Csipkefüggönnyel diszkrétté tett üvegajtó mögött várja vendégeit józsefvárosi irodájában Judith, a jósnő. Egy napon turbános fiatalember lép a jósdába, és Judith rádöbben, hogy az ifjú tenyerének rajzolata azonos egy másik kéz topográfiájával, amelyik fontos szerepet játszott az életében.
Ezzel a jelenettel indul Géczi János A tenyérjós című regénye, amelynek vázát a sodró visszaemlékezés-forgatag alkotja, amit Judithban indít el a váratlan találkozás. Géczi cselekményvezetése valóban az emberi emlékezet működését idézi – néhol komótosan halad tovább a történet, máskor meg évek rohannak tova néhány bekezdés alatt, attól függően, mennyire hangsúlyos az adott esemény Judith szubjektív magántörténelmében.
Ebbe a magántörténelembe sok mindent beleszuszakol a szerző a huszadik század második felének Magyarországa – sőt: az Egyesült Államok és a Szovjetunió – históriájából is, a hetvenes évek Budapestjének undergroundjától kezdve a hidegháborús Amerika paranoiáin és a Szovjetunió széthullásán át egészen a Ferihegyi gyorsforgalmi úton 1991. december 23-án végrehajtott robbantásos merényletig.
Ezt a történelmi kaleidoszkópot tartja össze Judith élettörténete, a nőé, aki az örök újrakezdő mintapéldánya – életútja Budapestről indul és oda is tér vissza, de ebbe az utazásba számos kapcsolat, gyermekek szülése és elvesztése, a Yale egyetemre tett kanyar, valamint egy jeruzsálemi és bakui kitérő is belefér. Közhely, hogy minden sikeres férfi mögött egy erős nőt találunk. A tenyérjós azt sugallja, hogy ez a sikertelen férfiak esetében is igaz. A regény férfi szereplői többnyire nem tudnak mit kezdeni azzal, ha megváltozik életük kontextusa, Judith azonban bámulatos alkalmazkodóképességgel építi újjá önmagát a változó körülmények között.
Géczi regényére egyébként is jellemző, hogy merészen játszik az identitásokkal: a szereplők némelyike több néven is megjelenik, így az olvasói kaland részévé lesz az is, ahogyan az idősíkok és helyszínek között cikázva ráismerünk a korábbi fejezetekben, más néven és szerepkörben már színre léptetett karakterekre. A regény mélyrétegeiben pedig ott munkál Géczi János teljes munkásságának fedezete, a botanikai szaktudástól kezdve egészen a pszichiátrián játszódó fejezetekig, amelyek nem hagynak kétséget afelől, hogy a szerző ugyanaz, aki annak idején a Vadnarancsok című szociográfiával robbant be a köztudatba.
Bár a regény háromszázötven oldalas terjedelmének dacára is hagy maga után némi hiányérzetet – például a jeruzsálemi tartózkodásról szinte semmit sem tudunk meg, és Judith zsidó identitása is egyetlen rövid mondattal el van intézve –, az, ahogyan A tenyérjós főszereplője mondja a múltat, sokat elárul az elmúlt évtizedekről, de jelenkori közállapotainkról is. Az azeri Ajaz kifakadása az utolsó fejezetek egyikében pedig roppant pontos látlelet arról, hogyan predesztinálja alávetettségre a magyar társadalmat az egyéni felelősségvállalás szándékának és képességének történelmi hiánya.
Géczi János: A tenyérjós. Athenaeum, 2019. 3999 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/5. számában jelent meg január 31-én.
