HIRDETÉS
Kezdőlap Sport Sporttörténel...

Sporttörténelem: Hosszú Katinka zsinórban negyedszer világbajnok 200 vegyesen

HIRDETÉS

Amire annyira vártunk, amire annyira számítottunk, az meglett, hiszen immáron sokadszor bizonyosodik be, a világ első számú vegyesúszóját Hosszú Katinkának hívják. A háromszoros olimpiai bajnok már az előfutamban és az elődöntőben is olyan fölényben volt a riválisaival szemben, hogy vélhetően a 2019-es sportszezon legnagyobb meglepetése lett volna, ha valaki legyőzi őt a hétfői döntőben. Ráadásul a 30 éves magyar versenyző a szám olimpiai bajnokaként visszalépett 100 méter háton, hogy a 200 vegyesen minél jobb eredményt érjen el.

A későbbi győztes Hosszú Katinka a női 200 méteres vegyesúszás döntőjében (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
HIRDETÉS

Nos, a teljesítményét látva azt mondhatjuk, ismét a legjobb formáját idéző Hosszú Katinkát láthattuk a medencében. A rajt után a pillangót követően még csak a negyedik volt, a hát után viszont már másodiknak fordult, mellen pedig ellépett a mezőnytől, így egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy gyorson már nem érik utol. A magyar versenyző ezzel sporttörténelmet írt, hiszen négy, egymást követő világbajnokságon – Barcelona, Kazany és Budapest után Kvangdzsuban is – megszerezte a 200 vegyes aranyérmét, és az örömét csak az csökkenthette egy kicsit, hogy nem tudta megjavítani a kazanyi világbajnokságon úszott 2 perc 06,12 másodperces világrekordját. De azt kívánjuk, ez legyen a legnagyobb problémánk…

Időben megelőzte Hosszú Katinkát az 50 pillangón remek idővel döntőbe kerülő Szabó Szebasztián. A zentai születésű úszó meghálálta a belé fektetett bizalmat – nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot – és országos csúccsal (22,90) ötödik lett számában úgy, hogy például a szám világcsúcstartóját, az ukrán Andrij Govorovot is megelőzte.

Szabó Szebasztián az 50 méteres pillangóúszás döntője után (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

„Nagyon jó az idő, amit úsztam, de a helyezés azért lehetett volna jobb. Keményen kell dolgoznom ahhoz, hogy ott legyek a dobogón, de kétségtelen tény, első világbajnoki döntőnek ez nagyon jó volt. A reakció és a víz alatti mozgás is rendben volt, talán az utolsó tíz méterem lehetett volna jobb. Ha így folytatom, akkor talán majd két év múlva…” – nyilatkozta az MTI-nek Szabó, aki még a vegyesváltó tagjaként kaphat szerepet a vb-n.

A már az előfutamban is remeklő Kozma Dominik fantasztikusan teljesített fő számában, a 200 méteres gyorson, és majd egy másodpercet javítva délelőtti idején a hatodik legjobb idővel (1:45,57) került be a keddi fináléba.

HIRDETÉS

„Nem véletlenül mondtam, hogy képes vagyok 1:45-ös időre. Kifejezetten jó volt a hajrám, ahol a saját elődöntős futamomban a harmadik helyre jöttem fel” – értékelt röviden Kozma, majd mosolyogva hozzátette: jöhet az 1:44-es idő? Érdekesség, hogy a doppinggyanúba keveredett kínai Szung Jang „csak” a második időt úszta…

Sajnos ugyanez, vagyis a döntőbe jutás nem jött össze Bohus Richárdnak, aki végül a 15. helyen végzett 100 méter háton. Igaz, a magyar úszó a 0-s pályán úszhatott, és eddigi legjobbját így is megjavította, de 53,94 másodperccel nem volt esélye a legjobb nyolc közé bekerülni.

Eredmények

Női 200 m vegyes

1. HOSSZÚ KATINKA 2 perc 07,53 másodperc
2. Je Si-ven (Kína) 2:08,60
3. Sydney Pickrem (Kanada) 2:08,70

Férfi 50 m pillangó

1. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 22,35 másodperc
2. Oleg Kosztyin (Oroszország) 22,70
3. Nicholas Santos (Brazília) 22,79
….5. SZABÓ SZEBASZTIÁN 22,90

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

28,557lájkolóTetszik
2,563követőKövetés
17,300feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

„Emberek, helyzet van!” – Magyar Hang-ajánló

Bod Péter Ákos-, Pikó András- és Mautner Zsófia-interjú, jászberényi riport. Körüljártuk a legújabb oktatási reformot. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Einstandolná a kormány a bérlakások egy részét

A Hős utcában és más lepusztult városrészekben már kipróbált módon rakhatják ki a bérlőket a belvárosi műemlék épületekből - értesült a Hvg.hu. A szükséges jogszabályokról várhatóan az önkormányzati választások után dönthet a parlament.

Vik-tor, Vik-tor!