Túl a törzsi gyűlöleten

Fotó: Parlament.hu

Le kell zárni a polgárháborút, és nem eltanulni a Fidesz módszereit, hanem azokkal ellentétesen cselekedni – akkor is, ha ez emberileg nehéz, akkor is, ha nem szolgáltak rá a nagyvonalúságra. Ki kell törni a törzsi gyűlölet fogságából – nem szabad olyan kicsinyes és aljas bosszúállókká válni, mint az elmúlt évtizedek elitjei.

Hirdetés

Azon a napon, amikor Orbán Viktor elveszti hatalmát, három út áll majd az ellenzék előtt.

I. Idén áprilisban ez volt a balliberális ellenzék politikai programja: ha nyertek volna, nem ismernek el semmilyen jogszabályt és kinevezést, amit a Fidesz hozott. Álláspontjuk szerint a parlamenti kétharmad felhatalmazás nélkül alkotmányozott, így az alaptörvény illegitim.

Van-e gyógymód veszettség ellen? – Magyar Hang

Két egymásra fenekedő fanatikus szekértábor uralja közéletünket. A hatalom érdeke ennek a helyzetnek a fenntartása.

Ennek nyomán a nyers erő, a rendőrség és a hadsereg hűsége, valamint az utcára vonuló tömegek döntenének jogról és hatalomról Magyarországon – ez a forgatókönyv a hideg polgárháború helyett tényleges polgárháborúval fenyeget. Nyilvánvaló, hogy ez a terv a legnépszerűbb, hiszen a legradikálisabb: ez elégíti ki leginkább az ellenzéki szekták gyűlöletét.

II. Az ellenzéki pártelitek számára legvonzóbb forgatókönyv szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, amelyben az állam mindenható, és a kormánypárt szava szentírás, egyszerűen tokkal-vonóval átvenné az ellenzék. Ehhez ugyan kétharmados parlamenti többség kell, ám ha az megvan, jöhetnek végre az ellenirányú politikai leszámolások, az Echo Tv és a Hír Tv beszántása, a nemzeti együttműködés haszonélvezőinek levadászása. Pont olyan világ lesz, mint a mai, csak épp a baloldalnak lesz mindenre az a válasza, hogy kétharmad, és boldog karácsonyt.

III. Az ellenzék politikusai előtt fennáll a lehetőség, hogy ha hatalomra kerülnek, békét teremtsenek: a jövőbe tekintsenek, ne követeljenek börtönt és vagyonelkobzást, hanem kinevezzenek egy tisztességes legfőbb ügyészt, és bízzák rá, hogy elszámoltassa azokat, akik politikai szándék nyomán lettek milliárdosok Magyarországon.

Fennáll a lehetőség, hogy kinyilvánítsák: a politikának nincs dolga köztörvényes bűnökkel, hanem az a feladata, hogy rendbe tegye az országot. Fennáll a lehetőség, hogy az eljövendő hatalmasok a polgármestert, az iskolaigazgatót és az újságírót ne tévesszék össze Orbánnal meg az oligarcháival, még akkor se, ha azok előszeretettel viselkedtek úgy, mint az uraik.

Az árkok betemetve, csak nem úgy – Magyar Hang

Két párhuzamos Magyarország van, amelyek csak épphogy, kényszerből határosak egymással. Ami viszont közös, az a düh.

Fennáll a lehetőség, hogy a jövő elitjei ne magukhoz irányítsák a hirdetési milliárdokat, hanem önkorlátozást gyakoroljanak, és megtiltsák a reklámpiacon az állam jelenlétét. Fennáll a lehetőség, hogy új választójogi törvényt hozzanak, amely listás és arányos: ha egy pártnak 10 százalékos a támogatottsága, akkor 10 százaléknyi képviselői hely illesse meg – se több, se kevesebb!

Fennáll a lehetőség, hogy olyan szociális rendszert alkossanak, amely fenntartható, és amely valóban a legszegényebbeken segít. Fennáll a lehetőség, hogy olyan hatalmat gyakoroljanak, amelynek bázisa egy széles középosztály, nem pedig az államnak kiszolgáltatott tömeg. Fennáll a lehetőség, hogy a nyugdíjakat a politika többé ne szavazatok felvásárlására használja, hanem a mindenkori befizetésekhez arányosítsa, s így megvalósítsa nyugdíjas és dolgozó szolidaritását.

Fennáll a lehetőség, hogy a politikusok szeme előtt ne a közvélemény-kutatási grafikon, hanem a közjó szelleme lebegjen: ne azon járassák az agyukat, hogy miként tudják tovább hergelni a társadalmat, hanem azon, hogy miként tudják megértetni a magyarokkal, hogy a múltjuk, a jelenük és a jövőjük egyaránt közös.

Álljon itt egy gyakorlati példa: a kormánypárt és Habony Árpád momentán épp azzal provokál, hogy Horthy-emléknapot tart Kenderesen, ahol a Nemzeti Együttműködés Rendszere a nagyszerű államférfit, a Trianon után térdre esett Magyarország talpra állítóját ünnepli. Végre vissza a jó öreg törzsi politikához, a szimbólumokhoz, a vérben és sérelmekben áztatott XX. századhoz! Válaszul az ellenzék hárommillió koldussal, antiszemitizmussal, Don-kanyarral és deportálásokkal, az egyoldalú történelmi képre egy másik egyoldalú történelmi kép felfestésével válaszol – és máris ott tartunk, ahol az elmúlt mocskos száz évben bármikor.

Az illiberális módszertan forrása – Filippov Gábor írásának margójára – Magyar Hang

A hibrid rendszerek módszereit épp a neoliberális elitek kísérletezték ki.

A szimbólumaink és a történelmünk határozzák meg az identitásunkat. Fontos beszélnünk róluk – de úgy, hogy elismerjük mindkét narratíva igazságát, és belátjuk kötelességünket az iránt, hogy mindkettőt számon tartsuk: Horthy Miklóst éppúgy illeti méltatás az ország talpra állításáért, ahogy felelősség a doni katasztrófáért.

Érteni kell, hogy a Horthyt ünneplőkben nincs rossz szándék: azért teszik, mert a bolsevizmus a referenciájuk – ugyanakkor nekik is meg kell érteniük, hogy mások viszolygása Horthytól épp ugyanilyen jogos, hisz a nyomor és a három zsidótörvény is lehet referencia. Horthy Miklós árnyalt és pontos megítélésére kell törekednünk, mert egyedül ez adhat a huszonegyedik századra közös identitást a magyaroknak – és nem az, ha a valóságból kihámozzák azt, ami számukra épp politikailag használható, a többit meg elhazudják.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyetlen gyenge pontja a kultúra: pénzen nem megváltható. Abból kell főzniük, amijük van: pénzes proliságból, törzsi gyűlöletből és Trianon-sérültségből – ebből pedig nem telik ki több, mint a Pappa pia és a Bayer-show.

Őfelsége ellenzéke – Magyar Hang

Magyarországon nincs szükség putyini és erdogani eszközökre: itt az ellenzéki politikusok maguk végzik el a piszkos munkát.

Hirdetés

Az ellenzéknek ezzel szemben ott a teljes kulturális univerzum: film, színház, zene, újságírás – ahogy elkészült a Saul fia, meg a Testről és lélekről, ahogy a rendszer kulturális alternatíváját képezi Pintér Béla és Bödőcs Tibor.

Nincs egyéb teendő, mint szakítani a vonalas pártkáderekkel, akik még ma is megmondják a tutit, holott semmivel sem különbek, mint jobboldali megfelelőik: még most is azzal foglalkoznak, hogy kit rekesszenek ki a civilizációból, és még a harmadik kétharmados vereségük után is újabb lehetőséget kérnek maguknak meg a pártjaiknak. Akiknek a médiumait a Fidesz bőkezűen támogatja, és akik fényesen megélnek abból, hogy nem veszik észre: maguk is a nemzeti együttműködés részei. A kétharmad az ő dühükből és elfogultságukból meríti legitimitását – épp ahogy ők tették, amikor még hatalmon voltak.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 17. számában jelent meg, 2018. szeptember 7-én-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 17. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

Tudjuk, hogy mindenki kér. Tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.