Úgy tűnik, nem egészen a „szív” győzött ezen a választáson. Ha szembe állítjuk az öt gazdasági minisztériumot azzal, hogy az oktatás és egészségügy egy „katonaember” mellékfeladata lett, sehol nem látom a „szívet”.
A Semmelweis tervvel összemérhető részletességű program elkészítésére lenne szükség.
A korábban az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felügyet humán területeket a Belügyminisztérium kapja meg.
Mára a leggazdagabbak luxusa lett a szülészetben a szabad orvosválasztás
Orbán Viktor a közegészségügy szisztematikus és permanens leépítését végzi, miközben a felső tízezer ellátására olyan klinikák, kórházak és diagnosztikai központok épülnek, melyeket látva a svájciak is büszkén húznák ki magukat.
Az egészségügyért és közbiztonságért felelős miniszter megnevezést használja egy törvényjavaslat.
Az dolgozók elégedetlenségének egyik oka, hogy továbbra sem elegendő a fizetés a megélhetésre.
Rékassy Balázs arról beszélt, hogy a NER bevásárolta magát a magánellátásba, amelyet a közellátás romló színvonala miatt egyre többen kénytelenek választani.
A mintegy 32 százalékos emelkedés lényegében egyetlen megjutalmazott szektornak köszönhető, ez húzta magával az országos átlagot is.
Mi lesz a következő? L. Simon rájön, hogy egyenlőtlenek a magyar médiaviszonyok, és a köztévében még a sporthírekben meg a vízállásjelentésben is tudnak hazudni?
Az egészségügyi közgazdász szerint pótolni kell a szakdolgozói hiányt, és egy új finanszírozási rendszert kell kitalálni, összekapcsolva a magán és állami egészségügyet.
Ennek szellemében önálló oktatási és egészségügyi minisztériumot javasol az EP-képviselő.
Egyelőre semmit nem láttak a budai kerületek a kormány által az idei évre ígért egészségügyi fejlesztési forrásokból, így csak a korábban jóváhagyott beruházások futnak.
Az orvos elutasította a vesztegetési kísérletet, de az 55 éves nő ettől még felfüggesztett börtönbüntetést kaphat.
Magyarország felemelkedése azon múlik, hogy létre tudjuk-e hozni mindannyiunk Magyarországát! A vírus elleni kétéves küzdelmünk is sikeresebb lett volna, ha nem vagyunk megosztottak, hanem mindannyian egyetlen csapatban játszunk.