Környezetbarát megoldásként hirdetik, egyelőre azonban csak újabb problémákat szül a „lebomló műanyag”, aminek már az elnevezése is megtévesztő.
Egy tavaszi napon 2018-ban az angliai Plymouth Egyetem tengerbiológus professzora és hallgatói ásókkal felszerelkezve vonultak ki az intézmény kertjébe, hogy bevásárló szatyrokat emeljenek ki a földből. Nem a brit tudósok újabb felesleges kutatásáról volt szó, Richard Thompson arra az egyszerű kérdésre kereste a választ, hogy vajon természetes körülmények között beteljesíti-e a nevében rejlő ígéretet a lebomló műanyagból készült zacskó. Eredményeik szerint nem: hiába pihent három évig a föld alatt a szatyor, látszólag sértetlen maradt, és bevásárlásra is kiválóan lehetett használni, öt kiló élelmiszerrel teletömve sem szakadt ki. Thompsonék ebből azt a következtetést vonták le, hogy a „lebomló” termékek nem feltétlenül érdemlik meg a környezetbarát jelzőt. A látványos akció megállapításait nem árt szem előtt tartani, ám a műanyagok helyzete sokkal összetettebb, mint azt a plymouthi kísérlet sejteti.
Mivel 2021 júliusa óta tilos egyszer használatos műanyagot forgalomba hozni Magyarországon, a hagyományos bevásárlószatyrot a hazai élelmiszerboltokban felváltották a „biológiailag lebomló műanyagból készült hordtasakok”. A kiskereskedelmi láncok a cserét saját zöld elkötelezettségük reklámjára használták fel, így talán a vevők is abban a tudatban pakolják meg a zacskókat, hogy tettek valamit a környezetért. Pedig sajnos már az elnevezés is megtévesztő.
– A lebomló kifejezés azt sejteti, hogy ezt a „lebomló” hordtasakot bárhol eldobhatom, és az a környezetre semmilyen káros hatást nem jelent. Ez egyáltalán nincs így, és azért kell lebonthatónak nevezni, mert az azt jelenti, hogy bizonyos körülmények között lebomlik – mondja a Magyar Hangnak Aleksza László, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Hulladékgazdálkodási Tanszékének vezetője. – Például a komposztálható biopolimer, vagyis műanyag akkor bomlik le, ha biztosítjuk a komposztálás feltételeit – oxigén, nedvesség, hőmérséklet, mikroorganizmusok stb. Vannak lebontható műanyagok, amelyek a talajban, az édes vagy sós vízben bomlanak le. A Magyarországon használt legtöbb lebontható műanyag komposztálható, ezekkel találkozunk a bevásárlás során, vagy az egyszer használatos műanyagokat kiváltandó evőeszközök, tányérok, csomagolóanyagok esetében is. A lebontható műanyagok készülhetnek biomasszából vagy fosszilis alapanyagokból (kőolaj) is, de célszerű az előbbit előnyben részesíteni. Ezek erre a célra termesztett növények (pl. kukorica, burgonya) keményítőjéből, vagy ami még kedvezőbb, lignocellulóz melléktermékekből, hulladékokból állíthatók elő.
– Fontos hangsúlyozni, hogy ezek nem bomlanak le maguktól, nem tűnnek el, hanem ugyanúgy, mint a „hagyományos” műanyagok, széttöredeznek, és mikroműanyagok képződnek belőlük. A lebontható műanyagok használatának csak akkor van értelme, ha megfelelően hasznosítjuk őket, amikor hulladékká válnak, például a komposztálható műanyagokat elkülönítetten gyűjtjük – együtt a konyhai és kerti zöldhulladékkal –, és vagy otthon, vagy ipari komposztáló telepen hasznosítjuk – mondja Aleksza László.
Nem elegendő tehát leakasztani a boltban, a szatyor csak akkor válik valóban környezetbarát megoldássá, ha az utóéletére is figyelünk. Ez azonban nem csak a felhasználó lelkiismeretességétől függ: a lebontható műanyag gyűjtése gyerekcipőben jár Magyarországon. Így hiába hirdetik büszkén az üzletek zöld megoldásként, a hordtasakok egyelőre inkább tehertételt jelentenek. Aleksza László hangsúlyozza ugyanakkor, hogy hamarosan nálunk is elindul a szelektív biohulladék-gyűjtés, és abban a rendszerben lesz helye a lebontható műanyagoknak is. Javít a helyzeten a megfelelő hulladékkezelés, de a globális környezetszennyezés szempontjából látványos változást mégsem remélhetünk ettől a megoldástól, hiszen az évente előállított több mint 300 millió tonna műanyagnak kevesebb mint 1 százaléka lebontható (és legfeljebb 2-3 százalék lesz néhány éven belül).
– Ha meg akarjuk oldani a problémát, ahhoz nagyon szigorú jogszabályok, a helyettesítő megoldások fejlesztése, és nem utolsósorban jelentős tudatformálás szükséges – fogalmaz a hulladékgazdálkodási tanszék vezetője. Radikális élet- és gondolkodásmódbeli változásra lenne tehát szükség, ez azonban nem egyszerű feladat, hiszen a műanyag a mindennapi életünk „természetes” részévé vált.
– Jelenlegi, döntően városias életmódunk fenntarthatatlan nélküle – hangsúlyozza Bűdy László, műanyagipari szakértő, a Magyar Műanyagipari Szövetség elnökségének tagja. – Amíg az előállított árucikkek és ezen belül is az élelmiszerek több száz, sőt egyre gyakrabban több ezer kilométert utaznak, addig szükség van védőcsomagolásra. Egy uborka például csomagolás nélkül 3-4 napot bírna ki a jelenlegi 10–14 nappal szemben, és ha arra gondolunk, hogy kiváltjuk az ásványvíz csomagolásban a PET-palackot üvegre, akkor annak súlya miatt csak az üzletekbe történő szállítás során dupla annyi eszközre lenne szükség.
A szakember rámutat, hogy a műanyag legfőbb előnye egyben a leglátványosabb hátránya is: a tartósság. – Kiváló bizonyítéka a mindennapi felelőtlenségünknek, a szemetelésnek. Akár a folyókat, akár az erdőket tekintjük, mindenhol szemetet találunk. Az viszont nem magától került oda – fejti ki a szakember, aki szerint az a felismerés vezetett el a „lebomlókig”, hogy az ember képtelen a változásra: a „szabad szemetelés jogának” fenntartásához szükség van olyan anyagokra, amelyeket később el lehet tüntetni.
Sajnos azonban – a zöld megoldások többségéhez hasonlóan – a biológiailag lebontható eszközök újabb problémákat szülnek, mielőtt még megoldanák a korábbiakat. – A kukorica már ma is a legszélesebb körben használt élelmiszeripari és ipari alapanyag. Ha a műanyagot is a szántóföldeken akarjuk előállítani, az fokozza a nagytáblás művelést, ami tovább csökkenti a biodiverzitást, és gyorsítja a talajok kimerülését. Európában ma tizenhétszer gyorsabban fogy a termőföld, mint ahogy keletkezik. Nem véletlenül keresnek alternatív megoldásokat a műanyag kezelésére.
– Nyugat-Európában rendkívül elterjedt az erőművi hasznosítás: Svájcban például a műanyag hulladék 74 százaléka kerül erőművi hasznosításra, Németországban is több mint 60 százalék, természetesen keverve a háztartási szeméttel. A legelterjedtebb műanyagok, mint a polietilén és a polipropilén, hamu nélkül égethetők, fűtőértékük megegyezik a földgázéval. Megfelelő szűrőrendszerekkel károsanyag-kibocsátás nélkül használhatjuk energetikai célra a műanyagot, illetve háztartási szeméttel keverve megszüntethetjük a szemét deponálását, vagyis a szeméthegyek építését is. A hulladék égetés lépés az energiafüggetlenség felé – mondja Bűdy László.
Jelenleg Magyarországon 150 ezer tonna műanyagot hasznosítunk újra, körülbelül 200 ezer tonnát pedig „elásunk”, tudjuk meg a szakembertől. Ha a deponált műanyagot erőművekben hasznosítanánk, az kiválthatná a lakossági földgázfelhasználás 6 százalékát. Egyéb háztartási hulladékkal keverve ez akár 10–12 százalékot is jelenthet. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a jelenleg leállított régi szenes erőművek felújításával, átalakításával hogyan tudnánk hasznosítani ezt az ingyen energiaforrást.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/5. számában jelent meg február 3-án.
