Versként is jól működnének Zelei Miklós rövidprózái. De ha akarjuk, olvashatjuk is úgy a szövegeket. Amennyiben Aczél Géza „faltól falig” verseire is így tekintünk (jogosan), miért ne? Hiszen majd’ mindegyik szövegben a metaforikus olvasat érvényesül: „Fejre állt szemeteskonténerből szétrepült konzervdobozok a csillagok. Éjjeli klumpahős, a nagy vadász, rezzenetlen süt a holdban. Hátam a falnak vetve meztelen, néma csöndben, lesben.”
Hosszan rágódhatunk az olyanokon, mint a csótánycselszton, a vereckei tamburmajor vagy a félhomályűzés. A holokauszt során megölt Éri-Halász Imrére emlékezve pedig ezt írja: „Nincsenek folytatások. Csak be nem fejezett történetek. A nincs korma, a nincs hangzavara. A semmi sztárjai. A szobi okmányiroda. Micsoda kuplé születne ebből! Szobi komp, szobi rév, szobi szörp, Sobibor.” A kuplé említése nem véletlen, Éri-Halász maga számos emlékezetes komédiát jegyzett. Még ha nincs is feltétlenül a köztudatban, hogy az ő munkája többek közt az Egy csók és más semmi. Zelei mindenesetre méltó módon idézi meg az emlékét.
Ahogy ez a kötet is hasonló emléket állít neki, a másfél éve elhunyt író-költőnek. Az Egy csikk búcsúszavai anyagát még maga állította össze. Az említett kisprózák mellett akad itt hagyományosabb értelemben vett vers, ahogy fotós performansz, képzelt levél és jegyzet, na és komment, komment bőséggel. A Zelei által jegyzett fiktív hozzászólások szórakoztatóan, sokszor fájdalmasan valószerűen ragadják meg korunkat. A legtöbbször azért intellektuálisabbak, mint mindaz, amit a hozzászólások között általában találunk. Ritka legalábbis, hogy az egyik kommentelő Freund Tamástól, a másik meg Thomas Manntól idézzen. Vagy hogy a hajléktalanokról szóló vitákban Nagy Lajost és Petőfi Sándort citálják. Igaz, ez így már egész ismerős: „Ó, a káemká! Akinek három hónapig nem volt munkahelye ment a sittre. Az kéne most is! Lecsukni az összes munkanélkülit. Nem szponzorálni őket. Munkatábor! Ott volna micsinálni.”
Zelei kötete egyfajta életmű-összegzésként is felfogható. Fontos dokumentumregénye a Kettézárt falu, míg Őrjítő mandragóra címmel a politikai pszichiátriát leplezte le. Előszeretettel szedte versbe vagy épp prózába a minket körülvevő világ abszurditását. Így tesz ezekben a nem könnyen befogadható, hosszas olvasást, a korábbi mondatokhoz, kifejezésekhez való vissza-visszatérést megkövetelő szövegekben is. Hű marad önmagához, hű marad eszményeihez. Miközben visszatérően szól a múltfeldolgozás nehézségeiről, a felmenőink és általunk elkövetettek miatti bűntudatról. Vagy épp arról, hogyan marhat belülről, ha nem csináltunk semmit. Megakadályoztunk bármi rosszat? Dolgunk lett volna? Csendben meghúztuk magunkat? Beálltunk a tömegbe, a hozzászólók között játszani a legokosabbat? Van-e még bármi értelme annak, amiről beszélünk? Vagy csak önérzetesen mantrázzuk ugyanazokat a történeteket, még akkor is, ha a világ már teljesen elhaladt mellettünk?
Zelei Miklóst többen kellett volna ismerjék, többen kellene olvassák. Sosem késő megismerkedni a műveivel.
Zelei Miklós: Egy csikk búcsúszavai, Kortárs Kiadó, 2022, 3000 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/31. számában jelent meg, augusztus 4-én.
