Mindig izgalommal tölt el, ha egy könyvtári selejtezésnek veszem hírét. Felébred bennem a kincskereső, és alig várom, hogy lássam a „terítéket”. A böngészés során pedig valóban gyakorta lelek olyan gyöngyszemekre, melyeket csak az ilyen különleges alkalmak sodornak elém. Találtam már cserkész főzőkönyvet, a gombfoci történetét feldolgozó művet, és olyan kiadványt, amely a Rákosi Mátyás születésnapjára írt verseket foglalta gyűjteménybe. (Sokaknak okozna meglepetést néhány szerző neve…)
Ebből is látható, hogy érdeklődésem az esetek nagy többségében nem az irodalmi fősodor darabjait pécézi ki, hanem akár a szerző, akár a téma kapcsán az egyedit, a különlegeset, sokszor a bóvli groteszk bájú példányait keresi.
A hír, hogy a kis balatoni falu közkönyvtára selejtezésre készül, ugyanezt az izgalmat váltotta ki bennem, főleg amiatt, hogy már jártam ott, és volt fogalmam a selejtezendő anyag keresztmetszetéről. Ami azt illeti, ez alkalommal sem csalódtam.
Sok érdekesség között találtam rá arra a könyvre, amelyet 1962-ben adtak ki, és amely címe: Szórakoztató zenészek zsebkönyve. Már a cím is sokat sejtet, főleg, hogy ez a fogalom mára szinte teljesen ismeretlenné vált. Csak előadók vannak, és együttesek, zsebkönyvük meg aztán végképp nincsen. Lássuk csak!
Nagyon erősen indít a könyv. A „szórakoztató zenei tevékenység” céljaként a „magyar népi zene és tánczene ápolását és fejlesztését” tűzi ki. A cél (Aczél?) nemes. Lássuk, miért is? „Hogy tevékenységével hozzájáruljon az állampolgárok kulturális színvonalának emeléséhez és szocialista neveléséhez”. Hát igen. Nem ám csak úgy szórakoztatunk hűbelebalázs módjára, majmolva a hanyatló Nyugatot, hanem kulturális színvonalat emelünk, és eközben nevelünk. Mint az egykori falusi tanító, aki körmöst adott a nebulónak, és mellé nevelő célzattal magyarázatként azt fűzte: „Ezt azért kaptad, mert hülye vagy, kisfiam.”
Szórakoztató zenészek zsebkönyve, 1962.
A későbbiek során a kiadványból megtudhatjuk, hogy „valamennyi népi és tánczenekar élén zenekarvezető áll. Tánczenekaroknál idetartozik a duó is”. Persze egy duó esetében komoly elméleti kérdést vet fel, hogy kettejük közül ki a vezető, és ki a beosztott. Erről itt nincs szilárd útmutatás. A továbbiakban szerzőnk a szórakoztató zenekari tag feladatáról értekezik: „Szólamaiknak technikai és művészi kidolgozása a zenekarvezető utasítása szerint…” De a legelőremutatóbb az énekes feladata. „…a próbákon az alkotó munkára felkészülten, a szükségnek megfelelően megjelenni… megtartani a szocialista morál szabályait és tevékenységében megóvni a művész hivatásának tisztaságát”.
Ahol azonban vágják a fát, ott a forgács is hullik. Erről szól A Fegyelmi vétség című fejezet, amelyben a fogalom egzakt definícióját olvashatjuk. „…olyan magatartást tanúsít, amelyből kitűnik, hogy szemben áll a népi demokrácia állami és társadalmi rendjével, a tervfegyelmet vagy a szocialista munkaerkölcs szabályait megsérti, (…) botrányos vagy erkölcstelen életmódot folytat”.
Hosszasan lehetne még csemegézni a „fegyelmi büntetések” fejezetnél is. Itt az enyhébb büntetések egyike az „áthelyezés alacsonyabb munkakörbe”. Gondolom, ilyenkor a szaxofonost furulyássá fokozzák le. Vagy valami ilyesmi. De van azonnali elbocsátás is. Vajon mit kellett érte elkövetni Megemlékezhetnénk még a külföldi kiküldetésekre vonatkozó devizaszabályokról is – „engedély nélkül 50 Forintot szabad kivinni” –, hogy a vámszabályokról itt most ne is beszéljünk.
De amiért ez a könyv különösen becses számomra, az az írógéppel írt papírdarab, amely a 64. oldalnál esett ki, és amelynek a tartalmát az alábbiakban változtatás nélkül közlöm. Egy A4-es lap egyharmadát tessenek elképzelni, ami ketté van hajtva, és amelyen az írógép hagyta nyomok már szinte teljesen elhalványodtak. Íme.
„Balatonaligai Állami Gazdaság Balatonfüredi Párt Alapszervezete Járási Honvéd Kiegészítő Parancsnokság
A párt alapszervezet vezetősége azzal a kéréssel fordul a Járási Honvéd Kiegészítő Parancsnoksághoz, hogy H. László/1942.III.31 Telekes, an. M. Ilona a Balatonaligai Állami Gazdaság Balatona… i telepének rakodó munkás dolgozóját katonai szolgálat alól egy évre felmenteni szíveskedjenek. Fent nevezett dolgozónk 1962 óta dolgozik gazdaságunknál. 1962 szeptemberében nősült, nyolc hónapos gyermekük van, felesége jelenleg nincs munkaviszonyban, mivel nincs kire gyermeküket hagyni. A gazdaság nagy tervei és az időjárás miatt összetorlódott munkák miatt fent nevezett dolgozónk nélkülözhetetlen. Kérésünk megismételve, ha lehet, az egy éves halasztás megadását szíveskedjenek.
Balatonfüred, 1964. október 26.
F. Gáspár
Alapszervezet Vezetőség
Eddig a levél. Sokáig tűnődtem, mit is kezdjek vele. A „nélkülözhetetlen” főszereplő rég meghalt már. Ismertem, derék ember volt. Özvegye viszont korához képest jó egészségnek örvend. Vajon mit szól e papírdarabka láttán? Megmutattam neki a levelet, és megkérdeztem, megadták-e végül a halasztást. Megadták. A nagy tervek érdekében. Ám a háromévnyi katonaságot nem úszta meg – mondta az özvegy, és elpityeredett.
Manapság? Azt is meg lehet úszni, ha valaki a Magyar Honvédség repülőgépét használja futballmeccs-látogatásra. De ez csak úgy eszembe jutott.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/44. számában jelent meg, október 29-én.
