HIRDETÉS

Hogy jutott a Szálasit éltető zenekar a VOLT színpadára?

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük!

HIRDETÉS

Péntek este írtuk meg, ami aztán a teljes magyar sajtón végigfutott, hogy egy olyan együttes is fellépett csütörtökön a VOLT Fesztiválon, amely három hónappal ezelőtt még egy, a Szálasi Ferenc emlékét ápoló koncerten húzta a talpalávalót. (Az erről szóló posztot a zenekar azóta törölte a közösségi oldaláról, ám mi jó időben, évtizedes rutinunkat, valamint titkosszolgálati eszközöket latba vetve elmentettük a bejegyzést.) Az elsősorban a katona- és háborúnosztalgiára építő RPG zenekar a „Hogy ha (sic!) a gépünk” című nótájában például azt hallhatjuk, hogy „dörren a puska és robban a gránát / mindenütt ég a határ / bömböl az ágyú és szántja a földet / körülötte a halál”.

Azóta válaszolt a fesztivált szervező cég is, azt írják „nem egy előre leszervezett zenekarnak, hanem a Sopron zenél vetélkedő nyertesének lett felajánlva” az adott időpontban a VOLT Fesztivál színpada. „Ez egy régóta fennálló együttműködés a vetélkedővel, hogy a fesztivál lehetőséget biztosít a nyertesnek a fellépésre.” A fesztivál kommunikációs szakembere állítja, hogy „a zenekarnak a múltját nem ismerjük, de a koncerten egy szélsőségektől mentes előadást hallhatott a viszonylag szűk közönség”. Persze felvetődik, hogy ilyen módon bárki, bármi felkerülhet a VOLT Fesztivál színpadára, ha a fesztivál egyik partnerétől érkezik a javaslat az adott zenekar szerepeltetésére. Ezek szerint a rendezvény szervezői nem vizsgálják meg, hogy ki kerülhet a pódiumukra.

Az idei VOLT Fesztivált már az indulástól botrányok kísérik. A szerdai, első napon írta meg az index, hogy a nagyszínpadon két koncert között Orbán Viktor végtelenített beszédére csápolhatnak a fesztivál résztvevői. Kérdésünkre most azt válaszolta a fesztivál, hogy a Magenta Színpadon, amelyen a szélsőjobbos RPG együttes lépett fel csütörtökön „semmilyen rendszerváltást idéző film nincs”. Az idei VOLT támogatói között megannyi állami céget találunk: a Magyar Posta, a Nemzeti Közművek, a Szerencsejáték Zrt., az Agrármarketing Centrum, a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, valamint Schmidt Mária kormánybiztossága is jónak látta anyagilag támogatni a fesztivált.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

38,885lájkolóTetszik
3,603követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Inkább a sírba vinném a titkomat – Magyar Hang-ajánló

Interjú Kovács Patríciával és Szikora Róberttel. Legyen-e alapjövedelem? Következménye lett leleplező cikksorozatunknak. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek