Az utóbbi száz év legjelentősebb világjárványa csapott le az emberiségre. A SARS-CoV-2 pandémia nem végez ugyan akkora pusztítást, mint hajdanán a pestis vagy a fekete himlő, de ahhoz eleget, hogy megkeserítse korábbi nyugodt életünket. A vírus egy állatfajról került át az emberre, s gyors evolúciója során egyre hatékonyabban képes fertőzni a szervezetet. Milliók vesztik el az életüket, s még többek egészsége romlik meg véglegesen a fertőzés következtében. A modern tudomány kidolgozta a kór gyógymódját, a védőoltást, annak is rendkívül hatékony módjait, az mRNS- és a vírus vektor-alapú vakcinákat. Azt gondolnánk, ezzel a probléma megoldva, visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba, s újraindíthatjuk a világgazdaság motorját is. Mégsem ez a helyzet. Valamit ugyanis nagyon elrontottunk az iskolai oktatás során: nem tanítottuk meg az ítéletalkotás elemi logikáját, s nem magyarázatuk el érthetően, hogy egy társadalom tagjának lenni nem csupán előnyöket jelent, hanem kötelességeket is. E mulasztás eredménye, hogy embertársaink jelentős része nem hajlandó beoltatni magát, s emiatt képtelenek vagyunk megszabadulni a vírustól. A jelen helyzet paradoxona tehát, hogy noha kezünkben van a megoldás kulcsa, mégsem tudjuk vele a pandémiát szelencébe zárni.
Az irracionalizmus már korábban is létezett, az internet azonban közösséget formált belőle, s így képessé tette az egységes fellépésre. A védőoltások elutasítása mögött különféle attitűdök húzódnak meg, a nemtörődömségtől a félelmeken át az elvi alapú ellenállásig. Az oltásellenességi spektrum egyik szélén az abszurd konspirációs elméletek sorakoznak, a másikon pedig a komplett filozófiai rendszerek által álruhába bújtatott téveszmés gondolkodás.
Sokan a véleményszabadságára hivatkoznak. Persze, kilóg a lóláb, mert ezen azt értik, hogy ők ugyan nem oltatják be magukat, s legszívesebben lámpavasra húznák az ellenkező elveket vallókat. A teoretikus hajlamúak egyenesen a civilizációnk bukását vizionálják, ha kapnának egy kis szurit. A tényszerűség kedvéért, tegyük hozzá, hogy kis számban ugyan, de vannak olyan entellektüelek, akik maguk felvették ugyan az oltást, de kiállnak az antivaxerek jogai mellett. Ezek a hangos moralisták azt felejtik el, hogy egy társadalom attól még szabad, ha bizonyos korlátokkal élünk, például tiltjuk a destruktív megnyilvánulásokat, mint a bűnözés, a rasszizmus vagy mások titkainak nyilvános kifecsegése.
Gyakori érv az önrendelkezés jogának hangoztatása is: „hadd döntsem már el én magam, hogy rettegek-e a vírustól, vagy sem”. „Ha rákod van, te magad dönthetsz a sorsodat illetően, de egy fertőző betegség nem a magánügyed, hiszen másokat veszélyeztetsz vele” - mondhatná erre egy racionálisan érvelő, ha a társalgás az észérvek mentén zajlana, De nem e mentén zajlik. Sőt, a közösségi oldalakon megszólaló oltásellenesség rendszerint igen agresszív és fenyegető, de minimum trágár, fő jellemzője pedig a melldöngető ismerethiány. E jelenségre az agresszivitás és az ignorancia (tudatlanság) szavait összekombinálva egy új kifejezés született: agnorancia.
A kifejezett oltásellenesség alapjai pszichológiai természetűek. A szellemi vezetőket rendszerint gazdasági és/vagy politikai érdekek hajtják, a követők esetében pedig a csoporthoz tartozás, a személyes identitás felépítése és védelme, a félelmek, a fóbiák és a konspirációs elméletekhez való vonzódás alkotja a motivációs skálát. A lélektani tényezők dominanciája egyben azt is jelenti, hogy a racionális alapon való meggyőzési szándék hiábavaló, legalábbis az erős érzelmi kötődéssel rendelkező antivaxerek esetében.
Ne legyenek illúzióink az oltásellenesség érvrendszerének intellektuális tartalmát illetően. Olyanok állítják, hogy a koronavírus elleni vakcinákat túl hamar fejlesztették ki, vagy hogy egy kísérleti vakcináról, illetve génterápiás szerről van szó, akiknek elemi ismereteik sincsenek a témáról. Ezerrel osztják különféle kétes professzorok idegen nyelven írt kiáltványait, nem kímélve az oltások mellett kiálló szakemberek nyaralásról szóló megosztásait sem. Sajnos a tudomány legmagasabb szintjein is fellelhető az ostobaság. Luc Montagnier, a HIV Nobel-díjas felfedezője egy tipikus példa a ökörségek halmozódására. Montagnier régóta a homeopátia lelkes híve, most pedig egy rég megcáfolt elképzelés mellett kampányol: szerinte az oltások autizmus okoznak. E jelenség neve: Nobel-betegség.
Sokan a vírus vagy a járvány létét, illetve ez utóbbi komolyságát tagadják. Ez azért üdvözítő stratégia egy laikus számára, mert ha nincs probléma, akkor nem kell elmélyedni az immunológia, az epidemiológia, az infektológia, a sejtbiológia, a molekuláris genetika vagy a farmakológia tudományterületek rejtelmeiben, elég kijelenteni, hogy nincs probléma, nincs tehát miről beszélni. A vírusszkeptikus-oltásellenes teoretikusok viszont a szakmai kompetencia fehér köpenyét húzzák magukra, és szakértőként pozícionálják magukat. Az orvos és gyógyszerész végzettség azonban úgy tűnik, nem elegendő az alapvető biológiai ismeretek elsajátításához, mert nagy butaságokhoz adják a nevüket. Van köztük olyan is, aki az oltásokban a chipek szervezetbe juttatásának eszközét látja, amelyet az 5G technika hivatott aktiválni, s ezáltal meggyilkolni az illetőt. „Jó esetben” csak a vírusokat tagadják, s nemlétező oltási szövődményekről kornyikálnak, vagy nagyítják fel azokat a milliószorosára. A hatósági fellépés eredményeként mostanra elcsendesedtek, de sajnos a szellemet már kiszabadították a palackból. A társadalom jelentős része őket tekinti autentikus és becsületes „tudósnak’, szembeállítva velük a szakma valódi képviselőit, akik szerintük korruptak és ostobák.
Mi a megoldás?
Az egyik a természetes mód: hagyjuk, hadd szedje a vírus az áldozatait, s térjen vissza, gyakran megújult erővel, bízván abban, hátha elcsendesül majd. A modern civilizáció és orvoslás korában azonban nem hagyhatjuk érvényesülni a darwini mechanizmusokat. Egy másik módszer a már ismert „húzd meg, ereszd meg” technika, amely a szociális távolságtartó intézkedések ciklikus szigorításaiból és lazításaiból áll. Ezt azonban nem bírja sokáig sem a társadalmi psziché, sem a világgazdaság. A védőoltások jelentik az egyetlen megoldást. Mivel embertársaink jelentős része nem hajlandó ennek felvételére, nem marad más hátra, mint az igen erős motiválás és a kényszer alkalmazása.
Kötelező oltás
Egy érdekes paradoxon, hogy hazánkban 11 kórokozó ellen kapunk kötelező jelleggel védőoltásokat gyermekkorban, s ez ellen igen kevesen tiltakoznak. Amikor azonban a szülőket kellene oltani, mindjárt jönnek a különféle ideológiák, hogy elkerülhessék azt. A felnőttek jelentős része világszerte vonakodik a kötelező védőoltások gondolatától. Nem volt ez másként a spanyolnátha-járvány idején sem. A világ azonban halad az elkerülhetetlen cselekvés felé. Elsőként a gyenge demokratikus hagyományokkal rendelkező országok (Türkmenisztán, Üzbegisztán, Indonézia) léptek, s tették kötelezővé mindenki számára az oltást. Pakisztán és Szaúd-Arábia az igen erős motiválás stratégiáját választották: a tömegközlekedést, a közintézményeket és szórakozó helyeket csak oltottak vehetik igénybe. Oroszország kisebb léptekkel halad: egyes nagyvárosok szolgáltatási szektorában és közintézményeiben lett kötelező az oltás. A demokratikus országokban a választói akarattal való szembemenetel a politikai bukás rémével fenyegeti a kormányzó elitet.
Európában egyedül a Vatikánban általánosan kötelező a koronavírus elleni oltás. Számos ország - a fontolva haladás jegyében – hozott bizonyos korlátozott intézkedéseket: az egészségügyben és/vagy az idősgondozásban dolgozók számára tette kötelezővé a védőoltást, illetve Csehországban a 12 évesnél idősebb tanulókat kötelezték vakcinázásra. A járvány első hullámának riasztó kórházi képei az olasz népességet elfogadóvá tették a kötelező oltásokat illetően, s ők tették meg az első kényszerítő lépéseket is e téren. Korábban az angolok, a napokban pedig az olaszok bevezették a zöld kártyát, amely bizonyos közösségi létesítmények igénybevételéhez szükséges. Nincs ilyen össztársadalmi megértés Franciaországban és Görögországban, ahol tüntetések törtek ki az igen szűk körben való oltáskötelezettség ellen. A németeknél pedig már az első hullám idején nagy felvonulásokat rendeztek a politikai szélsőséggel összevegyült vírustagadók. Friss hír, hogy az Egyesült Államokban a szövetségi alkalmazottak kötelező oltását fontolgatják. Magyarországon igen erős az oltásellenesség, valószínűleg nem függetlenül e hamis ügy mellé álló fehérköpenyesek igen ártó tevékenységétől. Nálunk is kötelezővé vált az egészségügyben dolgozók oltása, és a kormány vizsgálja a kiterjesztés lehetőségeit. Egy alternatív módszer lehet a védettségi igazolvány jogosítványainak jelentős bővítése, például a tömegközlekedés igénybevételének feltétele lehetne.
Zárszó
A legtöbb vírus ellen nem rendelkezünk hatásos gyógyszerekkel, amiket egyébként is rendszerint már a kialakult betegségek gyógyítására használunk, nem pedig megelőzésre. A SARS-CoV-2 pandémia leküzdésére egyetlen módszerünk maradt, a vakcinázás. Nagy szerencsénkre ez a csapás a tudomány fejlett állapotában ért bennünket, ezért rendelkezünk a megfelelő fegyverrel a vírussal szemben. A helyzet azonban az, hogy ennek bevetése előtt magunkkal kell megküzdenünk. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét ügy kapcsán azt az állásfoglalást hozta, hogy a védőoltások kötelezővé tétele nem sérti az emberi jogokat. Ez tehát egy legális lehetőség lenne, de a demokratikus országok nincsenek felkészülve egy ilyen hadviselésre az állampolgáraikkal szemben, hiszen a pártok a választópolgárok voksaiból élnek. Bármilyen mély árkok is választják el a politikai elitet egymástól, legalább ebben az egyetlen kérdésben kezet kellene nyújtani egymásnak. Nem lenne ildomos, ha egy jó ügyben tett bátor lépést használna ki az ellenzék a politikai harcban. Sajnos közben a hátat is védeni kell, mert a politikai szélsőjobb hozzálátott az oltásellenesek toborzásához. Vigyázzunk, mert a rasszizmus és az intolerancia vegyítése a téveszmés gondolkodással akár lángra lobbanthat egy régiót vagy az egész nyugati világot.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
