Az elkövetkező hónapokban kiderül, folytatódik-e a Gyurcsány-párt mindenkit elsöprő dinamikája, illetve hogy Donáthék képesek lesznek-e saját lendületet venni.
A Párbeszéd társelnöke annak kapcsán nyilatkozott, hogy újabb politikusuk lépett át a DK-ba.
A miniszterelnök inkább vidékre utazik.
Szabadvers az együttműködésről és az ellenzékről.
– Vezető van. Küzdelem van. A hazáért – írta a politikus.
Ki játszik össze a baloldallal?
Orbán Viktor megnyugodva hátra dőlhet: ahogy ő igyekszik bebetonozni hatalmát, úgy törekszik Gyurcsány a kényelmes „ellenzéki” szerep megőrzésére.
Újabb szabadverssel jelentkezett a DK elnöke.
A miniszterelnök rendszerére az ellenzék nem jelent stratégiai kihívást. Ezt nem megérteni éppúgy hiba volna az érintettektől, mint ebből azt a következtetést levonni, hogy végső soron mindegy, mit csinálnak.
Szerinte a DK-val szemben politizálni, gyurcsányozni a vereség forgatókönyve, és a Fidesszel szemben mindenki az ő oldalukon kéne álljon.
Pontokba szedte, mit kellene szerinte tenni.
A kormánypárt szerint minden mögött a DK áll.
A DK árnyékkormánya programot ír őszre. Kiderült az is, hogy Vágó István már nem lesz a DK elnökségének tagja, mivel nem indult újra a posztért.
De a legtöbben annak örülnek, ha Orbán Viktornak van valamilyen fontos politikai szerepe.
Hát micsoda drímtím! Mekkora nevek már! Bajnai Gordon, aztán a volt Együtt-elnök Szigetvári Viktor, és Ficsor Ádám, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki kabinetfőnöke.