Izgalmas felvetéssel dolgozik a Netflix gyártásában készült sci-fi, A hold árnyékában. A film azt a kérdést feszegeti, hogy ha lehetőség lenne visszautazni az időben, és megölni a fiatal Adolf Hitlert, azt vajon szabad volna-e megtenni. Nekem van is néhány bátortalan válaszom erre a felvetésre, ha ugyanis rendelkezésre áll a technológia az időben utazni, akár segíteni is lehetne a fiatal Adolfnak felvételt nyerni a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára, vagy még jobb volna megakadályozni az első világháború vérontását, amelyből Hitler hatalomátvétele és a második világháború következett. Sosem éreztem tehát jogosnak ezt a kérdést, úgy voltam vele, mint azzal a dilemmával, hogy szabad-e önvédelemből embert ölni. Természetesen szabad, de veszély esetén ettől még nem a fegyvert kell keresni, hanem a telefont, hogy a rendőrséget értesítsük. Ha pedig a veszélyben lévő személy már mindent megtett, amit a józan ész enged, és az elemi humánum diktál, akkor és csakis akkor alkalmazzon erőszakot, s lehetőleg akkor se halálosat!
A hold árnyékában készítői egy másik jogos kritikával élnek a legfőbb politikai vezető meggyilkolása kapcsán. Kérdésük az, hogy pusztán Hitler kiiktatásával vajon elkerülhető lett volna-e a nemzetiszocializmus áldozatainak halála. Mi a garancia arra, hogy Hitler helyére nem egy másik tömeggyilkos hajlamú szociopata lép, ha az ifjú Adolf akár halott, akár sikeres bécsi tájképfestő lesz? S a bolsevizmus története talán nem azt mutatja, hogy egy totalitárius rezsim így vagy úgy mindenképp kitermeli a tömegmészárláshoz kellő szörnyeteget? Elég országban lett kipróbálva, hogy nyilvánvaló legyen: bár sok múlik az egyéni vérszomjon, valahogy mégis mindig egy lelkiismeretlen gyilkos kerül a rendszer élére.
In the Shadow of the Moon | Official Trailer | NetflixA Netflix filmje ezért még messzebb megy, s az Egyesült Államokat a fiktív jövőben fenyegető vérontásra igazán posztmodern választ ad: a problémát a gyökerénél kell kezelni. Nem egyetlen embert, hanem azt a gyűlöletkeltő, rasszista mozgalmat kell kigyomlálni a történelemből, amely a kulturális térből indulva háborút okozott. Ha a film cselekményét jól értelmezem, a második világháború és a holokauszt megelőzéséhez nem pusztán Hitler volna a kellő célpont, hanem olyan gondolkodók, mint Nietzsche, olyan művészek, mint Wagner, és olyan tudósok, mint Darwin, akik a nemzetiszocializmus későbbi ideológiájához tevékenységükkel a kultúra számos területén muníciót szolgáltattak. Ennek szellemében a film cselekménye során az emberiséget megmentő időutazó sorozatgyilkos megöl egy koncertező zongoraművészt, egy túlsúlyos buszvezetőnőt és egy öregedő szakácsot, mert azok a nyolcvanas években olyan politikai mozgalmat támogattak, amely harminc évvel később társadalmi katasztrófát okozott.
Ez már egy új Amerika hangja. Húsz éve egy ilyen film elkészülhetett volna Kínában, Törökországban vagy Iránban, de az Egyesült Államokban, ahol a vélemény szabadsága megkérdőjelezhetetlen érték, soha. Amerikában akkor még olyan demonstrációk születtek a szólásszabadság mellett, mint a Larry Flynt, a provokátor, a kilencvenes években ugyanis az Alkotmány első kiegészítését a keresztény fundamentalistákon és a háborúpárti héjákon kívül még a jobboldalon sem vitatta senki. A mai Amerikában ezzel szemben emlékműveket bontanak el, festmények címeit változtatják meg, a könyvtárakból pedig még egy olyan antirasszista remekművet is száműznek, mint a Ne bántsátok a feketerigót! – egy n betűs szó ugyanis túl gyakran fordul elő benne. Két egyre vállalhatatlanabb szekta tartja kézben Amerikát, ahol a preventív sorozatgyilkosság koncepciója ma már legitim felvetés.
Trónok harca - a fegyverletétel | Magyar HangA film csúcspontján a teljes életét feláldozó rendőr szembesül azzal, hogy a gyilkosságsorozat valójában az ő terve, és amint megérti annak grandiózus igazságát, eldobja harminc év küzdelmét, és félreáll. A sorozatgyilkosság jogossága az alkotói szándék szerint megkérdőjelezhetetlen – a kérdés mindössze az, hogy a főhős és a néző mikor látja be annak nagyszerű és fennkölt célját. A cselekmény végére aztán egyaránt megértik, hogy nem gyilkosságokat láttak, hanem az emberiség hősies megmentését.
A nyugati civilizációt a posztmodern kor két elszabadult rémkurzusa szorongatja: jobbról az illiberális trollface, amely büszkén veti meg a szabadságot, a jogállamot és a demokráciát, balról pedig a politikai korrektséget követelő mártírface, amely annyira tiszteli az emberi szabadságot és méltóságot, hogy másként gondolkodók elpusztításának erkölcsi felhatalmazását gyártja le, felégeti akár a jogállamot, akár a demokráciát, megvonja mindazok szabadságát és méltóságát, akiket az egyenlőség ellenségeiként azonosít.
A robotpilóta uralma alatt | Magyar HangA hold árnyékában című film erőteljes kulturális példázata annak, hogy a XXI. század önmagát progresszívként azonosító amerikai értelmisége miként forgatja ki magából az elemi erkölcsöt, s egyben jelzés, hogy a ránk váró évtizedekben milyen keskeny mezsgyén kell megférniük azoknak, akik mind az erő kultuszának barbárságát, mind az erkölcsi felsőbbrendűség fanatizmusát elutasítják.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg október 31-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/44. számban? Itt megnézheti!
