Két szilveszter négy évtized eltéréssel (1931 és 1973), a közös bennük Németh László, aki írótársaival közösen búcsúztatta lakásán az óévet, illetve Illyés Gyula, aki mindkét alkalommal ott ünnepelt.
Két egymástól távol eső univerzum jelenik meg a képeken: az 1931-es fotón a frizurák, a testtartások, a tekintetek egy ma már ismeretlen világot jelenítenek meg. Beállítottsága a fénykép mint médium szerepének változására is rámutathat, hisz a pillanat dokumentálása, emlékezetnek való megőrzése ekkoriban még szinte szertartásos fegyelmet követelt. Az 1973-as fotó ezzel szemben már egy elkapott jelenetet dokumentál, a mai szemnek sokkal komfortosabbnak tűnő fesztelenséget megörökítve. A háború, az 1956-os forradalom és ezek következményei új valóságot teremtettek, a szereplők azonban próbálták ebben is megtalálni önmagukat.
Az első képet nézve a tekintet rögtön Babits Mihályra, a harmincas évek irodalmi életének központi figurájára téved. Hiába azonban a „vezető szerep” – egyebek mellett ő döntött a nagy presztízsű Baumgarten-díj sorságról –, a pozícióból következő magabiztosság sokkal inkább felesége, Török Sophie tekintetében tükröződik – egyértelműen ő a kép legszuggesztívebb szereplője.
Érdekes szereplő a Babits alatt ülő Erdélyi József is, aki a harmincas években már ismert költő volt; többek között azzal keltette fel a közönség figyelmét, hogy az utcán árusította köteteit (heves vitát indítva költészet és piac viszonyáról). Az évtized végétől a szélsőjobboldalra sodródott, szerepvállalása miatt a háború után háborús bűnösként három év börtönre ítélték, az ötvenes évek közepén térhetett vissza az irodalmi életbe, miután „felismerte múltbeli eltévelyedettségét”.
Szilveszter Németh László író lakásán 1973-ban. Balra Illyés Gyula, jobbra Déry Tibor író, Déry mögött Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra, mögötte Gombos Katalin színművésznőn (Fotó: Fortepan/Németh László Társaság)
A szilveszteri összejövetelek házigazdája, Németh László jelenléte a legizgalmasabb: míg az első képen a középpontban foglal helyet, a másikon a könyvespolcon elhelyezett fényképen tűnik fel. Ennél azonban sokkal izgalmasabb, hogy íróként milyen utat járt be a két kép között eltelt időszakban. Orvosi praxisa mellett a húszas évek második felében lépett be az irodalmi életbe, 1930-ban kapott Baumgarten-díjat (amit azonban kénytelen volt visszaadni). A harmincas évek elejétől egyre aktívabban vett részt a népi mozgalomban, többek között emiatt is került szembe Babits Mihállyal. 1943-ban, nagy visszhangot kiváltott, ellentmondásos megítélésű második szárszói beszédében azt jósolta, hogy Magyarország sokkal jobb állapotban vészeli át a második világháborút, mint az elsőt: „veszteségei kisebbek, jóléte nagyobb” lesz. Az 1973-as kép idején – alig több mint egy évvel a halála előtt – regényeinek és esszéinek köszönhetően már a magyar irodalom meghatározó alakjaként hivatkoztak rá.
Illyés Gyula időtlen tekintete miatt kelti fel a néző figyelmét. A húszas években az avantgárd mozgalmaktól indult – Párizsban a szürrealizmus és a dadaizmus legjelentősebb alkotóival is barátságot kötött –, de az első kép készültekor már ő is egyre közelebb jutott a népi írókhoz. A Kádár-rendszer eleinte ellenségként kezelte, a hatvanas évek elejétől azonban újra publikálhatott, egy évtizeddel később pedig már a korszak talán legfontosabb alkotójaként emelte poharát az újévre.
Fontos megemlíteni, hogy a második képen szereplő „írófejedelmek” mindannyian megkötötték a maguk alkuit a Kádár-rendszerrel: Illyés Gyula, Németh László és Déry Tibor is visszatérő vacsoravendégei voltak Aczél Györgynek. De ezen az estén talán olyan dolgokról is szó esett, amelyeket a kultúrideológusnál nem volt lehetőségük megvitatni.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/49. számában jelent meg december 2-án.
