereszténydemokraták legjobbjai még a pártban tevékenykedtek, ám túl sok gyanús, no meg elviselhetetlen alak ólálkodott körülöttük. Nem mondok neveket, mert félek, jó néhány arra érdemes lemaradna a listáról, de tény, hogy nem kevesen voltak, akik a választások másnapján már nem a Nagy Jenő utcai, hanem a Lendvay utcai székházban büszkélkedtek szilárd meggyőződésükről.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 15. számában jelent meg, 2018. augusztus 24-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 15. Magyar Hangban? Itt megnézheti. Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
