HIRDETÉS

Tutyimutyizmus színházilag

Nyugalom csomag

Legyen Ön is előfizetőnk, most akár egy hónapra is otthonába rendelheti a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti ITT! Köszönjük!

HIRDETÉS

Négy színházat tud és akar megmenteni az állami befolyástól a Fővárosi Önkormányzat. Ennyire futja a szabad városok lánglelkű fáklyalángvivőjének őszi lendületéből. Történt ugyanis, hogy a színháztörvény tavaly év végi megszavazását követően, mivel a jogszabály alapján nagyobb beleszólást kapott az állam (értsd: a kormány, értsd: a Fidesz, értsd: Orbán Viktor) a Budapest által fenntartott (és a tényszerűség kedvéért jegyezzük meg: az adófizetők, értsd: nem a Fidesz által is támogatott) megannyi színház működésébe. Az egyik fontos intézkedés, hogy az állam befolyással bír arra is, hogy kik igazgassák ezeket a teátrumokat.

Aztán Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője ultimátumot intézett Karácsony Gergelyhez: vagy négy kivételével átadja a fővárosi színházakat az állam jótékonyan ölelő karjaiba, vagy jön a vendetta. Apropó: önök értik, hogy a kultúrpolitikai kérdésekben miért nem az illetékes tárca (Emberi Erőforrások Minisztériuma) illetékes minisztere (Kásler Miklós) jár el? Én sem.

HIRDETÉS
Fideszes és ellenzéki igazgató között osztják ketté a Szabad Tér Színházat | Magyar Hang

A vita immár csak arról szól, hogy a Szabad Tér Színház igazgatóját melyik párt adja. A Fidesz Bán Teodórát, az eddigi igazgatót támogatja, míg a DK Benkő Nórát. Arról a DK-ról van szó, ami friss igazolásaival (két kerületi polgármestert csábították át az MSZP-ből a Demokratikus Koalícióba) átírta a fővárosi közgyűlés erőviszonyait, és így Karácsony Gergelynek vigyáznia kell velük. Tehát az őszi választási kampány idején, és megválasztása után tapasztalt harcosságból az maradt, hogy már csak négy (a Szabad Térrel együtt öt) a „művészi szabadságában veszélyeztetett színházat” mentenek meg a fideszes ármánytól.

A DK először a főpolgármestert zsarolta meg azzal (ezzel előidézve az egész háborút a Fidesszel), hogyha nem az ő futtatottjuk lesz a Szabad Tér Színház igazgatója, akkor kellemetlen perceket, órákat, napokat okoznak neki (olyan szép ez a kis költségvetés, kár volna érte, ha összeomolna!). Majd abban a szent pillanatban, amikor ezt elérték Karácsonynál, az egyes számú fővárosi politikusuk, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes Facebook-bejegyzésben támadta főnökét, miszerint ők nem adtak volna egy színházat sem a gonosz Fidesznek, de hát Karácsony inkább befeküdt a narancs sárkánynak. Shakespeare és III. Richárdja elvonulnak egy csendes sarokba, és ott egymás vállán pityeregnek.

És hogy ismét otthonosan érezzük magunkat Monty Python-országunkban, aztán jött a hír, hogy Karácsony Gergely javaslata alapján kettéosztják a konfliktus gócpontját jelentő Szabad Tér Színházat, és a két színházrésznek lesz egy DK-s és egy fideszes igazgatója. Így a salamoni döntést nem csak beijesztésnek használják, mint bölcs Salamon, hanem végig is játssza a főváros, ténylegesen felvágják a csecsemőt.

HIRDETÉS
Kormányinfó: két hétig maradjon otthon, ha Észak-Olaszországban járt | Magyar Hang

Csalódás ez az egész hajcihő. Amikor tavaly megválasztották az ellenzéki polgármestereket, önkormányzati képviselőket, nyilvánvaló volt, hogy a Fidesz kezdeti mézes-mázos beszédmódja csupán a kameráknak szól. Nyilvánvaló volt, hogy nem egyszerű, békebeli városvezetőket választottunk. Olyannak hittük őket, akik szembeszállnak a szabadságok éppen most kialakított kis köreiben a Fidesz rendszerével, és ha kell Orbán Góliát szeme közé lövik parittyáikból a kavicsot. Talán nem is volt valóságtól elrugaszkodott elvárás, hogy legalább a kultúra területén, de különösen a kultúra területén őrizzék azt, ami a miénk. A Fidesz nem ért másból, csak az erőből. Azt is kell felmutatni. Elég hamar semmivé lett egy újabb illúzió.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/9. számában jelent meg február 28-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/9. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé.

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

35,845lájkolóTetszik
3,177követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Nagyon súlyos és hosszú válság jön” – Magyar Hang-ajánló

Interjú Róna Péterrel, Döbrentey Ildikóval és Levente Péterrel. Együtt kell élnünk a fenyegetéssel? Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nagyon kevésnek tartja az ellenzék a 13. havi nyugdíj néven bejelentett intézkedést

Semmitmondónak nevezték, hogy a nyugdíjasok legkorábban jövőre kapnak egyheti plusz forrást, azonnali segítséget követeltek.