A kínai kormány bejelentette, hogy műholdas és automata kamerás megfigyelőhálózatot épít ki az egész országban (a meglévő, embereket ellenőrző rendszer mellé), hogy valós idejű információkat szerezhessen a védett területei állapotáról, amelyek létét az illegális építkezések fenyegetik. A kínai ökológusok persze üdvözlik a terveket, ugyanakkor nem ismerik azokat az elveket, amelyek alapján a kormány kiválasztja majd az ily módon védendő területeket, és azok határait.
Kínában, hasonlóan a világ más országaihoz, számos védett természeti érték található, de néhány kirakatba helyezett térség (legfőképpen az óriás panda élőhelyei) kivételével eddig a gyakorlatban a legtöbbször az ipari fejlesztésekkel szemben a környezetvédelem meglehetősen esélytelenül versengett a pártfunkcionáriusok figyelméért. Kína, már csak hatalmas méretei miatt is, a globális biodiverzitás egyik legfontosabb központja. Az országban a legkülönfélébb élőhelytársulások találhatók, és az ikonikus zászlóshajófajok mellett több tízezer egyéb endemikus fajjal büszkélkedhetnek.
A központi kormány által most elfogadott természetvédelmi stratégia 2750 országos szintű védelemmel felruházott térséget jelöl ki, és ezeken kívül még több ezer más, alacsonyabb szinteken védett területet is meghatároz. Ezek szárazföldi összterülete eléri a hárommillió négyzetkilométert, ami Kína területének harminc százaléka, amihez még 150 ezer négyzetkilométer tenger csatlakozik. Ezzel a védett területek nagysága megduplázódott Kínában, és eléri a nemzetközi egyezményekben megjelölt harminc százalékot. Ez szép és jó, de Kína nem lenne Kína, ha a gyakorlati védelem kicsit is átlátható lenne. Azt is bejelentették, hogy már felbocsátottak egy harminc műholdból álló flottát, amelyek feladata állítólag a védett területek folyamatos megfigyelése lesz. Ezek képeit mesterséges intelligencia fogja elemezni, és automatikusan detektál mindenféle változást. Csakhogy senki nem tudja, hogy pontosan hol húzódnak a kormány által kijelölt védett területek határai. A térképek ugyanis titkosak.
Vagyis a kutatóknak és az embereknek el kell hinniük a kormánynak, hogy az tényleg kijelölte e területeket, szakmailag indokolt módon jelölte ki őket, és tényleg közbe fog lépni, ha egy helyi hatalmasság véletlenül bányát akar nyitni egy védett területen. De ha nem teszi ezt, akkor sem történik semmi, hiszen senki sem tudja majd bizonyítani, hogy a terület bármikor is védett volt. Olyan ez, mintha Magyarországon lennének ugyan nemzeti parkok, de az embereknek nem lenne joguk megtudni, hogy hol is vannak pontosan.
Az ökológusok, miközben óvatos kritikát fogalmaznak meg a végső térkép titkosítása miatt, azt azért sietve megjegyzik, hogy az előkészítési fázisban látták a térképek korai vázlatait, és azokon valóban jelentősen növekedtek a védett területek a jelenlegiekhez képest. Azt azonban nem tudják, hogy ebből mi maradt a végleges verzióban. E visszásságok ellenére azonban egyértelmű, hogy Kína az előző évtizedek gyakorlata után, amikor az iparfejlesztés szempontjai szó szerint minden más megfontolást felülírtak (lásd például a Jangce folyóra épített Három-szurdok-gátat, amely beláthatatlan következménnyel járhatott a helyi természetre), elmozdult a természetvédelem és a klímaváltozás lassítása irányába.
