Egy brünni nyelvtörött kalandjaiból

Van az a vicc, hogy a turista megáll autójával a magyar faluban, hogy útbaigazítást kérjen a helyiektől. Kéri angolul, németül, franciául, oroszul, spanyolul és még ki tudja, hány nyelven, mire végül megunja, hogy a két helybéli csak bámul rá értetlenül, és tovább áll. Ekkor az egyik atyafi odaszól a másiknak: „Szomszéd, csak ideje volna megtanulni valami idegen nyelvet”, mire amaz visszakérdez: „Ugyan minek? Ez is tudott vagy nyolcat, aztán mire ment vele?”

A tanulság nyilvánvaló. Az talán kevésbé, hogy a bőség zavara a nyelvek esetében is létező lehetőség. Néha egyetlen nyelv is képes arra, hogy fityiszt mutasson a logikának. Még a könnyen tanulható angol esetében is így van ez. Nem mindegy, hogy terrific (irtó jó) vagy terrible (rettenetes) a teljesítményünk, és abból, hogy a piano zongora, a zongorista pedig pianist, a legkevésbé sem következik, hogy aki szeret kiállításra – exhibitionre – járni, az exhibitionist – tehát exhibicionista – volna, miképpen attól, hogy a lóverseny és az autóverseny is race, ezek kedvelői még nem válnak racistté, azaz rasszistává. Óvatosan a germán megfelelésekkel is – nem mindegy ugyanis, hogy munkatársaink németül vagy angolul gondolják azt, hogy mi vagyunk a schmuck a csapatban (amely az utóbbi nyelven nem ékszert, hanem balféket jelent).

Aztán ott az a fránya kiejtés is! Elég egy-két hangot kissé másképp ejtenünk, és tüstént értelmét veszti a mondandónk – kevésbé szerencsés esetben pedig újat nyer helyette. Ha például románul akarnánk közölni, hogy nem beszéljük Eminescu nyelvét, Adyét viszont annál inkább, akkor kerülendő a ma ghiarban szereplő „gy” helyett „g”-t mondani, ugyanis a „Nu vorbesc româneĀte, numai maghiar” ezzel az aprócska változtatással máris azt jelenti, hogy románul nem, hanem csak szamárnyelven tudunk. Hasonlóképpen ha bicskát akarunk vásárolni Szerbiában, a szlávos hangzás dacára se essünk kísértésbe, és próbáljuk meg a magyar szót használni a mondatban – kiváltképp, ha hölgy az eladó –, ugyanis a „Dajte mi, molim, biģku”-ban a „b” könnyen „p”-nek hallható, az meg egészen mást jelent (igen, pontosan azt, ami a magyar alapján is kikövetkeztethető).

Ehhez hasonlóan Csehországban is érdemes ügyelnünk arra, nehogy a (hírhedten nagy számban előforduló) mássalhangzók némelyikét felcseréljük egy másikkal – engem például az optikushölgy egyenesen a Moulin Rouge nevű, Brünn-szerte ismert műintézménybe küldött, miután kontaktní ēoēky, tehát kontaktlencsék helyett kontaktní koēkyt – cicusokat kontaktushoz – kerestem nála. A cseh egyébként is jeleskedik a más országokból érkezett utazók összezavarásában. Magyar turisták figyelmébe ajánlkozik, hogy az itteni étlapokon nem azért szerepel mindenütt a žebra, mert Hrabal népe megrögzötten rajongana a szavannák csíkos patásának húsáért, hanem mert a szó bordát jelent.

Errefelé még a szláv rokonság sem mindig segít – a menükön szintén gyakori vepġová kýta utótagja a szerb fül számára például már nem a disznó combját, hanem egy másik, nemesebbik szervét jelenti. A szláv nyelvek közötti „hamis barátok” amúgy is bővelkednek a csehben: a pékségek falán olvasható ēerstvé peēivo a lengyelek számára például azt sugallja, hogy ott nem friss, hanem a keménységig száraz péksüteményt árulnak, Kosztya barátom, a Donyeckből Brünnbe szakadt szoftverfejlesztő pedig azt furcsállotta, amikor óvodát keresett gyermekeinek, hogy miért szerepel rendre öt csillag az egyik intézmény internetes értékeléseiben, amikor az a szülők egyöntetű véleménye szerint strašnŧ úžasný (csehül: irtózatosan jó, oroszul viszont: rettenetesen borzalmas).

Kedvenc személyes példám: egy héttel azután, hogy sérvre (csehül kýla) műtöttek, megismerkedtem lengyel kedvesem apjával, aki azóta az apósommá lett. Megkérdezte, mivel operáltak, én meg, azt sejtvén, hogy a cseh szó majd a lengyelben is ugyanúgy működik, rávágtam, hogy kýlával. A jó Kazimierz erre nagyot nézett, mire mondtam neki, ne vágjon ilyen riadt ábrázatot, hiszen már kisgyermek koromban is műtöttek ilyesmire. Így történt, hogy – mint arról Aleksandrám rövidesen felvilágosított – azzal indítottam az ismerkedést apósjelöltemmel, hogy teljes természetességgel elújságoltam neki: pár nappal korábban műtöttek kiºára – azaz szifiliszre, ami nálam nem új keletű probléma, hiszen már gyerekként is megharcoltam vele. Úgyhogy igen, tanuljunk nyelveket – csak aztán óvatosan bánni velük, mert könnyen notórius erotomán hírébe keveredhet az ember!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg október 11-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/41. számban? Itt megnézheti!