A választásra jogosult 1,5 millió fő fele járult csak az urnákhoz, ők viszont nagy többséggel az elnök újraválasztása mellett döntöttek.
RKK
A pedagógus-státusztörvény miatt is aggodalmukat fejezték ki az Európai Parlament öt képviselőcsoportjának képviselői.
Ezt hivatalos Facebook-oldalán jelentette be a köztársasági elnök csütörtök délután.
A miniszterelnök bízik benne, hogy visszatér Donald Trump és békét hoz.
Korábban már született egy bírósági ítélet arról, hogy mi szerepeljen a környezetvédelmi engedélyben, illetve a hatástanulmányban, azt mégsem egészítették ki.
A vasúti beruházás környezetvédelmi engedélyét már másodszor támadták meg újbudai civilek.
A bírósági ítélet után a TV2-nek és több más médiumnak is törölnie kell minden anyagát, amelyek szerint a politikus zaklatott volna egy lányt, és helyreigazítást is közzé kell tenniük.
A publicista azt mondta, ha a Kutyapárt felkérné, hogy legyen a jelöltjük, elvállalná, „de forszírozni nem fogja”.
Ugyanakkor egy felmérés szerint a probléma nem csak a fővárost érinti, az ország más részeiben is megnövekedhetett a várakozási idő a laborvizsgálatokra.
Hét éve nyomoz a rendőrség sikkasztás miatt az egykori Alexandra-könyvesboltlánc összeomlása kapcsán. A könyvek árát azóta sem fizette ki senki a kiadóknak.
Az 1,1 milliárdos iskolafelújítás költsége több mint 60 százalékkal emelkedett, mégis csak 22 százalékos az épület készültsége – derül ki Rétvári Bence írásbeli kérdésre adott válaszából. Az iskolának 2020 őszére kellett volna elkészülnie.
Tavaly mintegy ötvenezer fővel – 2,6 százalékkal – nőtt az osztrák főváros népessége. Ennek felét az Ukrajnából menekülők tették ki.