Vajon drágább-e rongy életünknél a haza becsülete? Jó volna nemcsak szavalni a kétszáz éve született költőt, hanem értve olvasni is.
Nemzeti ünnepre ébredve, valljuk be, a többség nem azon gondolkodik, mit is jelent neki, illetve a közösségnek az a hamar mítosszá nemesedett, 175 évvel ezelőtti nap. A politikusok elmondják helyettünk, a nevünkben is, amit erről elmondani éppen hasznosnak vélnek.
Nem kell nagy jóstehetség előre jelezni a csapásirányokat. A kormányoldal, vagyis a Petőfi Sándor szülőházánál emlékező miniszterelnök minden bizonnyal a birodalmi központ által fenyegetett nemzeti szuverenitás, a magyar életforma megóvásának fontosságát hangsúlyozza majd, aktuális utalásokkal. A kormánykritikus, ellenzéki megszólalók vélhetőleg a magyar szabadság álmának árulójaként, modern kori muszkavezetőként emlegetik a kormányfőt. Nem célom kényszeresen egyenlő távolságot tartani a vélemények között, ahogy azonosulni sem szeretnék velük, elég néhány kínzó kérdést feltenni a reformkor nagyjai, illetve a márciusi ifjak örökségével kapcsolatban.
Egy magát illiberálisnak tartó rendszer hogyan ünnepelheti 1848-at, amely egyszerre szólt a nemzeti önrendelkezésről, az (önkény)uralom korlátok közé szorításáról, a szabadságjogok kiterjesztéséről? Ráadásul Petőfi, Jókai, Vasvári és társaik idegen eredetű, nyugatos eszmék forgószelével akarták megváltoztatni a magyar életet; egy kicsit úgy, ahogy Szent István is tette. 1848 nemcsak az ország alkotmányos szuverenitásáról, hanem a polgári jogegyenlőség garanciáinak megteremtéséről is szólt. A magyar nemzetnek – papíron legalábbis – ekkortól része a nem nemesi származású többség. Tanulságos, hogy a leginkább forradalmi, bár a felek kölcsönös meg nem elégedésére megvalósított változást, a jobbágyfelszabadítást a szabadságharc leverése után nem csinálta vissza Bécs. A mai hatalom társadalomfelfogása, a feudális múlt gesztusokban, mentalitásban érzékelhető megidézése mennyiben harmonizál a március 15-én megfogalmazott követelésekkel, az áprilisi alkotmányos forradalommal? Vagy Petőfi Sándor életművével? Aztán: lehet-e magyar fajról beszélni anélkül, hogy ne sértenénk a szabadságharc számos hősének emlékét?
Költői kérdések, hasonlókat hosszan lehetne sorolni. Nekünk, magyaroknak van, akarom mondani: lenne mit átgondolnunk az idei ünnepen. Hogy ne csak a szónoki emelvényről hallható, üres frázis maradjon: Éljen a magyar szabadság! Éljen a haza!
