Átlagos egyetemi előadásnak indult. Zsúfolt terem, zárt ablakok, és az oxigénhiány miatt sebesen közeledő éberkóma. A kegyelmi állapot ezúttal azonban csak néhány másodpercig tartott, az előadó, nem mellesleg tanszékvezető egyetemi tanár, egy Magyar Narancsot vett elő, és a magasba emelve azt kérdezte: „Ki írta ezt?”
A kétezres évek elején használható ötletnek tűnt egyetemi óráról írt kritikát megjelentetni egy közéleti hetilapban. De nem hoztak nagy áttörést a szövegek, néhány próbálkozás után fel is hagytak az efféle publicisztikákkal. Másfél évtized elteltével azonban úgy tűnik, az egyetemi történetek visszatérhetnek a közbeszédbe – persze az idők változnak, immár nem kritika, hanem feljelentés formájában.
2004 tavaszán a visszafogottan ironikus írás az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének egyik órájáról tudósított. A szöveg inkább volt hízelgő, mégis hetekig beszédtéma maradt köztünk, milyen hevesen reagált rá a tanszékvezető. Talán ezért is ébredt nosztalgia bennem a 888 felhívása kapcsán. „Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Ha igen, írd meg nekünk, és közzétesszük történeted” – biztatta a hallgatókat Habony Árpád online újságja.
A nosztalgia e helyütt talán némi magyarázatra szorul: néha a hátborzongató dolgok is felidézhetnek kellemes emlékeket. A bizarr párhuzam ráadásul nemcsak a téma, de a helyszín tekintetében is helytálló. A 888 a felhívás előtt ugyanis már közölt egy hallgatói levelet, amely szintén az említett intézet egyik óráját elemezte. A szerző állítása szerint az „ELTE már a gyakorlatban is a balliberális eszmék szócsöve lett”.
Az egyetemek integritásának és függetlenségének megőrzése a demokratikus rend egyik biztosítéka. Az intézmények – a hatalom által garantált – sokszínűsége pedig tudományos és világnézeti szempontból is releváns, ám amíg előbbi a strukturális működéshez tartozik, utóbbi személyes preferenciák kérdése. Amikor valaki azt feltételezi, hogy az ELTE bármilyen eszmék szócsöve lett, azzal összemossa e kettőt, végső soron azt állítva, hogy sérül az egyetemi integritás, méghozzá az oktatói önkény hatására.
Ezt a paradoxont a cikk szerzője nem kívánja feloldani, helyette inkább – mint az a megvádolt intézet cáfolatából kiderült, hamis állításokkal – arra akar rámutatni: az állami pénzből működő egyetem tanárai az állami narratívától eltérő értelmezéseket adnak közéleti témákban.
A feljelentett intézet egykori hallgatójaként hangsúlyozhatnám, hogy az ott töltött évek alatt nem csupán a kritikai gondolkodásra és a logikus érvelésre tanítottak meg, de a másik (véleményének) elfogadására is. Úgyhogy ezen állításom megfogalmazásával nem is teszek mást, mint a 888, csak ellenkező előjellel. Célravezetőbb, ha összevetjük a szűk másfél évtized különbséggel született írásokat. Előbbi közéleti témává avatta a felsőoktatást, utóbbi épp az ellenkezőjét igyekszik elérni, a „balliberális szócső” megbélyegzéssel elszigetelné az egyetemet a társadalomtól.
Az egyetemek bűnös intézményekként való izolációja a felsőoktatás állami kontrolljának kiterjesztését is előkészítheti, amely hosszú időre észrevétlen maradna. És mire az egyetemeken zajló drasztikus változások elérik a társadalom ingerküszöbét, a folyamat már nehezen lesz visszafordítható.
A „Ki írta ezt?” kérdése a 888 felhívását követően már csak egy letűnt kor visszhangjaként rezonál. Boldog békeidők, amikor még a kritikán bántódhatott meg az ember, és nem a „balliberális leleplezéstől” kellett tartania.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 29. számában jelent meg, 2018. november 30-án.
Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat a lapban? Itt megtudhatja!
