HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Térey János 1...

Térey János 1970–2019

HIRDETÉS

2019. június 18-án, kedden 14 órakor vesznek végső búcsút Térey Jánostól Budapesten, a Farkasréti temetőben (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.). Barátai és kollégái nevében Csaplár Vilmos és Spiró György búcsúzik, majd Nagygéci Kovács József és Kovács Gergely református lelkészek hirdetnek igét a ravatalnál és a sírnál. A család kérése, hogy a búcsúzók egy szál virággal róják le kegyeletüket a sírnál, s mindazt, amit koszorúra költenének, azt ajánlják fel az özvegynek és két kisfiának az alábbi számlaszámra: dr. Harmath Artemisz – OTP 11773078-07641639. Térey Jánost a Jelenkor Kiadó saját halottjának tekinti. Ezzel az írással emlékezünk rá.

HIRDETÉS

Megírták már sokan, és még többen megírják majd a jövőben, hogy nemzedékének legnagyobbja volt. Írnak majd a maga után hagyott űrről meg a hiányról.

„Úgy volt, hogy te jössz hozzám”: Térey Jánosra emlékeztek | Magyar Hang

Én inkább arról az űrről akarok írni, amit Térey János töltött be az életemben. Ritkák ugyanis azok a barátságok, amelyeknek évtizedekre szól a szavatosságuk. A miénkkel ez úgy alakult, hogy amikor még dühös huszonéves írópalánta voltam, ő meg a harminchoz kissé közelebb járó, az irodalom terepén már nagyon is otthonosan és markánsan jelen lévő pályatárs, akkor nagyon egy húron tudtunk pendülni. Kocsmázások, vébédöntők, csavargások Szolnoktól Újvidékig – fiatal emberek barátsága, ami rendszerint meg szokott kopni. Lassan mi is elmaradoztunk egymás mellől, kiváltképp azok után, hogy két országhatárral odébb választottam magamnak új otthont.

Aztán pár éve, mint a búvópatak, ismét előbukkant a felszín alól ez a barátság. Már nem irodalomtól és egyebektől megmámorosodott suhancok voltunk, hanem két büszke apa – bár annak a múltnak az emlékei is ott bújtak félszavainkban, csak kettőnk által értett utalásainkban, miközben örömmel figyeltük, ahogy fiai, Ágoston és Zsiga meg az én Tünde lányom együtt pancsolt a fürdőkádban brünni vendégeskedésük során. Örültem neki, nekik, annak, hogy még a kisebb összezördülések idején is sugárzott róluk, ő és felesége, Artemisz mennyire erősen szeretik egymást. És ő is örült annak, hogy – ahogyan ő mondta: a „Sturm und Drang”-korszak után – egy megszelídült, megállapodott, révbe ért férfiú lett „pálóc prózás” cimborájából.

Térey János emlékére | Magyar Hang

Sok minden belefért barátságunk második, érett korszakának ebbe a szűkre szabott pár évébe – elkeveredés egymástól egy, a villamoson felejtett gyereksapka miatt a brünni városközpontban, pár perccel a szerzői est előtt, amit a helyi magyarok körében neki és Artemisznek szerveztem, aztán a végül sikerrel záruló kísérlet arra, hogy mobiltelefonon egymáshoz navigáljuk magunkat a karácsonyi vásár forgatagában, majd a legcsaládiasabb felolvasóest, amiben valaha is részem volt, amelynek során János és Artemisz váltásban cserélte az este kulcsszerepeit – a pódiumon faggatott szerzőét, valamint a székekből összetákolt gyerekkuckóban szorgoskodó Térey fiúk és az én leánykám vigyázását.

HIRDETÉS

Belefértek a balatoni strandolások és a szőlőhegymászások közös jó barátunkkal, Lanczkor Gáborékkal. És amikor nagynéha Budapestre mentem, még ha egyetlen napra is csupán, mindig kerítettünk legalább fél órát arra, hogy összefussunk valahol egy kávéra. Mert vele a félórák is tartalmasak tudtak lenni – ahogyan az el is várható, amikor megbecsüli a találkozásokat két ember, akinek van közös múltja, közös jelene, és azt hiszi, hogy közös jövő is jut nekik. Hogy van hová, mire tervezni.

Legutóbb – vagyis: utoljára – bő két hónapja találkoztunk Wachauban, az osztrák Dunakanyarban. Kremsben volt ösztöndíjasként a Literaturhaus vendége, ott látogattuk meg egy hétvégére Aleksandrámmal „Téréjjancsi”-t, ahogyan jellegzetes lengyel akcentusával szokott hivatkozni rá, így, egyetlen szóvá vonva össze vezeték- és keresztnevét. Az első napon János végigkalauzolt minket Kremsen, Undon és Steinen – aki ismeri az írásait, annak nem kell magyaráznom, hogyan tudott városokról szólni, és milyen éles szemmel érte tetten a rejtett részletekben, nüanszokban a kövek és az évszázadok mögött rejtőző városlelket –, másnap pedig beültünk az autómba, és a Duna déli partján, komótosan, meg-megállva végigfurikáztunk Melkig.

Zombik a gazos hegyoldalon – interjú Térey Jánossal | Magyar Hang

Amikor két fess osztrák falucska között betettem a lejátszóba a Sister of Mercytől az A Slight Case of Overbombingot, és a Temple of Love Ofra Haza-féle változatánál előreszólt a hátsó ülésről, hogy „Kakaót!”, abban ott visszhangzott majd’ két évtizeddel korábbi önmagunk hangja is. Aztán egy sietős katedrálisnézés után, a jóval ráérősebb ebéd során megegyeztünk, hogy ezt majd meg kell ismételni négyesben, Artemisszel is. Végül a folyó északi partján visszakocsikáztunk Kremsbe, útba ejtve nem csupán a willendorfi vénusz lelőhelyét, hanem egy Heurigert is, ahol sofőrként Jánosra és asszonyomra testáltam a borkóstolás felelősségét. És közben végigszövegeltük a folyó mindkét partját, ide-oda cikázva poénok és komolyság, múltbéli anekdoták, jelenbeli örömök és küzdelmek, valamint a jövőről szőtt tervek között – arról a jövőről, amiről most már tudjuk, hogy úgy, ahogyan akkor elképzeltük, nem lesz.

Az utolsó megálló Oroszlánszívű Richárd fogságának egykori helyszíne, Dürnstein volt, ahol Aleksandrám és én szokás szerint tüstént a vár legfelsőbb orma felé vettük az irányt. Jancsi a kaptató kétharmadáig bírta, aztán rágyújtott, és mondta, hogy menjünk csak magasabbra bátran, visszafelé majd ugyanott találjuk, merthogy tériszonya van. Nem tériszony ez, hanem az a fránya cigi, feleltem, aztán előadtam szokásos tirádámat a leszokás előnyeiről, új életre kelt ízlelőbimbókról, ismét felfedezett illatokról, mire Jancsi azzal válaszolt, hogy önéletrajz írás közben nem lehet leszokni. Erre bevetettem a döntőnek szánt érvet pihenő nélkül, erőből leúszott kétezer méterekről, mire azt válaszolta: rendben, egy év múlva majd leteszi a cigit. Késő délután, a kremsi karikatúramúzeum parkolójában azzal búcsúztunk, hogy hamarosan ugyanígy, akár Brünnben, akár Budapesten vagy másutt, de mindenképpen ismét hosszabban, több napra.

Először színházban – Pethő Tibornak | Magyar Hang

Azzal, hogy kortárs literatúránknak nemigen volt hozzá mérhetően merész, mindig valami újjal próbálkozó, önmaga korlátait minden egyes könyvével tovább tágító alkotója, nem szaporítom itt a szót. Úgyis mindenki tudja, és sokan megírták már, vagy megírják majd a következő napokban – még azok a lapok is, amelyek néhány évvel ezelőtt még helyénvalónak találták lefasisztázni, és azok is, amelyek érdemesnek látták egy pamfletszámba is alig vehető, érvdeficites álkritikával merényelni meg utolsó regénye, a Káli holtak recepcióját. Tudta, hogy nem ezeknek a bírálatoknak van igazuk – de ettől még nem fájtak neki kevésbé.

Mint ahogyan abba is beletörődött, de el sohasem fogadta igazán, hogy Magyarországon alacsonyan szállnak a különféle billogok – jóval alacsonyabban, mint az elismerések. És mintha azzal is megbékélt volna, hogy nem elég sorra-rendre korszakos jelentőségű köteteket írnia, hanem mellé a Kárpát-medencét is nonstop körbe kell turnéznia, akár valami rockzenekar, hogy a közlésekért és a könyvekért járó honoráriumok mellé odakerülhessenek a fellépti díjak is, biztosítandó a családnak azt az életszínvonalat, amit kötelességének érzett biztosítani. Egy érdemesebb világban Térey Jánosnak, az ő tehetségével és teljesítményével, legfeljebb azzal a kérdéssel lett volna szabad viaskodnia a mindennapokban, hogy milyen színű kaviárt kenjen a szendvicsére, nem pedig azzal, miből jut majd arra, hogy elrepülhessen a feleségével egy hosszú hétvégére nyaralni. És sajnos teljesen felesleges itt végigírni azt a mondatot, ami úgy kezdődik, hogy ha mindez másképp lett volna, akkor talán…

HIRDETÉS

Így meg annyi marad, hogy amikor nagyon hiányzik, akkor majd levehetem a könyvespolcról. És átkozottul hiányozni fog. Mert áldás volt, amíg itt volt.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/23. számában jelent meg, 2019. június 7-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/23. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,693lájkolóTetszik
2,809követőKövetés
18,400feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Minden hatalom megittasul önmagától – Magyar Hang-ajánló

Nagy Ervin-, Zsiday Viktor- és Timothy Garton Ash-interjú. Riport a szekszárdi cigánynegyedből. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Újabb szög a vidék koporsójában: megszűnik az agrár-felsőoktatás Szarvason

Babák Mihály hiába próbálta megmenteni a kart, a Fidesz leállította saját polgármesterét, így már csak szakképzésre és kutatásra lesz lehetőség a patinás intézmény falai között.

Kelj fel, és jaj?