Nekik nyolc

A beszédíró, aki a miniszterelnök klímavédelmi programját összeállította, valószínűleg kevesebb időt fordított erre a feladatra, és kevesebb szakembert kérdezett meg, mint a Magyar Hang szerkesztői. Azért valaki figyelmeztethette volna, hogy nem hulladékgazdálkodási tervet készít: a nyolc pontból négy, az üvegvisszaváltástól az illegális lerakókig olyasmivel foglalkozik, amely klímaszempontból aránylag keveset hoz a konyhára. De ha már hulladék, miért nem az égetést tiltja el? És miért csak a multiktól követel környezetbarát technológiát? Folyóinkat miért csak a külföldről érkező hulladéktól védi meg, a jófajta hazai idegmérgek, bennszülött nehézfémek miért képeznek kivételt?

Ilyen kampányízű ötletelésből születhetett az egy újszülött – tíz faültetés gondolata is. Ennél, valljuk be, többet érne, ha nagy biológiai kapacitással rendelkező, értékes erdőségeinket nem égetnék többé hőerőművekben biomassza címen, ha fokozottan védett területeken nem lenne elfogadott a vágásos üzemmód, vagy ha a tiszai árterek erdőit a vízügy nem tarvágással „kezelné”.

Ami az elektromos autókat illeti, kedvező környezeti hatásuk meg sem közelíti a forgalom csillapításában rejlő lehetőségeket. Például ha elzárnák végre a gépkocsi- és teherforgalom közvetett és közvetlen anyagi támogatásának valamennyi csatornáját. (De mit szólna ehhez a német autóipar?) Maga az akkumulátorgyártás ellenben súlyosan környezetszennyező. Márpedig az elektromos autókról szóló programpont alighanem arra utal, hogy Európa legnagyobb akkumulátorgyárainak felépítéséhez egy (bizonyára környezetbarát) dél-koreai multi épp a Duna mellett, Gödön és Komárom szomszédságában talált alkalmas helyszínt, készséges kormányzatot.

A napenergia felfuttatásának csak örülhetünk, azonban rejtély, hogy a szélerőművek építését eközben miért blokkolja a kormány (meglehet, az alkalmas területek még nincsenek NER-közeli kezekben), és miért nem esik szó kiváló adottságainkról a geotermikus energia terén. Nem volna akadálya annak, hogy a megújulók részesedését energiatermelésünkben az uniós célkitűzéseknek megfelelően emeljük – ez azonban valahogy fel sem merül. Klímakampány ide, klímakampány oda, vállalásainkkal ezen a téren (is) a sereghajtók közt kullogunk. Nem véletlenül: a megújulók 30 százalékos részesedése esetén el kellene tekinteni Paks II. megépítésétől. Nemcsak azért, mert a nukleáris erőművekben előállított energia ára egyre kevésbé állja a versenyt a megújulókkal, hanem azért is, mert az országos ellátóhálózatot ugyanis vagy egy központi gigaerőmű kiszolgálására kell alkalmassá tenni, vagy a helyi, megújuló forrásokra is támaszkodó decentralizált áramtermelés céljaira. A kettő, mint mondják, együtt nem megy.

A miniszterelnök által meghirdetett klímacélok komolytalanságát jelzi, hogy a pontok között nem szerepel a legnagyobb üvegházgáz-kibocsátó ágazatok jövője. A kilátástalanul lepusztult vasúthálózat sürgős fejlesztése, ami nélkülözhetetlen volna a gépkocsi és kamionforgalom csillapításához, épületeink energetikai korszerűsítése, amivel hihetetlenül sok energiát (és szén-dioxid-kibocsátást) lehetne megtakarítani. Vagy metángyáraink: a nagyipari állattartás poklában sínylődő négylábúak. Valamint az is kiderül, hogy a klímavédelemnek elkötelezett kormányzat továbbra sem kíván forrást biztosítani a lakásállomány energetikai korszerűsítésére, ahol talán a legnagyobb megtakarítást lehetne elérni. De hát ki akar megtakarítani, amikor Pakson fölös mennyiségben terem majd a villanyáram?

Sajnos nem köztudott, de Magyarország a klímaváltozás következményeinek a leginkább kitett európai országok közé tartozik. Egyre gyakrabban és egyre többet fogunk szenvedni a jövőben az időjárás szélsőségeitől, aszályoktól, hőhullámoktól, vízhiánytól vagy éppen pusztító viharoktól. Ennek ellenére (a szerény erdőtelepítési célokat leszámítva) nem szerepel a programpontok között a felkészülés a várható hatásokra. Kiemelném ezek közül az áttérést a vízvisszatartó vízgazdálkodás és talajművelés korszerű formáira. Ez a Tisza vízgyűjtő területén a természetes vízjárások részleges helyreállítását kívánná, a hagyományos ártéri gazdálkodás felelevenítésével.

Lányi Andrással interjút olvashat a március 5-én megjelent Magyar Hangban!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/8. számában jelent meg február 21-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/8. számban? Itt megnézheti!