Keleti holtak

Nyakunkba kaptuk a májusi monszun után, mielőtt észhez tértünk volna még, a perzselő nyarat. Árnyékba szögeznek bennünket már reggel a forró napsugarak. Páradús időben a szív szaporább, és lassabban formálódnak a monitor előtt a szavak. Nemigen van ilyenkor mit tenni. Limonádét kortyolni legfeljebb, vagy friss, uborkás, szűrt vizet, és mondatról mondatra verekedni keresztül magunkat az egész bágyadt hónapon. Akár a felhők fölöttünk, kedvetlenek vagyunk, és mint a hátsó ülésen feledett schnauzerkölykök, kiszámíthatatlanok. Tegnapi tócsákat kerülgetünk féllapos abroncsokon, a harmadik kávénk után is levertek maradunk, és ha sikerül elaludnunk hajnalban végre, átizzadt takarónk alatt, valamit mollban álmodunk.

Június. Egy kistercre van csak tőlünk a folyó. Szélesen, lustán hömpölyög. Hatalmas angyalszárnynak látszik a víztükör. Kajlán csillan, ha könnyű szél borzolja föl, vagy ha pihéit csónakmotor hergeli. Zajlik. Tonnás uszadékfák ásítanak ránk belőle, és akadnak fenn aztán acélsodronyokon, kopott daruk nyikorognak a ritka hullámokon. A hűs mély rémisztő, kies. Szakállas próféták metróznak alattunk, nyugalmazott hadvezérek arcait ismerni fel légkondicionált, lassú buszjáratokon, a Sziget örökzöld, korhadt fáira meg fekete körmű, falfehér, tüllbe öltözött nők fújnak péntekenként némi műhavat.

Keleti holtakat gyászol a város. Koreából jötteket és egy debrecenit. A rakparton kifakult mécsesek végig, elszáradt virágszirmok hidak korlátain, a Kálvinon lekaparhatatlan, újrakötött viasz. Könyvekkel próbáljuk belakni a korzót, és csöndekkel tölteni tágas lépcsőfordulókat tele, de valami betöltetlenség csak marad a zsúfolt bekezdések között valahogy. Hét másodperc meg majdnem negyvenkilenc év. Négyzetre emelve az elmúlás, ilyen. Hát mit lehet erre mondani? Ribizli és meggy érik, és zöld lasztik híznak a bihari dinnyeföldeken. Végtelen. A természetnek továbbmenni a dolga, de mi inkább várunk, hogy elverjen bennünket végre néhány langyos vihar. Ráérős rendben, magunktól távol, az év közepe felé bandukolunk.

Hallottad, kérdezzük egymást, csak hogy ezzel is elteljen pár vontatott pillanat. A folyó nyaldossa közben a partot szürkén, szakadatlan, és százfelé töri a színeket, mielőtt a dombok mögé bukna a nap. Kopott lépcsők vezetnek a vízhez, és szerelmesek ölelkeznek páratlan lépcsőfokokon, körülöttük barna színben játszó, éles üvegcserepek. És evezősök csorognak lomhán délnek, és kacsák úsznak utánuk, békés kacsacsapatok. És nagy levegőt vesz akkor, és hátán palackkal a vaksötétbe merül pár bátor búvár valahol. Nem hallják attól fogva a sok rekortán tompította léptet, a lihegést, se azt, ha az ég fölöttük dörögni kezd, és nem látják a felhőkben futó vad villámokat. És nem látnak hidak alatt bújni át turistahajókat, de azt sem, hogy templomtornyok áznak, meg gyárak meg zászlók, temetők és gyümölcsillatú, macskaköves, régi piacok.

Nem látják, hogy pislogni kezdenek a díszfények sárgán, se az élénk neonok vibrálásait. Nem hallanak villamost csöngetni, sem a fülhallgatókban morgó basszusfutamokat, és nem tudják, hogy míg odalenn vannak, fölénk kúsznak valahonnan júliusi, tétova, nagy zivatarok. És szél támad, és elkezd esni, mintha a Duna borulna a városra rá. Mintha el akarna mindent nyelni, és bőrig ázik a parkok közepén, a járdaszélen és teraszok napernyői alatt mindenki. Halkan suhanó elektromos autók fröcskölnek le minket, és könnyebb lesz ettől is valahogy.

Megállunk, és csurogni hagyjuk a ruhánkból a melankóliát. És kifújja épp a palackból az utolsó szuszt is pár búvár, és kiszabadulnak a roncsból a holtak, és a költőt is várja Árkádia. És egymásra nézünk, és fáradtak vagyunk, és sáros az arcunk, mint a Szent Iván-éjjelek, és tüzes. De a bőrünk hideg. És csönd van, és belül mintha valami marna. Vagy csak az Isten sózta el a könnyeinket kicsit.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/26. számában jelent meg, 2019. június 28-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/26. számban? Itt megnézheti!