Ülök a piros lámpánál a kocsiban, belső levegőkeringetés és klíma kikapcs, lehúzom az ablakokat. Azonnal érzem a bűzt. – Megvagytok, barátocskáim – mondom magamnak hátradőlve. Székesfehérvár szélén vagyok, a város néhány napja attól hangos, hogy kiderült, évek óta irgalmatlan mennyiségű szennyvíziszapot hordanak az itteni egykori téglagyár területére Horvátországból.
Gondoltam, megkérdezem a helyieket, mióta, mennyire szenvednek a bűztől. Nincs könnyű dolgom. A Fehérvári Téglaipari Kft. telephelye külterületen fekszik, Zámoly felé, pár száz méterre a város szélétől. Ez a városrész a helyi Budaörs: bútorbolt, autószalon, hipermarket, minden van itt, még laktanyák is, csak közeli lakott terület nem. A legközelebbi a térkép szerint a Fecskeparti lakótelep.
– Érzi a bűzt? – kérdezek egy idős férfit.
– Hogyne érezném, maga nem?
– Bevallom, most nem – válaszolom.
– Pedig maga jóval fiatalabb, mint én, elméletileg jobb az orra – közli, és legyint.
Most tényleg nem érzem, viszont mint utóbb kiderül, a lámpánál nem tévedtem. Elkéstem kicsit, a közösségi hálón nagy a felháborodás, olyanok is érzik a szagot, akik amúgy nem, és olyanok nem, akik amúgy igen. Ahogy látom, ebben vastagon benne van az illetők pártállása is. Tény viszont, hogy többen is határozottan állítják, érzik a szagot, főleg Fehérvár felsővárosi részén, amivel természetesen nem lehet vitatkozni.
A botrányt a 24.hu cikke váltotta ki, amely szerint 2018-ban több mint 41 ezer tonna szennyvíziszapot szállítottak Horvátországról Magyarországra. A szennyvíztisztítás melléktermékeként keletkező bűzös masszát közúton utaztatták Székesfehérvárra – írta a lap. A Pest Megyei Kormányhivataltól származó adatok szerint két horvát állami tulajdonban lévő cég így szabadította meg Horvátországot Zágráb teljes évi szennyvíziszap-termésének elhelyezési gondjától. A horvát főváros napi 100 tonnányi iszapot termel, ez a mennyiség teszi ki az országban keletkező iszap felét.
A külföldi hulladékanyag behozatala az államnak nem hoz profitot – írta a lap –, az üzletben részt vevő magánvállalkozásoknak viszont annál többet. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint a horvát vállalatok százezres illeték ellenében kapták meg a szükséges engedélyeket, az iszap tárolását végző magyar cég viszont bődületesen jó üzletet csinált.
A Fehérvári Téglaipari Kft. számára nem gond, hogy a külföldről származó fekete masszát is beöntik a magyar hulladékanyagok mellé, főleg, hogy alig van még egy olyan üzletág, ahol ehhez fogható nyereségre lehet szert tenni. A kft. – beszámolója szerint – 2018-ban 792 millió forintos forgalmat bonyolított, ennek pedig 57 százaléka, azaz 426 millió forint adózott, tiszta haszon volt. Horváth Sándor, a cég ügyvezetője 98 millió forintot osztalékként ki is vett a kasszából.
A hírekre reagálva a város önkormányzatának hivatalos oldalán, a www.szekesfehervar.hu-n nyilatkozat jelent meg „Székesfehérvár Önkormányzata megakadályozta a lerakóbővítést” címmel. Az írás szerint Székesfehérvárnak nem érdeke, hogy máshonnan idehozott iszapot rakjanak le és hasznosítsanak a városban, így ezt a tevékenységet az önkormányzat nem támogatja. Hozzátették: két kormányhivatal illetékes a Fehérvári Téglaipari Kft. által végzett tevékenység engedélyezésében. A magyar cég engedélyét a Fejér Megyei Kormányhivatal adta ki, a külföldről származó szennyvíziszap behozatalát pedig a Pest Megyei Kormányhivatal engedélyezte. A hazai cég Székesfehérvár Önkormányzatához fordult a HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) nagyarányú telephelybővítést engedélyező módosítására vonatkozó kéréssel, ám erre az önkormányzat természetesen nemet mond – zárul a kommüniké.
Az utolsó mondatban szereplő jelen idejű „nemet mond” és a címben lévő múlt idejű „megakadályozta a lerakóbővítést” ellentmondására rákérdeztem az önkormányzatnál. Nem kaptam választ. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere pedig ezt írta Facebook-oldalán: „Értetlenül állunk az előtt, hogy Székesfehérvárt, a mi környezetünket érintő ügyekben a Pest Megyei Kormányhivatal dönt a helyi emberek és az őket képviselő önkormányzat megkérdezése nélkül. Tekintettel ráadásul arra, hogy még egy nap várakozás után sem kaptak semmilyen hivatalos magyarázatot, szakmai érvelést a fehérvári emberek az illetékes kormányhivataloktól (teret adva ezzel a valós vagy éppen félinformációknak, a mendemondáknak vagy éppen a pártpolitikai haszonszerzés kampány felelőtlenségének), rendkívüli közgyűlést hívok össze a jövő hétre, ahova meghívom a két kormányhivatal képviselőit, hogy adjanak tájékoztatást a székesfehérvári közvéleménynek.”
A városi honlapon közölt cikk megjelenése után egy nappal, június 27-én újabb írás jelent meg a szekesfehervar.hu-n, ám már egészen más hangulatú címmel: „Eddig 14 hektárt tettek újra erdőssé a szennyvíziszap felhasználásával.” Az anyag az Index cikkének hivatkozása, amely szerint „Ha az ember azt hallja, hogy szennyvíziszap, nemigen gondolhat másra, mint bűzös, nyálkás, mérgező trutyira, amit a legjobb lenne kilőni az űrbe, hogy többé ne is lássuk. Nagyobbat nem is tévedhetnénk. Oké, eleinte tényleg büdös, de valójában olyan értékes anyagról van szó, amelynek segítségével páratlan gyorsasággal lehet a terméketlen területeket újra termőre fogni anélkül, hogy annak a természet kárát látná.”
A Téglaszövetség honlapján korábban megjelent egy hír, hogy Horváth Sándor Építők Napi kitüntetést kapott, amelyet az innovációs és technológiai miniszter adományoz, aki az Akadémia szétveréséről elhíresült Palkovics László. Horváth Sándor nem más, mint a Fehérvári Téglaipari Kft. ügyvezető igazgatója. A cikk szerint a „gyár 2008-as leállása után minden energiáját egy olyan példaértékű modell megalkotásának szentelte, amely a degradált területek rekultivációját, egyúttal a szerves hulladékok és melléktermékek, maradékanyagok észszerű hasznosítását teszi lehetővé”. A téglagyári rekultivációval egyébként a Duna Tv és a Fehérvár Tv is foglalkozott – szintén méltatóan –, még a kétezres évek közepén.
Nincs mit tenni, veszek egy nagy levegőt, és odamegyek a telepre. A terület nagy része tényleg burjánzó oázis, és egyáltalán nem büdös. Erdő erdő hátán, a nemrég feltöltött részek már részben lágyszárú növényekkel fedettek, a legfrissebb részek viszont tényleg büdösek még. Ezek a telep Zámoly felőli részén vannak, azt is megtudom, hogy a piros lámpánál érzett szag honnan jöhetett. Naponta még mindig húsz kamion érkezik szennyvíziszappal megrakodva, ha ezek nincsenek jól leponyvázva, akkor büdösek. Ugyanez vonatkozik a visszaútra is – a jelek szerint a teherautók ilyenkor sincsenek mindig jól beborítva. Így már értem azon felsővárosi lakók beszámolóját, akik érzik ugyan a szagot, de nem mindig.
Azután Horváth Sándor és munkatársai, dr. Heil Bálint erdőmérnök, szak-mikrobiológus (Sop roni Egyetem) és dr. Kovács Gábor erdőmérnök, talajtani szakmérnök (Soproni Egyetem) a telep laboratóriumában olyan hosszan sorolják nekem az általuk kidolgozott és szabadalmaztatott technológia lényegét, hogy a végére bármelyik természettudományi karon kollokválhatnék talajtanból.
– Az ide beérkező, biológiailag megújuló energiának – ez a szennyvíziszap más néven – egyharmad része érkezik külföldről, kétharmad része belföldről – részletezi közben a telephelyen Horváth Sándor. – Azért tudjuk ilyen áron tartani Fehérvár, Fejér megye, a régió hulladékkezelését – teszi hozzá –, mert a külföldiek fizetik meg. Mi hosszú évtizedek óta jelképes összegért vállaljuk az itteni szennyvíziszap hasznosítását. Szóval a külföldi iszap volumene kell ahhoz, hogy az önköltségen túl gazdaságos tevékenység folytatódhasson. Nem mertem még igazából kiszámolni, mennyit fordított arra a cégünk, hogy ez a technológia ilyen szintre érhessen. Állami pénzből, eszközvásárlásból körülbelül a költségek 15–20 százalékát finanszíroztuk, és ha azt mondom, hogy ez a százalékhányad közel százmillió forint volt, akkor lehet tudni, hogy az elmúlt húsz évben, amíg nem fizettünk osztalékot, mennyi pénzt forgatott vissza a cég.
– A technológia bejött. Mindez azt jelenti, hogy az egész összmagyarországi szennyvíziszaptermést fel tudnák dolgozni? – kérdezem.
– Igen, de nem itt, hanem hat–nyolc hasonló telepen. Ha eljutnánk erre a szintre, naponta ezer tonna barnaszénnek megfelelő energiát lehetne termelni az összmagyar szennyvíziszapból.
Miközben a szakemberekkel beszélgetek, a Magyar Nemzetben megjelenik egy írás, amelyben Cser-Palkovics András maga magyarázza el, hogy itt az iszapot szakszerűen, környezetvédelmi szempontok szerint tárolják. A Feol.hu című megyei kormánylap – a város új, Mol Aréna Sóstó nevű focistadionjában tartott – rendkívüli önkormányzati közgyűlésről képaláírások nélküli fotógalériával számolt be. A város honlapja „Egy várost nem gyűlöletből, hanem szeretetből építünk!” című cikke szerint a találkozón semmi új vagy érdemleges nem hangzott el a szennyvíziszapról. Legfeljebb ilyesmik, mint ahogy azt a polgármestertől idézik: „Felelőtlen politikai haszonszerzés az alaptalan vádaskodás, és az emberek pontosan tudják, hogy mi a különbség a gyűlölet és a városfejlesztés között”.
A székesfehérvári szennyvíztelepről egyébként havi ezer tonna szennyvíziszapot szállítanak hasznosításra a téglagyár telepére. Immár 27 éve. (Az ügyben megkerestem levélben Cser-Palkovics András polgármestert és stábját. Több kérdésem is volt, többek között az, hogy akkor most a város támogatja vagy meg kívánja akadályozni a szennyvíziszap-lerakó működését. Nem kaptam semmiféle visszajelzést.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/27. számában jelent meg, 2019. július 5-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/27. számban? Itt megnézheti!
