Két éve nem voltunk külföldön, és ameddig a gyerekek nem lesznek beoltva (remélhetően már csak néhány hétig), nem is megyünk. Elképesztően hiányzik. Bár korábban is tisztában voltam vele, hogy mennyire szeretek utazni, de az elmúlt két évben szinte fizikailag is fájdalmassá vált a megvonás. Az utazás egyes embereknek lételem, főként ha az emberiség kulturális örökségét univerzális kincsnek, mindannyiunk szellemi hozományának tekintik. Amit látni kell, még ha ugyanolyan képeket is fog az ember róluk posztolni az Instagramra, mint a sok millió többi turista.
Sokakat megfosztott ezektől az élményektől a covid, és a jelenlegi trendek nem arra engednek következtetni, hogy ez helyzet gyorsan megváltozik. A kulturális kincseket azonban ilyen körülmények között is látni kell, és ezért a könyvekhez kell fordulnunk, ha szellemi utazásra vágyunk. Erre a célra tökéletesen megfelelő A Legendás ősi helyek című album. A kötet címe nem ígér mást, mint amit maradéktalanul teljesít: szép felvételeken mutatja be a világ turisztikai szempontból legjelentősebb régészeti lelőhelyeit, romkomplexumait, ókori csodáit.
Ahogy az ősi jelző is utal rá, a könyvben az ókori (de mindenképpen a régészet tárgykörébe tartozó) építmények vannak túlsúlyban, földrajzi elhelyezkedés szerinti bontásban. Nem állítható, hogy a Legendás ősi helyek forradalmi vagy legalább formabontó kiadvány lenne. Kilencven százalékban a legismertebb műemlékek szerepelnek benne, és ezek szerkesztése sem volt megerőltető feladat. Nem igazán kerestek kapcsolódási pontokat a bemutatott helyszínek között, azon túl, hogy ugyanazon a földrészen legyenek. Sőt, kissé katalógusszerűen merev a tálalás. Minden régészeti emlék kategorizálva van, a megnevezése alatt ott a kategória (rejtély, hogy miért, hiszen minden esetben egyértelmű enélkül is), a helyszín és az építés kezdete.
Mégis minden háztartásba kell egy ilyen típusú könyv. Kell, hogy ott legyen a könyvespolcon egy referenciamű, amit az ember bármikor lekaphat, ha például Pompeji vagy Mükéné kerül szóba a történelemleckében, és megmutathatja a gyereknek, hogy milyen is az a valóságban. Ez a tudás egyszerűen az emberi műveltség része kell hogy maradjon, és a tudást nem szabad adottnak venni, miután az ember kijárta az iskolát. Folyamatosan ápolni, frissíteni kell, amihez informatív források szükségesek. A Legendás ősi helyek erre megfelelő.
Ráadásul a képeken egy szál turista sincs (nagyon kevés kivétellel), ami a valóságban szinte sosem fordul elő, amikor a látogatók beléphetnek a műemlékek területére. Valószínűleg a reggeli órákban, esetleg üzemszüneti napokon készítették a fotókat, vagy digitálisan szedték ki a nézelődőket. Mindenesetre ilyen képeket senki sem fog készíteni maga, és a helyszínek olyan arcát csodálhatja meg ezáltal, ami a tömegturizmus korában végleg elveszett. Pontosabban tavalyig azt hittük, hogy végleg, mert a világméretű lezárás hónapjaiban sok hasonló fotót lehetett látni az elnéptelenedett, korábban folytonosan zsúfolt helyszínekről. Ki tudja, mikor jön el az idő, amikor az ember nem a covidra asszociál mindenről.
Paul Barh (szerk.): Legendás ősi helyek. Ford.: Árokszállásy Zoltán. Corvina Kiadó, 2021. 9990 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/48. számában jelent meg, november 26-án.
