HIRDETÉS

Ne féljetek! – Lelki rozéfröccs az önkormányzati választásokra készülőknek

HIRDETÉS

„Bárkába szállt, s tanítványai követték. Egyszerre csak nagy vihar támadt a tavon, úgyhogy a hullámok elborították a bárkát. Ő azonban aludt. Odamentek hozzá, fölkeltették és kérték: »Uram, ments meg minket, elveszünk!« Jézus ezt mondta nekik: »Mit féltek, kishitűek?« Aztán fölkelt, parancsolt a szélvésznek és a víznek, s nagy nyugalom támadt. Az emberek csodálkozva kérdezgették: »Ki lehet ez, hogy még a szélvész és a víz is engedelmeskedik neki?«”

HIRDETÉS

Szent II. János Pál pápa buzdította akképpen a székfoglaló homíliájára Rómában, 1978. október 22-én összegyűlt hívőket, hogy háromszor is elismételte szentbeszédében, a Szent Péter téren: „Ne féljetek!” Gondoljunk csak bele, mennyire forradalmi volt ez az ösztökélés akkor és ott, különösen úgy, hogy a pápa nem félt hangsúlyozni ebben a homíliában sem lengyel származását. Az állampárt uralma teljes volt nemcsak Lengyelországban, a teljes keleti blokkban, közte Magyarországon is. Mind Lengyelországban, mind Magyarországon megszálló (szovjet) csapatok biztosították a kommunisták teljhatalmát, a kommunista párt befolyása kiterjedt az élet minden szeletére. És akkor jön ez a törékeny püspök Kelet-Európa mélyéről, Krakkóból, és azt mondja az elnyomás alatt sínylődőknek, hogy „ne féljetek!”. Mi tagadás, elég punk hozzáállás a sokszor maradinak beállított katolikus egyházfőtől.

Íme, egy ország, ahol mindenki fél | Magyar Hang

Az önkormányzati választások vészes közeledtével egyre több ellenzéki polgármester- és képviselőjelölt keres meg, ugyan segítsek már be a kampányába. Sokan fórumot, beszélgetőestet tartani hívnak, más aspiránsok arra kérnek, készítsem fel kommunikációs szempontból őket a kampányra. Bár igazán nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a bizalmat, de ha már hívnak, igyekszem hozzájárulni az Orbán-rezsim ellenzékének sikeréhez: eddig senkinek sem mondtam nemet, bármilyen messzi, bármilyen apró, bármilyen reménytelennek tűnő településről keresnek is meg.

És bár igazán sokszínű, milyen helységekből kaptam felkérést, egy közös pontot találtam minden engem megtaláló jelöltben. Félnek. Sőt, rettegnek. Egy dunántúli kisváros közös ellenzéki jelöltje (akinek kapcsán saját magam győződtem meg, hogy szinte az összes választóját név szerint ismeri) például elmesélte, hogy miután elterjedt indulásának híre, megkereste a Fidesz helyi szervezője, hogy lebeszélje az indulásról. „Tudom, hogy apád-anyád kommunista, de te még menthető volnál. Ha nem indulsz, még segíthetünk neked” – szólt az állampárti intés. A jelölt elmondta nekem, fél. Fél, hogy a szülei évekkel ezelőtt bezárt kisboltjának könyvelésében elmélyed az adóhatóság, aki keres, az talál alapon. Nem akarja, hogy idős szüleit meghurcolják.

Oszt jónapot | Magyar Hang

Egy másik, segítséget kérő összellenzéki polgármesterjelölt még az indulását bejelentő szövegébe is beleírta volna, hogy márpedig ő fél a hatalom retorziójától. Ugyanez a jelölt öt éve még függetlenként indult, egyik ellenzéki párt sem támogatta, mégis csupán öt százalékkal maradt le a volt kommunistából fideszes polgármesterré lett ellenfelétől. Ő a megszégyenítéstől tart. Hogy ő is homoszexuális mohamedán lesz, hogy követni kezdik a gyermekeit, hogy megmérgezik a macskáját, mint Vona Gábornak a 2018-as országgyűlési kampányban.

HIRDETÉS

Az induláson lamentálóknak tudniuk kell, hogy ugyan már a tavalyi parlamenti sem volt tiszta választás Magyarországon, de talán az idei önkormányzati lesz az utolsó, amelyen még van esélye nem fideszesnek nyernie. Tudható, hogy előkészítés alatt áll az átfogó alkotmánymódosítás, a helyhatósági választások után még feljebb fogják csavarni a diktatúrát.

Vi-gyázz, középre nézz! | Magyar Hang

Kanyarodjunk vissza Szent II. János Pálhoz. Ne féljetek! Gondoljátok meg, a pápa milyen reménytelen helyzetben kiáltotta ezt bele 1978-ban a képünkbe. Gondoljátok végig, és ne féljetek. Ha ti nem indultok el, akkor ők győznek. A félelem a Sátántól való. Ateistáknak: a félelem csökkenti az eredményesség lehetőségét. A ti félelmetek őket szolgálja. Ne féljetek!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/32. számában jelent meg, 2019. augusztus 9-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/32. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Gulyás Balázs
Gulyás Balázs
„Isten, haza, család.”

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,506lájkolóTetszik
2,556követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Fesztiválszezon

Macski, nyuszka, egér. Mára az összes ilyen nevű állat kihalt. Lehet, hogy emiatt kerültek egymástól még messzebb az emberek.