Amikor Darócnadrágos Ragnart kígyóverembe vetette Northumbria királya, Ælla, őneki esze ágában sem volt könyörögni vagy kétségbe esni. Ehelyett kifejezetten humoros halotti éneket költött magának, és azt énekelve haldoklott a kígyómarásoktól. Ennek az éneknek egyik sora volt a „Kacagva halok meg”, amelyet Tom Shippey híres középkorász, Tolkien-kutató vikingekről szóló monumentális könyve címéül választott. Nem tudni, Ragnar beceneve honnan ered (ahogy fiáé, Csonttalan Ivaré sem világos), de valószínű, valós történelmi figura volt, és a IX. században élt (bár feltehetően nem Yorkban halt meg, ahogy a sagában). A halotti ének egy másik versszakában megjegyzi: „A malackák röfögnek, ha megtudják az öreg kan halálát”, ahol a malackák a fiai, az öreg kan pedig ő maga.
A Kacagva halok meg méretében és átfogó jellegét tekintve hatalmas mű, elolvasva tényleg minden kérdésünkre választ kapunk, ami a vikingek élet- és halálszemléletéről felmerülhet bennünk. Shippey tökéletesen ismeri a viking sagákat és mellette a tényleges történelmet is. Ezeket összevetve nemcsak objektív képet alkot az északi népcsoportról, de közben nem mulasztja el kiemelni azokat a mozzanatokat (értsd a gyilkolást, a vérfürdőket, az árulásokat, a fekete humort) sem, amitől könyve sokkal több lesz középkori kultúrtörténeti műnél. Valóságos saga önmagában is egy olyan korról és a főszereplőiről, amelyek azóta is ugyanolyan borzongó ámulatba ejtik a kutatókat és a laikusokat egyaránt.
Aki nézte a Vikingek című sorozatot, annak a nevek és bizonyos legendák ismerősek lesznek, de Tolkien, illetve a Thor- és Loki-képregények rajongói is otthonosnak fogják találni az északi mondák világát, és azokat a figurákat, akik nagyrészt valóságosak voltak, pedig egy groteszk fekete komédiában is megállnák a helyüket. Ahogyan a cím is sejteti, Shippey-t a vikingek halálszemlélete érdekli leginkább. Azonban határozott céljának tekinti, hogy az utóbbi évtizedekben eluralkodott „haladó”, befogadó, a vikingeket rehabilitálni akaró szemlélettel szemben visszahelyezze őket oda, ahová valók: a vikingkor brutális, mocskos, kegyetlen, gúnyos, bosszúálló és legfőképpen könyörtelen világába.
A szerző szerint azok a békés földművesek, kíváncsi felfedezők és a külföldiek iránt toleráns kereskedők, akiket a negatív sztereotípiákat ellensúlyozni próbáló történelemértelmezők próbálnak a viking kultúra valódi letéteményeseiként láttatni, nem vikingek, hanem skandinávok voltak. Nem mindenki volt ugyanis viking, aki Skandináviában lakott, a vikingséghez ugyanis elengedhetetlen volt a mai értelemben bűnözőinek nevezett életmód. Merthogy Shippey szerint a vikingek tényleg olyan kiállhatatlan figurák voltak az ellenségeik (és gyakran a barátaik) számára, mint ahogy az a közhiedelemben él. Megélhetésszerűen portyáztak, gyilkoltak, raboltak, fosztogattak, hódítottak, védelmi pénzt szedtek, bosszút álltak. Aki ezzel a szakmával felhagyott, a szerző szerint megszűnt vikingnek lenni. A viking szó egyszerűen kalózt jelentett.
Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy Shippey elítélné a vikingeket, sőt éppen a moderntől gyökeresen eltérő szemléletük miatt érdekesek a számára. Élvezettel értekezik az északi legendákban igen naturálisan ábrázolt ezerféle borzalmas, de hősies halálmódról, amelyek maffiafilmeket és bosszúhorror-történeteket idéznek. Bárhol nyitjuk ki a könyvet, szinte biztos lesz ott egy kivágott szív, egy családi viszály okozta tömegmészárlás, szerelmi affér kiváltotta leszámolás, és persze az erről a legtermészetesebb könnyedséggel beszámoló véres saga. Talán még sohasem írtak ilyen vidám könyvet a halálról.
Tom Shippey: Kacagva halok meg. Ford.: Végh Orsolya. Alexandra, 2023. Ármegjelölés nélkül
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/7. számában jelent meg február 16-án.
