„Mintha mindenki mindentől félne, a fertőző osztály azonnal megtelt” – beszámoló az olasz vesztegzárról

Claudia Grendene és férje, Marco, az olaszországi Pádova agglomerációjában élnek két gyermekükkel. A nagyobbik ebben a tanévben kezdte gimnáziumi tanulmányait, a kisebbik általános iskolás. Claudia író, tavaly elnyerte a Latisana díjat első regényével. Kreatív írást tanít és könyvtáros az egyik önkormányzati könyvtárban. Férje belgyógyász orvos a Veneto tartományi Mestre városában, a dell’Angelo kórházban. Vasárnap óta vörös zónává nyilvánították és lezárták Lombardia tartományt és 14 megyét, köztük Pádovát is. Claudia Grendenével beszélgettünk az elmúlt napok tapasztalatairól.

Az interjú még azt megelőzően készült, hogy szerda éjjel újabb szigorításokat vezettek volna be Olaszországban.

– Hogyan változtatta meg az életüket otthon és a munkahelyen a koronavírus járvány?
– Amióta elkezdődött a járvány az otthoni életünk azonnal és gyökeresen megváltozott. Elsősorban azért, mert az oktatási intézményeket bezárták, a gyerekek nem mehetnek iskolába, de nekünk továbbra is muszáj dolgoznunk, emiatt újra kellett szervezni a mindennapjainkat. Segítenünk kell a gyerekeknek elsajátítani a távoktatásban tanulást. Pár napja még jobban megváltozott minden, amióta Pádova vörös zóna lett, mert korlátozzák a közlekedést, csak a legszükségesebb helyváltoztatás megengedett. Például nincs többé vasárnapi kirándulás, nem hagyhatjuk el a megyét, én nem látogathatom meg a szüleimet, amíg a kormányrendelet érvényben marad.

Igyekeznünk kell elkerülni a vendéglátó- és szórakozóhelyeket, és ha ismerősökkel találkozunk az úton, akkor is az egy-másfél méter távolságot tartanunk kell egymástól. (Az éttermek és bárok szerda estig még nyitva maradhattak, ha be tudták tartatni a vendégekkel az előírt egy méteres távolságot. A diszkók, játéktermek, kaszinók, konditermek, sportlétesítmények, múzeumok, színházak, mozik mind bezártak – a szerk.) Furcsa helyzet, nehéz hozzászokni. Előfordult már, hogy nehézségekbe ütköztünk bevásárláskor, a szupermarketben üresen találtunk polcokat, főleg bizonyos árucikkek esetében. Természetesen beszerezhetetlen a szájmaszk, nehéz találni fertőtlenítőszereket, úgyhogy kénytelenek vagyunk folyton résen lenni otthon és házon kívül is.

Ami a munkahelyi életet illeti, a könyvtárban voltunk már úgy nyitva, hogy minden szolgáltatás működött, de korlátozott beléptetéssel. Vagyis úgy kellett beengedni az olvasókat, hogy egyszerre csak kevesen legyenek a helyiségben és egymástól nagy távolságban. Mindent fertőtleníteni kellett, billentyűzetet, telefont, egyszer használatos kesztyűt viseltünk és az olvasók nem ülhettek le az asztalhoz, csak könyvet kölcsönözhettek és el is hagyták a helyiséget. Előfordult olyan, hogy napokig nyitott ablaknál kellett dolgoznunk, pedig még elég hideg volt kint, de zárt terekben nagyobb az esélye a megfertőződésnek.

Aztán egy új rendelet érkezett, ami arra kötelez minket, hogy zárva tartsuk az intézményt. Vagyis mi továbbra is bemegyünk a munkahelyünkre, egyébként ki kellene venni minden szabadságunkat vagy lemondani a fizetésünkről. Leltározunk, selejtezünk, újraosztályozunk. Szóval a munkahelyen is minden megváltozott, a félelemről és aggdalomról már nem is beszélve, hogy el kell jutni a munkahelyig és érintkezni a kollégákkal. Igyekszünk is betartani az egymás közti távolságot. Mintha mindenki mindentől félne.

– És milyen a helyzet a férje munkahelyén?
– Férjem munkahelyén, az Ospedale dell’Angelo kórházban is teljesen megváltozott minden. Nem léphet be a munkahelyére úgy, mint korábban, teljesen át kell öltöznie: egyszer használatos védőruhát kell felvenni, védősapkát, szájmaszkot kell viselni. Nemcsak akkor, ha koronavírus miatt gyanús vagy már fertőzött beteget kezel, hanem akkor is amikor a kollégákkal és ápolókkal beszél. A menzára is egyszerre csak kevés embert engednek be. Ami pedig a nagyobb dolgokat illetni, a kórházi osztályok munkáját, minden korábbi rutin felborult. Először is külön kellett választani a fertőzött betegeket, azok sem lehetnek velük együtt, akiken a vizsgálatot már elvégezték, de az eredmény még nincs meg. Ezek a betegek egymással sem lehetnek kapcsolatban, hiszen nem tudni, hogy ki a fertőzött.

Marco a belgyógyászaton dolgozik, rengeteg betege van ezekben a napokban, a számuk exponenciálisan nő. Egy-két új esettel kezdődött, de immár több tíz újabb érkezik minden nap, mert az intenzív osztály pár nap alatt teljesen betelt. Nincs több hely, az a kevés pedig, ami maradt, az esetlegesen érkező súlyosabb eseteknek van fenntartva. A fertőző osztály azonnal megtelt. Mi több, egy pár ápoló és két infektológus orvos tesztje is pozitív lett, azaz 14 napos otthoni orvosi karanténba kerültek.

További probléma, hogy kénytelenek voltak bezárni az érsebészetet – ami a megye központi érsebészete – mert egy ott fekvő betegről kiderült, hogy megfertőződött, a teljes személyzetnek ezért otthoni orvosi karanténba kellett vonulnia. Vagyis nincs, aki dolgozzon. Az ott fekvő betegeket különleges biztonsági intézkedéssel elszállították más kórházakba.

Be kellett zárni a rendelőintézeteket és megszűnt a járóbeteg ellátás. A férjem a fele munkaidejét a kórtermekben tölti, másik felét a rendelőben ultrahang-vizsgálatokkal. Most minden nem sürgős időpontot töröltek nem meghatározott időre, hogy a kórház minden orvosa a vírus okozta vészhelyzettel foglalkozhasson. Ilyet egy kórház megtehet, de nem maradhat így sokáig, hisz ezeknek a betegeknek is szükségük van ellátásra. A következő napokban, ha továbbra is így nő az esetek száma, ketté kell majd osztani a kórházat, egyik felében a koronavírussal foglalkoznak, a másikban minden mással.

Lélegeztetőgépekből is nagy hiány van. A betegség okozta kétoldali szövetközi tüdőgyulladás ellehetetleníti a tüdő munkáját, hogy oxigénnel lássa el a szervezetet. Hasra fektetve kell ezeket az embereket lélegeztetni. Van, hogy drámai döntéseket kell hozni, hogy kit rakjanak lélegeztetőgépre és kit ne. Azokat lélegeztetik, akiről úgy gondolják, jobb esélye van az életbe maradásra, a fiatalabbakat, akik még több évet élhetnek, jobb életminőségben. Drámai döntés ez, mert az orvosok és a betegek számára is az lenne a kívánatos, hogy mindenkinek, akinek szüksége van rá, jusson lélegeztetőgép, de ez most nem lehetséges. Akinek nem jut lélegeztetőgép, azt C-PAP készülékkel lélegeztetik (Continuous Positive Airway Pressure), ami segíti a tüdőbe juttatni az oxigént, de nem egyenértékű egy lélegeztetőgéppel. Ha elég, minden rendben, ha nem, akkor a beteg meghal. Ez történik minden észak-olaszországi kórházban most.

A kórházak nagy nehézségekbe ütköznek a védőfelszerelések beszerzésében is. Pedig nagyon fontos, hogy az egészségügyi dolgozók rendesen védve legyenek, mert ha ők megbetegednek, nekünk végünk. A szájmaszk, aminek korábban 10 centbe került darabja, most 1,40–1,50 euró. Az állami kórházak nehezen találnak elég pénzt a beszerzésükre. A szűrős szájmaszkok pedig egyszerűen eltűntek. Ez a fajta a legalkalmasabb az orvosi személyzetnek, de nem bírnak annyit gyártani, amennyire szükség lenne. Csak sebészeti szájmaszkjuk van, de abból sincs sok, nagyon vigyázni kell hogy ne pazarolják, mert nehéz újat venni.

A használt eldobható védőeszközök, védőruhák kezelése is problémás. Ahányszor egy koronavírusos beteghez bemegy egy orvos vagy ápoló, amikor kijön, le kell vennie, mielőtt a gyógyszeres kocsihoz vagy orvosi eszközhöz nyúlna. Képzelheti, mennyi ilyen eszköz gyűlik össze mindennap, hogy mennyi idő elmegy a fel- és levételükkel, aminek megvan a követendő előírt módja és nagyon gyakran egy másik ember segítsége is kell hozzá.

– Egyetértetek-e a vesztegzár bevezetésével és mivel indokolják a véleményüket?
– Abszolút egyetértünk a bevezetett korlátozó intézkedésekkel, azok szükségesek. Talán jobb lett volna rögtön az elején meghozni ezt a döntést és felszólítani az embereket, hogy csak nagyon szükséges esetben hagyják el a lakóhelyüket. Legalábbis a férjem így látja. Nem ismerünk más módot, csak ezeket a korlátozó intézkedéseket, amivel képesek lennénk kezelni ezt a vészhelyzetet. Nincs más módszerünk, csak ha az emberek nem érintkeznek egymással, így a vírus nem tud terjedni.

Ha például beszélgetek 10-15 percig a biztonságos egy-másfél méteres távolságnál kisebb távolságban, védőmaszk nélkül egy emberrel, akiről aztán kiderül, hogy koronavírusos, akkor kénytelen vagyok szűrés nélkül is 14 napon keresztül otthon maradni. Ha pedig otthon vannak mások is rajtam kívül, akkor azalatt a 14 nap alatt egyetlen szobában lehetek, egy olyan fürdőszobával, amit csak én használok. Nem érintkezhetek a többiekkel. Még akkor sem mozdulhatok ki a lakásból, ha gyógyszert és ételt kell venni, mert ha megteszem, bűncselekményt követek el, mintha börtönből szöktem volna meg. Ezért is támogatjuk ezeket az új szigorú intézkedéseket, mert minél kevesebbet érintkezünk másokkal mi, annál kevesebb embernek kell ilyen szigorú házi őrizetben élnie.

– Milyen tanácsot adnának a magyar olvasóknak tapasztalataik tükrében?
– Semmi pánik, maradjanak nyugodtak. Járványok mindig voltak. Ne higgyenek az olyan buta pletykáknak és az összeesküvés elméleteknek, hogy ez egy laboratóriumban szintetizált vírus. A tudósok nem hisznek benne, és nem tartják elfogadhatónak. Értelme sincs, hisz ugyan ki ellen csinálták volna, amikor a probléma világszintű. Butaság az olyan feltételezés is, hogy Isten büntetése lenne. Ez állati eredetű, ahogy a kanyaró is az, a szarvasmarha pestiséből fajtaugrással jött létre, állatról, emberre. Állati eredetű a pestis is és az influenza, a fertőző betegségek 70 százaléka ilyen. Az epidemiológusoknak és az infektológusoknak ez egy normális dolog, ami megtörténhet és épp történik is.

A legfontosabb, hogy mindenki tartsa be az szabályokat, kövesse az intézkedéseket és fogadja meg a javaslatokat. Mindenki találja meg a módját, hogyan érezheti magát úgy is jól, ha otthon marad. Olvassunk, nézzünk filmet, sétáljunk a szabadban, ezt mind lehet. Várjunk türelemmel, hogy vége legyen, és ne lógjunk folyton a híreken, elég napjában egyszer vagy kétszer, egyébként szorongás forrássá válik.

Persze lesznek gazdasági következményei a járványnak, de a válság a gazdaságban nem strukturális hibák miatt következik be, hanem egy kívülálló ok, egy egészségügyi vészhelyzet miatt. A mi feladatunk, hogy minél gyorsabban elmúljon ez az egészségügyi vészhelyzet, így annál gyorsabban állhat majd vissza a gazdaság.