A szakemberek szerint közel az áttörés, akár egy emberöltőn belül és akár a saját naprendszerünkben is rábukkanhatunk földönkívüli létformákra.
A csillagászok és bolygókutatók lassan egyöntetűen egyetértenek abban, hogy a kérdés immár nem az, hogy fogunk, hanem, hogy mikor bukkanunk idegen létformára a Földön kívül – vezeti fel a témáról készített nagy összeállítását a BBC. A brit közszolgálati adó cikke szerint az optimistább kutatók szerint akár néhány éven, vagy egy emberöltőn (azaz 25 éven) belül rábukkanhatunk más égitesten élő életformára.
Ráadásul minderre a saját naprendszerünkben is simán sor kerülhet. Az elmúlt évtizedek robotos űrmissziói egyre több részletet feltártak a naprendszerünkből, amelyek alapján az a kép rajzolódik ki, hogy számtalan helyen adott a lehetőség a Földön kívül is más életformák kialakulására és létezésére. A legesélyesebb helyek pedig már rég nem a sokáig első számú célpontnak számító Marson, hanem attól távolabb, a Jupiter és a Szaturnusz rendszerében találhatóak.
A naprendszerünk legnagyobb bolygójának jelenleg 95 holdját ismerjük, amelyek közül az Europa és a Ganümédész számít a két legígéretesebbnek az idegen életforma szempontjából. Elsőként az Europa esetében merült fel, hogy a fagyott, jeges felszín alatt folyékony víz, sőt, óceán rejtőzik. Mára a tudósok azt feltételezik, hogy felszíni 1-2 kilométer vastag jégréteg alatt egy nagyjából 100 kilométer mély sós óceán található. A 3120 kilométer átmérőjű holdról aztán a Jupiter körül 1995 és 2003 között keringő Galileo űrszonda adatainak elemzései alapján az is kiderült, hogy olykor vízkilövelések is zajlanak a felszínén. Hasonló a helyzet a Jupiter két legnagyobb holdjával, a 5262 kilométer átmérőjű Ganümédésszel és a 4820 kilométeres Callistóval.
A Jupitert a közeljövőben két űrszonda/robot is felkeresi. Az egyik ilyen lesz az Európai Űrhivatal, az ESA Juice névre keresztelt, a Jupiter jeges holdjait felfedező űreszköze. A szondát idén áprilisban lőtték fel Francia Guianából, várhatóan 2031-re ér a Jupiterhez és 2034-ben a Ganümédész-körüli pályára áll, hogy közelebbről is megvizsgálja a holdat. A Juice feladata lesz többek között az, hogy mélyrehatóbban megvizsgálja az Europa, a Callisto és a Ganümédész felszíne alatt rejtőző vizeket, utóbbi esetében pedig annak légkörét és mágneses mezejét is megvizsgálja.
Ugyancsak a Jupiter felé tart az amerikai űrhivatal, a NASA Europa Clipper elnevezésű szondája. Célja ugyancsak a kora újkori nagy csillagász, Galileo Galilei által 1610-ben leírt négy hold tanulmányozása. A NASA eszköze többek között vizsgálja majd a jégpáncél és feltételezett óceánok kapcsolatát, a jégen belüli vagy az alatti víz létezését szeretnék minden kétséget kizárólag megerősíteni és jellemezni a holdakon zajló geológiai folyamatokat. Ugyancsak kulcsfontosságú lesz a vegyületek eloszlásának és kémiai összetételének feltérképezése, valamint annak vizsgálata, hogy ezek milyen kapcsolatban vannak a felszín alatti óceánokkal.
A földönkívüli élet lehetősége a Szaturnusz körül is egyre inkább adottnak tűnik. Az egyik legesélyesebb hold, a mindössze 510 kilométer átmérőjű Enceladus. A nemzetközi együttműködéssel a Szaturnusz rendszerébe küldött Cassini űrszonda 2005-ben fedezett fel a déli sarkvidékről feltörő, vízben gazdag kitöréseket. A déli pólus közelében lévő vulkánok gejzírszerű vízgőzt, molekuláris hidrogént, egyéb illékony és szilárd anyagokat, köztük nátrium-klorid kristályokat és jégszemcséket lőnek ki az űrbe, összesen mintegy 200 kilogrammot másodpercenként. Eddig a kis holdon Több mint 100 gejzírt azonosítottak. A vízgőz egy része „hó” formájában hullik vissza az égitest felszínére. Közel tíz éve, 2014-ben a NASA pedig arról számolt be, hogy a Cassini bizonyítékot talált egy nagy, mintegy 10 km vastagságú, folyékony vízből álló, felszín alatti óceánra az Enceladus déli pólusa alatt.
Noha manapság leginkább itt sejtenek idegen életformákat, az Enceladusra egyelőre új űrjármű nem megy egy ideig még. Több tervezett misszió is folyamatban van, ám egyelőre konkrét dátumok nélkül csupán tervezési fázisban.
A Szaturnusz holdjai közül a Titan az, amelyre nagy valószínűség szerint a legközelebb eljuthat egy ember alkotta űrjármű körülnézni. A felszínén folyékony metánnal bíró hold hosszú ideje izgatja a csillagászok és bolygókutatók fantáziáját. A Titan a naprendszer egyetlen ismert holdja, amelynek sűrű légköre van, amely sűrű metánfelhőkbe burkolódzik. A Cassini űrszonda Huygens elnevezésű 1,3 méteres leszállóegységének 2005. január 14-én sikerült leszállnia és képeket készítenie a Titanon. A szonda halvány dombokat fotózott, amelyekből sötét metán „folyók” futnak le egy sötét síkságra. A jelenlegi felfogás szerint a dombok (más néven fennsíkok) főként vízjégből állnak, míg a felszínen található folyadék az folyékony metán.
Ide készül egy új szondával a NASA. A Dragonfly elnevezésű, úgy 450 kilogrammos kutatórobotot 2027 nyarán indítanák útnak és úgy 2034-re érne a Titanoz. Az eszköz, mint egy helikopter, képes lenne repülni a hold felszínén, egy úttal úgy 8 kilométert tudna megtenni. A Dragonfly a víz lehetséges jelenlétét keresné, illetve a felszínen és az alatt zajló összetett kémiai folyamatokat vizsgálná meg alaposan.
