Miért akarsz Loretta lenni, Stan?
Gyerekeket akarok.
Gyerekeket akarsz?
Minden férfinak joga van gyereket szülni, ha akar.
De te nem szülhetsz gyereket!
Ne nyomj el engem!
Nem nyomlak el, Stan, de neked nincs méhed, hogy fogod kihordani a magzatot? Belerakod egy szatyorba?
– Ha az abszurdon szűrjük át a genderideológiát – ahogy azt a Monty Python teszi a Brian élete című film imént idézett jelenetében –, a józan ész elválik ugyan az identitáspolitika irracionális vágyaitól, ám önmagát sosem józan észként, vagyis az igazság közérthető formában közölt redukciójaként, hanem abszurdként fogja fel. A Monty Python nem foglal állást a nemi szerepek és a szexuális önazonosság kérdésében, hanem abszurd humorával alapjaiban kérdőjelezi meg az állításai igazságtartalmát. A genderelmélet kritikája című, nemrég megjelent könyve alapján Szilvay Gergely publicista – első látásra – emlékeztet a fenti epizód atyai figurájára, aki a valóság nevében vonja felelősségre a teljesíthetetlen vágyak fanatikusát. Hamar rádöbbenünk azonban, hogy a Mandiner főmunkatársát – aki korábbi kötetében a melegházasság intézményét tette kritika tárgyává – sok mindennel vádolhatjuk a műve alapján, de humorérzékkel semmiképp. Márpedig a nevetésnél – mondja Walter Benjamin – semmi sem ösztönöz jobban a gondolkodásra.
A szerző vérre – de legalábbis szexuális identitásra – menő küzdelemről tudósít, ahol nem marad hely a könnyelmű gesztusoknak. Könyve több szempontból is fontos kordokumentum, mindenekelőtt a politikai közbeszédre való reflexiója miatt, hiszen a fókuszba állított gender a kormánypropaganda egyik legkevésbé kifejtett, ám annál gyakrabban ismételt szitokszava. Mint az elmúlt években a közmédiának és a kormány egyéb szócsöveinek hála megtudhattuk, a gender – a migránsokkal és Soros Györggyel karöltve – teszi tönkre Magyarország jövőjét, megkérdőjelezve „az apa férfi , az anya nő” gránitszilárdságú törvényét. A kormány ön- és nemzetvédelmi reflexét dicséri, hogy négy éve csírájában fojtotta el a természetellenes vircsaftot, amikor szinte azonnal beszüntette az ELTE-n indult gender studies szakot.
A választók vélt befogadói igényeihez alakított kommunikáció bántó leegyszerűsítései után Szilvay Gergely könyve izgalmasan gondolatgazdag. Ami a hazai mainstream konzervativizmus intellektuális megalapozottságának fájó hiánya ismeretében még akkor is jelentős eseménnyé teszi a kötet megjelenését, ha a szöveg nem feltétlenül a szerző gondolataival szembesíti az olvasót. „Meggyőződésem szerint a genderelmélet és gyakorlati következményei (…) antropológiai forradalmat jelentenek, azaz az ember radikális átértelmezésén alapszanak” – írja Szilvay, aki szerint „az ember és a társadalom klasszikus, igaz, helyes és reális szemléletét meg kell védeni, az antropológiai forradalomnak véget kell vetni. Antropológiai ellenforradalomra van szükség, a kissé elhanyagolt, de még álló klasszikus emberkép restaurációjára”.
A címben foglalt kritika tehát túllép az elméleti megfontolásokon, és lépéseket kezdeményez a normalitás nevében. De mi ellen is küzd a szerző? A gender jelentése: társadalmi nem. Vagyis a nemiségről alkotott azon fogalmak összessége, amelyeket nem a biológia, hanem a társadalmi minták, előítéletek és viselkedésmódok határoznak meg. E szerint mindegy, hogy milyen neműnek születtünk, a környezet tesz bennünket azzá, amik vagyunk, és így akár változtathatunk is rajta. Mindenki szabadon képzelheti el a világát és benne önmagát, a nemiség nem jelent korlátot többé. A szerző szavaival: a genderelmélet „lényege a biológiai kötöttségek ignorálása és az emberi természet tagadása, valamint a konstrukcionizmus”.
Szilvay Gergely értelmezésében a gender a francia forradalom posztmodern mázzal leöntött és lassú marxizmuson ropogósra pirított változata: torz, hazug és veszélyes. Az LMBTQ+ mozgalmaktól a gyerekek hormonkezeléssel elért nemváltoztatásán át a progresszív véleményterrorig a gender bármire képes, hogy a keresztény-konzervatív értékeket nevetségessé tegye. A fenyegetettség szempontjából tehát a szerző, még ha más regiszterbe kívánkozik is, közös platformra kerül a kormánnyal. Témafelvetése ettől még releváns, hiszen, ahogy minden vélt vagy valós elnyomás ellen küzdő „forradalmi” mozgalom, a gender köpönyegéből előbújt csoportok is hajlamosak a szélsőséges megnyilvánulásokra, gyakran rugaszkodnak el a valóságtól, és feloldhatatlannak tűnő ellentmondások feszítik őket belülről. A társadalmi nem komplex világa bőven ellátja munícióval a status quo megőrzéséért síkra szálló ellenforradalmárt.
És Szilvay Gergely mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb irányból tűz alá vegye a genderelméletet. Saját bevallása szerint mindent elolvasott a témában, ami a kezébe került, kötetében ennek megfelelően hatalmas távlatok nyílnak Platóntól Michel Foucault-ig, Arisztotelésztől Jacques Derridáig, és Aquinói Szent Tamástól Judith Butlerig. Ekkora filozófiai játékteret azonban még a Szilvaynál sokkal felkészültebb, tapasztaltabb és kreatívabb teoretikusok sem lennének képesek bejátszani, A genderelmélet kritikája így szükségszerűen elvész a felnyíló roppant perspektívákban. Amit megőriz a szerzői hitelesség, nem más, mint egy szorgalmas befogadó lelkes olvasónaplója.
Friedrich Nietzsche a Túl jón és rosszon című munkájában felteszi a kérdést, vajon vehetjük-e a bátorságot ahhoz, hogy összemérjük magunkat a filozófia nagyjaival, vagy akár csak egyetértsünk velük. Ahhoz, hogy a saját kicsiségünket elfeledve egyenlő félként egy óriás elméhez forduljunk, arra van szükség, hogy higgyünk egy olyan fórum létezésében, amely előtt egyenlők lehetünk Platónnal, Immanuel Kanttal vagy René Descartes-tal. Ez a Nietzsche által demokratikusnak nevezett – már-már liberálisak tűnő – eszme hajtja Szilvay Gergelyt is, amikor a XX. századi filozófia meghatározó alakjainak teljes életművét igyekszik – akár egyetlen rövid bekezdésben – tévedésként definiálni. Valódi érvek és a kifogásolt művek alapos megismerése nélkül.
A félreértések és -magyarázások mellett sokat levon a kötet értékéből, hogy olyan, az igazság őrzőjeként kezelt szerzőkre is hivatkozik, akiknek megítélése finoman szólva sem egyértelmű. Ilyen például a könyvben szociológusként emlegetett Charles Murray politikatudós, akinek ideológiai elkötelezettsége jókora árnyékot vet elméleti munkásságára. Ehhez képest a szöveg szerkesztetlensége már szinte említésre sem lenne érdemes, ha a helyesírási és stilisztikai hibák, tévedések és rosszul felépített mondatok nem nehezítenék meg még jobban az olvasó dolgát.
Szilvay jó szándékát ugyanakkor nem vonhatjuk kétségbe, hiszen állítása szerint csupán a természet elleni lázadást igyekszik leverni. Szelíd ellenforradalma azonban a beláthatatlan távlatok áldozatává válik, a képességeit messze meghaladó merítésből így végül csak a reflektálatlan lendület marad. Szövegét ez teszi végleg hasonlatossá a hatalom retorikájához: a genderelmélet kritikája a rendszer tökéletes lenyomatává válik. Hogy ez az alaptörvény Szájer József-i értelemben vett hitelessége irányából bók vagy bírálat, azt nehéz megítélni
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/16. számában jelent meg április 16-án.
