András

Meghalt András, a „kis román”, ahogy a többiek hívták. Alig huszonhét évet élt. HIV-pozitív volt, plusz az ezzel együtt járó ilyen-olyan fertőzések. Hogy honnan szerezte a betegségét, nem lehetett tudni. Illetve előadott egyszer egy hosszú és bonyolult történetet erről, de abból a történetből valószínűleg egy szó sem volt igaz. Nagy pénzek bukkantak fel ebben a történetben, sportkocsik, kaszinók és lányok, utazások és drog. Az egészből csak a drog volt hihető, de az sem úgy, ahogy András elbeszélte. Mindegy már. Története alapján legalábbis olyan életet kellett volna élnie, mint egy bulvárhősnek. Ezzel szemben a hajléktalanszállón fonnyadt el, szó szerint csont és bőr volt az utolsó hetekben. Minden kezelést visszautasított, nem vette be a gyógyszereit. Nem akart élni. Hogy miért nem, azt sem mondta el soha. A végén úgy nézett ki, mint Therese Frare 1990-ben készült, azóta ikonikussá vált fotóján a családja körében haldokló AIDS-es férfi.

András Nagyváradon született, szülei lemondtak róla, intézetben nőtt fel. Néhány éve jött át Magyarországra, itt már hajléktalanként élt. Az erdélyieket (igaz, Nagyvárad nem Erdély) a szállón egyöntetűen románoknak hívják. Kivétel nélkül. Furcsa módon a Felvidékről származó magyarokat nem hívják szlováknak, ahogy a Vajdaságból érkezőket sem hívják szerbnek. Csak az erdélyiek részesülnek ebben a megtiszteltetésben. Fogalmam sincs, miért. Itt minden erdélyi román, rosszabb esetben román cigány, még akkor is, ha egyébként nem cigány az illető, csak valamiért megorrolnak rá a többiek.

András volt a kis román, de ez szemmel láthatóan nem érdekelte, soha nem panaszkodott emiatt. Még csak nem is bántó éllel hívták így, tulajdonképpen még rosszindulat sem volt ebben, a maguk módján kedvelték őt a többiek. A maguk módján itt azt jelenti, hogy nyers, olykor kíméletlen hangnemben ugratták, de kapott cigarettát, meghívták egy kávéra, ami itt tényleg a rokonszenv csalhatatlan jele. Kis termetű, vézna ember volt már a betegsége előtt is, nem lehetett magasabb tizenegy éves fiamnál. Az arcán mindig valami közelebbről nem meghatározható, nevenincs félelem ült. Leginkább a szemeiben.

Nem kevés ilyen arcot látni a mi tájainkon, egyáltalán nem kell hajléktalannak lenni egy ilyen arc birtoklásához. Ez a félelem öröklött, valószínűleg már András apjának arcán is ott ült, talán a nagyapjáén is. Nem közvetlenül az életéből következett, nem sok köze volt a személyéhez. Illetve olyan mélyről volt köze, ami szinte már személytelen. Ez a félelem Kelet-Európa igazi, személytelen arca, ami fokról fokra oldódik fel, ahogy nyugati irányban távolodunk a régiótól. Igaz, ott viszont a félelem helyét a bambaság és valami infantilis mosoly veszi át. Tessék választani.

András nem akart élni már és igazán nehéz lett volna olyan érvet találni, ami a döntésétől eltántoríthatta volna. Az utolsó napokban csak feküdt az udvar egyik padján, vagy az étkezőben aludt az asztalra dőlve. Egyszer én ébresztettem fel az étkezőben, terjedelmes vizelettócsa állt alatta, nem reagált a szavaimra, amikor hozzáértem, azt hittem, halott. Akkor már tényleg halott volt jó ideje, miközben biológiai értelemben még élt. Nem akart élni már, és a neveltetésem korlátait átlépve én is csak helyeselni tudtam a döntését.

Elvégre az ember nem arra lett kondicionálva, hogy helyeselje mások halálvágyát, noha sok esetben egyáltalán nincs ellenére az ilyesmi. A szállón töltött évek alatt többször voltam kénytelen átlépni neveltetésem korlátait, ami korántsem veszélytelen lépés. Ha megteszed, csupasszá és kiszolgáltatottá válsz, a tudatod nem talál semmiféle kapaszkodót. Mintha ismét újszülött lennél, én és nyelv nélküli, egy névtelen élőlény az eszelősen hatalmas világegyetemben. Néhány zárójelentés maradt utána, a többiek emlegetik még egy darabig, aztán nyoma sem marad. Talán nem is élt.

Győrffy Ákos tárcáit itt olvashatja.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/28. számában jelent meg, 2019. július 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/28. számban? Itt megnézheti!