Ritka, hogy egy olyan film címét, mint a Roving Woman (Kóbor nő), ne fordítsák magyarra. A néző már rögtön gyanakszik, hogy valamiféle utalásról van szó. És valóban: Nat Johnson néhány éve ezzel a címmel emlékezett Connie Converse-re. Arról az énekesnőről van szó, aki 1974 augusztusában nyom nélkül eltűnt, majd sosem került elő. Michal Chmielewski filmjének végén neki is dedikálja a filmet, hozzátéve: „akárhol is van”. A kérdésre ma már inkább a metafizika vagy teológia felől kereshetjük a választ: Connie Converse 1924-ben született, így nem sok esély van rá, hogy még életben legyen. Tíz évvel az eltűnése után családja még próbálta kerestetni, de nem járt sikerrel. Meglehet, már akkor is halott volt.
Az ötvenes-hatvanas évek szűkebb körben ismert folkénekese eltűnése után vált valóban világszerte népszerűvé. Örökségét a mai napig ápolják. Dalainak első gyűjteményes albuma, a How Sad, How Lovely viszont csupán 2019-ben jelent meg. A Roving Woman alternatív címe is ez. Chmielewski filmje azonban láthatóan egészen másféle karakterre épül. Fiatalabb hősnőjét, aki a film elején tűnik el egy autóval, jó eséllyel senki sem keresteti. Egy ponton szeretne megszállni kis időre az édesanyjánál, de telefonos visszautasításnál többre nem számíthat. Így hát utazik tovább a korábban egy áruháznál elkötött kocsival. Különleges karakterek sorával ismerkedik meg a másfél órás filmidő alatt, és feltehetően a későbbiekben is. Ha a szótárban keresnénk, mi is a road movie, innentől a Roving Woman lenne az egyik legjobb illusztráció. Más kérdés, hogy nem igazán egyértelmű, honnan hová is jutunk el az út során.
Sara (Lena Góra) a film elején egy férfihoz próbál bejutni, hosszan dörömböl az ajtaján, de az nem hajlandó már szóba állni vele. Reggelig vár, végül inkább odébb áll. Azt viszont, hogy konkrétan hová tart, van-e hová mennie, nem tudjuk. Ahogy idővel megbizonyosodunk felőle, neki sincs erről több tudása. Csak megy. Útja során különböző érdekes figurákkal találkozik, akik tulajdonképpen mind veszélyt jelenthetnének egy magányos fiatal nőre. Annak ellenére viszont, hogy több törvénytelenséget el is követ, mégsem kerül igazán veszélybe. A maga ura marad. Amikor kiszolgáltatja magát, akkor is végül saját döntéséből fakadóan teszi. Aztán megy tovább. Dacosan, magába fordulva.
Útja során mindenféle sztorikat mesél a vőlegényéről, múltjáról és neki fontos emberekről. Közben végig gyanakodunk, hogy ezeket csak kitalálja. Viszont azt is hisszük, hogy a végére kiderül róla valamiféle igazság. Hogy megérkezik valahova, amit otthonnak nevezhet. Ha csak ideiglenesen, hát úgy. Sara viszont nagyon konkrétan fogalmaz, amikor végiggondolja, min ment (és megy épp) keresztül: történetet talált ki magának, hogy végre ő is bírjon ilyennel. Miközben a néző végig arra számít, hogy fény derül majd végre valamiféle történetére, a megoldás könnyen az lehet, hogy ilyet hiába is várunk.
Csak hát mit értünk történet alatt? A filmidő alatti eseményeket is nevezhetjük annak. A kiindulópont előtti heteit, hónapjait szintén. Innen nézve Sara múltja kifejezetten rejtélyes marad. Hiába követjük őt, nem sokat tudunk meg felőle. Ez nem feltétlenül baj, a karakterek így is lekötnek bennünket. Az már problémásabb, hogy a film előszeretettel sulykolja meglátásait, párhuzamait. A film közepén elhangzik például az autórádióban Connie Converse dala, és még be is mondják, hogy eltűnt, sosem lett meg. Lelkesen jegyzem fel magamnak a nevet, nem tudva még, hogy voltaképp az egész film a párhuzamra alapoz. Gyanútlanul ültem be, nem olvastam utána sem a cím(ek)nek, sem a háttérsztorinak. A Roving Woman máskor is szívesen magyarázza magát, amely gesztusra nem feltétlenül lenne szükség.
Converse esete eközben jóval rejtélyesebb, illetve hát: megoldatlanabb. Mert tulajdonképpen könnyű elképzelnünk, hogy mi várhatott egy ötvenéves korában eltűnt, depressziós művészre. (Nem sok jó.) Sarával szemben Connie Converse már nem igen tudott „új életet kezdeni”. Viszont mintha a Roving Woman főhőse sem igen hajlana ilyesmire. Inkább csak megy tovább, amíg bírja. A végére azért feltehetőleg megszeretjük őt.
Szomorú, szeretetteljes film ez a magány leküzdhetetlenségről, kapcsolatképtelenségről és úton levésről. Tipikus arthouse néznivaló. Nem rendít meg nagyon, de azért elgondolkodtat. Érdemes volt magyar forgalmazást kapjon Chmielewski filmje.
Roving Woman, amerikai-lengyel dráma, 95 perc. Július 27-től a mozikban.
