Tikkasztó hőség volt 1875. június 26-án, Budapesten. Aki tehette, az árnyas ligetekben vagy a város körüli hegyekben keresett menedéket a forróság elől a szombati napon. Csak délutánig kellett kibírniuk valahogy, addigra megérkezett az enyhet adó eső, ami azonban csak nem akart elállni, roppant vihar kerekedett, jégesővel és tomboló széllel. A jobbára Budát elöntő csapadék özönvízként zúdult le a magaslatokról, a vízelvezető csatornák nem bírták a terhelést, így az Ördög-árok is kilépett medréből, a máskor bűzös pocsolyaként ismert patakocska elöntötte a Krisztinavárost, és csaknem elmosta a teljes Rácvárost, tizenöt ház összedőlt, több megrongálódott, ezrek maradtak fedél nélkül, és a pusztító áradat egyes jelentések szerint több mint száz életet követelt.
„Az elemek bősz haragjától sújtott völgy alig annyi idő alatt, mennyi bejárására szükséges, egy nagy temetővé változott, melyben az emberi szorgalom és tevékenység eredményei iszapba, vízbe süllyedve hirdették a természet óriási hatalmát – írta A borzalmak éjjele című, a Vasárnapi Újság egy héttel a tragédia után megjelent számában szereplő tárcájában Borostyáni Nándor. – Az utolsó ítélet napja nem köszönhetne be rémítőbb idővel, mint milyen a szombat esti volt. Vihar, eső, jég – minden összeesküdt Buda romlására. (…) S ez átkos árok, melynek már neve is baljóslatú, mivé dagadt a fergeteg tartama alatt! Ha nem ismernéd hitéből, mely méltó Belzebubéhoz, azt hinnéd, hogy egy törött korsót sem bír bevinni lomha, posványos vizén a Dunába. Pedig teli van ármánnyal, mint minden meder, mely hegyről szakadó víz lefolyására szolgál.”
A patak Nagykovácsi határában ered, és Remeteszőlős, illetve az II. és az I. kerület érintésével csaknem 21 kilométert tesz meg a Dunáig. Pontosabban csak tenne meg: ma már csak nagy esőzések alkalmával tűnik fel csapadék a mederben. A vízfolyást a középkorban előbb Remete Szent Pálról nevezték el, majd a forrás helye után Kovácsi-patakként emlegették, amíg meg nem kapta ma is használt nevét, amellyel mintha a későbbi korok tragédiáit és kellemetlenségeit is előrejelezték volna. A XIX. században a Krisztinaváros kiépülése kettészelte a patakot, amelybe egyre több szennyvizet eresztettek, és az ott működő cserzőüzemekből származó bűzös lé is az Ördög-árokba jutott, így téve mind elviselhetetlenebbé a környéket. Bár a nagy esőzések alkalmával a víz többször is kilépett a mederből, az 1870-es évek elején mégis a csatorna befedése mellett döntöttek. A fent említett júniusi napon derült ki, hogy mekkora hiba volt a föld alá rejteni a patakot: a burkolat alatt felgyűlt törmelék, elzárta a víz útját, amely így megsokszorozódott erővel tört rá a városra.
A tragédia a fedést elvállaló Fővárosi Közmunkák Tanácsa óriási kudarcaként vonult be a történelembe, a munkálatok azonban ennek ellenére folytatódtak, 1920-ig fokozatosan tüntették el a szemek és orrok elől a bűzlő csatornát. A Városmajorban 1933 és 1935 között épült Jézus Szíve-plébániatemplom vasbeton harangtornyát a beboltozott Ördög-árok miatt kellett a főépülettől távolabb felhúzni; a kettőt árkádsorral kötötték össze. Ám hiába került burkolat alá, a patak továbbra is ugyanúgy szállította a szennyvizet a Dunába. A csepeli szennyvíztisztító (az egyéves próbaüzemet követő) 2010-es átadásáig naponta csaknem 50 ezer köbméter szennyezett folyadék került a folyóba a háztartásokból – a szakemberek szerint félő volt, hogy ez a mennyiség már a budai termálforrásokat is veszélyezteti.
A második világháborúban, Budapest ostroma alatt különös szerephez jutott az Ördög-árok: a város védői az alagúton keresztül többször indítottak akciót a szovjet vonalak mögé. A kitörés napján, 1945. február 11-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornok és Hindy Iván vezérezredes tisztjeikkel a csatornán keresztül igyekeztek elkerülni az ellenséges csapatokat. Útjukat a befedett meder nyálkás fala és a felduzzadt patakban sodródó törmelék is nehezítette, de így is eljutottak a Hidegkúti úton álló Bolyai Akadémiáig. Ott azonban a korábbi rajtaütésekből okuló szovjet katonák várták őket, heves tűzharc bontakozott ki, Hindy Iván visszafordult, és végül a Krisztina körút egyik házának pincéjében adta meg magát; az SS-tábornok kijutott a Budakeszi út irányába, de nem sokkal később ő is kapitulált.
A patak ma is az egykori összecsapás helyén, vagyis az 56-os, az 59B és a 61-es villamosok Akadémia megállójánál tűnik el a föld alatt, és legközelebb az Erzsébet híd budai hídfője mellett találkozhatunk vele, ahol a jellegzetes boltíves üregből a Dunába ömlik. Aki a patak természetes arcát keresi, annak Máriaremetéig kell zarándokolnia, majd onnan tovább a forrás irányába: a Remete-szurdokon keresztül, ahol a festői táj izgalmasan rácáfol az Ördög-árok félelmetes nevére és hírére.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/24. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg június 16-án.
