HIRDETÉS
Kezdőlap Gazdaság Budapestre lá...

Budapestre látogatott a bécsi gyorskatamarán

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását. Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

Történetében először pénteken délután Budapesten kötött ki a bécsi gyorskatamarán, a Twin City Liner. Telt házzal, százhatvan fizető vendéggel, Ausztria és Magyarország nagyköveteivel, politikusokkal és más meghívottakkal a fedélzetén érkezett meg hat órányi utazást követően a luxushajó, amely immár tizennégy éve jár Bécs és Pozsony között, de jövő évtől a tervek szerint Budapesten is rendszeresen megfordul. A hetven kilométeres óránkénti sebességre is képes, négy motorral ellátott katamarán ingyenes drótnélküli netkapcsolatot, töltési lehetőséget és büfét is biztosított az utasoknak, akik kétféle kényelmi osztály közül választhatnak. 

HIRDETÉS

A Twin City Liner fő útvonalán, Bécs és Pozsony között, eddig már több mint 160 ezer utast szállított. A dunai útszakasz a magyar és az osztrák főváros közti összeköttetés legrégebbi formája, és az est folyamán az is elhangzott, hogy „a Dunáról nézve Budapest szebb, mint Bécs”.  Az utasokra nem csak lenyűgöző szépségű természeti környezet várt pénteken, de több izgalmas látványosság is, például a bős–nagymarosi vízlépcső, egy ebéd, valamint egy ingyenes emlékfotó. A vendégek két éjszakát töltenek Budapesten és számtalan városnéző programon vesznek részt.

Széchenyi már 1831-ben arról álmodott, hogy a két főváros között gőzhajó-járatok indulnak, hangzott el a hajó fogadására rendezett budapesti eseményen, ahol az üzemeltető cég vezetője, Kurt Gollowitzer arról beszélt, rekordidő alatt sikerült értékesíteni a próbaút 350 euróért (mintegy 117 ezer forintért) kínált jegyeit. A vállalat most újabb fejlesztésekben gondolkodik, az új hajójuk annyival gyorsabb lesz, hogy négy és fél óra alá tudják szorítani a Bécs – Budapest menetidőt. Jövő évre még három hasonló utat terveznek a magyar fővárosba, és gondolkodnak egy szilveszteri különjáratban is.

A Twin City Liner gyorskatamarán utastere (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)
A Twin City Liner gyorskatamarán utastere (Fotó: Lukács Csaba/Magyar Hang)

A hajóval együtt Budapestre érkezett Peter Hanke, Bécs város gazdasági és nemzetközi tanácsnoka is, aki péntek este Karácsony Gergely főpolgármesterrel is találkozott. A megbeszélés során szó esett többek között a szociális lakásépítésről valamint az internetes szállásfoglaló, az Airbnb és a hasonló szolgáltatások piactorzító hatásáról, a klímaváltozás ellensúlyozására tett törekvésekről, különböző szociális témákról, mint például a hajléktalanellátás, illetve a lakosság bevonásáról a különböző városfejlesztési projektekbe.

HIRDETÉS

Bécs és Budapest között egyébként 2002 óta van együttműködési megállapodás érvényben, olyan területeket mint a városfejlesztés, a környezetvédelem, a szociálpolitika és a kultúra. A találkozó során Karácsony Gergely budapesti főpolgármester elmondta, hogy Bécs – mely a világ egyik legélhetőbb városa – számos területen példakép a magyar főváros számára. A cél, hogy az elkövetkező években Budapest is zöldebb, okosabb, fenntarthatóbb és élhetőbb város legyen és Bécs útjára lépjen.

A Twin City Liner utasaival vasárnap reggel indul vissza az osztrák fővárosba. 

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

30,782lájkolóTetszik
2,965követőKövetés
19,600feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Az orbáni hatalom képtelen a konszolidációra – Magyar Hang-ajánló

A Magyar Hang 2020/4. száma! Interjú Schiffer Andrással, Kerpel-Fronius Gáborral. A hálapénz hálójában. A jó magaviselet csupán túlélési ösztön a börtönökben? Így szemeteljünk helyesen! Sok érdekes írás és publicisztika! Keresse az újságárusoknál!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Visszahívja a Jobbik a Duna-parti cipőkbe beleköpő Kulcsár Gergelyt

Jakab Péter lapunknak azt mondta, hogy aki érdemes, az előre juthat, de aki nem érdemes arra, hogy a közösség tagja legyen, annak nincs helye a Jobbikban.