Albert Levente, a Magyar vírus című, a Magyar Hang-könyvek kiadásában megjelent kötet szerzője az Aranycsapatról, szatíráról és Moldova Györgyről.
– Könyve a focin keresztül mutatja be a NER működését – pontosabban, mint azt Kultúrtáj című podcastünkben elmondta, általában az olyan rendszerekét, amelyek a mai magyarhoz hasonlóan épülnek fel. Ami a focit illeti, gyakran felmerülő kérdés ma a közbeszédben, hogy ki drukkol a magyar válogatottnak, ki nem. Vannak, akik ellenzékiként nehezen szánják rá magukat a szurkolásra, mondván, a futball az Orbán-rezsim kirakatsportja.
– Tudja, ki volt 1954-ben Magyarország miniszterelnöke?
– Várjunk. Talán Nagy Imre?
– Úgy van. Sokan nem tudják ezt, a Bernben ezüstérmes Aranycsapat névsorát viszont álmukból felkeltve is fel tudják mondani. Ha nyáron a válogatott második lesz az Eb-n, hetven év múlva is tudni fogjuk az összeállítást. Azt hogy ki volt 2024-ben a miniszterelnök? Abban nem vagyok biztos. Az életben vannak olyan területek, ahová nem szabad beengedni a politikát. Az 1950-es években a sport és a futball kifejezetten a politika része volt, ám ez nem akadályozta meg a magyar népet abban, hogy szurkoljon a válogatottnak. Ma Magyarországon, ahol az Újpest kivételével az összes NB I-csapat konkrétan fideszes politikushoz kötődik, lehetetlen a futballt elválasztani a politikától. De meg kell próbálni.
– A Magyar vírus történetei a focin keresztül beszélnek közállapotainkról, az autokratikus rendszerek felépítéséről, kontraszelektált működéséről. Miért épp a labdarúgást választotta háttérként, „vivőanyagként”?
– Mindenki abból főz, amije van. Írtam már krimit, írtam már gasztronómiáról. Ezeken kívül a foci az, ami érdekel, amihez úgy-ahogy értek. A múzsa csókja egyébként egy Fradi-meccsen ért, ahol olyan különleges volt a közeg, ami nagyon különbözött attól, amit diákként, amikor még többet jártam meccsre, megszoktam. Egyfelől ott pöffeszkedtek, külön világként a VIP-páholyok, másfelől a lelátón a meccs nagyjából azzal kezdődött, hogy a felsőbb sorokból nyakon öntötték a lentebbieket sörrel, még verekedés is volt.
– A kötetben szereplő hat novella és egy hosszabb elbeszélés alapján milyen képünk alakulhat ki mai életünkről?
– Talán leginkább tragikomikus. Igyekszem leírni azt, ahogyan szerintem a rendszer működik. Hogy felülről lefelé szerveződik, hogy oligarchákon nyugszik, hogy szolgalelkűségen alapul, miközben a tehetséget elnyomja. Ugyanakkor próbálom ennek a helyzetnek a komikumát is megragadni.
– Tizenhárom év NER után ez lehet az egyetlen stratégia a helyzet elviselésére? A humor?
– Egy ilyen rendszer számára a legnagyobb veszély, ha nevetségessé válik. A rendszer alapja a pátosz, az, hogy tiszteletet sugároz és követel – márpedig ezen a lufin a humorral apró lyukakat lehet fúrni. Ha valamitől félnek, az az, ha kiderül, hogy a király meztelen. Ezek a történetek szándékaim szerint azokat a dolgokat mutatják meg, amelyek fájhatnak a rendszer irányítóinak. Szembesítem azzal őket, nevetséges helyzetbe kerülhetnek, ha keverik a sportot és a politikát.
– Ha kicsit elevezünk az irodalom felől a napi politika felé, azt látjuk, hogy a rendszer nem roppan meg, a kormány népszerűsége olykor a legnagyobb válsághelyzetek idején is emelkedik. Ezen, úgy fest, sem a humor, sem más nem képes változtatni.
– Tény, hogy nagy népszerűségvesztést nem látunk. De ne felejtsük el: a Fidesz–KDNP-re mindig durván hárommillió ember szavazott az elmúlt négy választáson. Egy részük talán már belátja, hogy ez nem volt a legjobb döntés, de gondoljuk el, micsoda belső konfliktust eredményez belátni, hogy talán hülyeséget csináltak. Ebből a táborból nem könnyű szabadulni. Hogy ez megtörténjen, ahhoz kell egyfelől egy „push faktor”, vagyis hogy a kormányzó erők eltolják maguktól választóikat. Ez megvan, hiszen a gazdasági nehézségek érezhetők, az ellátórendszerek válságát egyre többen látják. De kell egy „pull faktor” is, vagyis hogy az elégedetlenkedőt magához húzza egy másik erő. Esetünkben az ellenzék. Ez az, ami – talán csak egyelőre – hiányzik.
– Moldova György hatása tetten érhető a szövegekben, az első novella címe – A futballozó disznó – nyilvánvalóan főhajtás A beszélő disznót megalkotó mester előtt. Mit jelent önnek a nagy előd?
– Marosvásárhelyen már kisgyerekként olvastam Moldovát, a kedvenceim közé tartozott – többek között a Magyar atom, amelyben ott volt a Ferencvárosi koktél is. Ehhez kapcsolódik egy családi történet. Tizenéves korom előtt egyszer jártam Magyarországon, a nagynénémnél, aki már korábban átjött Erdélyből. Ő elvitt a Nemzeti Múzeumba. Véletlenül épp zöld-fehér csíkos pólót viseltem, és amikor ezt látta, a kedves teremőr bácsi megkérdezte, fradista vagyok-e. Amire én azt válaszoltam: nem, katolikus! Marosvásárhelyen éltek szombatisták, ezért gondoltam, hogy a fradista is valamilyen vallási dolog lehet. Megvolt ez a kettősség: miközben faltam Moldovát, az alapok, például, hogy mi az a Fradi, nem volt még világos. Ma már tudom, de Moldovát, szatirikus világlátását ugyanúgy szeretem, és igen, erősen hatott az én írásaimra is.
Albert Levente Magyar Vírus című könyvét kedvezményes áron megvásárolhatja webshopunkban, akár valamelyik akciós, az Orbán-rendszerről szóló csomagunkban.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/49. számában jelent meg december 8-án.
