Történelmi: szerda este ez a szó hangzott el legtöbbször a holland közszolgálati televízió választási közvetítésében, miután este 21 órakor közzétették az exit poll-adatokat. Ezek alapján Geert Wilders pártja, a Szabadságpárt (PVV) 35 képviselői helyet szerzett, amivel a vártnál is sokkal jobb eredményt ért el. November 22-én azért tartottak időközi választást az országban, mert júliusban lemondott Mark Rutte – akit Magyarországon, Orbán Viktor jóvoltából, sokan csak a „holland fickó”-ként ismernek –, aki tizenhárom éve vezette Hollandiát (ez volt a negyedik kormánya 2010 óta). Rutte nem indult újra a posztért (bizonyos pletykák szerint hollandiai politikai pályafutása lezárása után a NATO főtitkári posztjára pályázik), az általa naggyá tett jobboldali liberális Szabadságért és Demokráciáért párt (VVD) új listavezetővel, Dilan Yesilgöz-Zegeriusszal, Rutte korábbi igazságügyi miniszterével vágott neki a megmérettetésnek.
Azt már a választások előtti felmérésekből lehetett tudni, hogy a mostani választásig 17 képviselővel erős középpártnak számító Szabadságpárt jó eredményre számíthat, ám a csütörtökre majdnem véglegessé vált adatok jócskán felülmúlták mindenki várakozását. (Ez indokolja a „történelmi” jelző gyakori használatát.) A Szabadságpárt a mostani állás szerint 37 képviselőt küldhet a 150 tagú parlamentbe, a második helyezett Groen Links-PvdA-lista (a Zöld Baloldal és a Munkáspárt Frans Timmermans egykori EB-alelnök vezette közös listája) 25, a VVD 24, a nagy múltú kereszténydemokrata pártból, a CDA-ból nemrég kivált Pieter Omtzigt vadonatúj formációja, az Új Szociális Szerződés (NSC) pedig 20 képviselővel lesz jelen a törvényhozásban.
Hollandiában nincs bejutási küszöb, ezért számos kisebb párt is képviselteti magát a parlamentben. A gazdák érdekeiért kiálló, a tavalyi önkormányzati választásokon meglepően jól szereplő Paraszt-Polgár Szövetség (BBB) 7, a CDA 5, a szocialista SP ugyancsak 5 mandátumot szerzett. De ott lesz a képviselőházban a három küldöttel a holland politika egyik fenegyereke, az oroszbarát Thierry Baudet is, aki az összeesküvés-elméletekre fogékony választók kedvence, ahogy az ortodox protestánsokat képviselő SGP is. Idén összesen 17 lista versenyzett a választók kegyeiért, melyek közül 15 be is jutott a parlamentbe.
Ez a sajátos választási rendszer az oka, hogy Hollandiában még a nagy győzelmet arató pártok is kemény koalíciós tárgyalásokra kényszerülnek, az önálló kormányzáshoz szükséges feles többséget – pláne kétharmadot – nemigen lehet szerezni. Ha Wilders a most elértnél kisebb győzelmet arat, a mérsékeltebb pártok feltehetően összeálltak volna, hogy kiszorítsák a kormányalakítás lehetőségéből, ezt azonban ilyen támogatottság láttán nem nagyon tehetik meg. Jelen állás szerint valószínűsíthető tehát, hogy Hollandia következő miniszterelnökét Geert Wildersnek fogják hívni. Ehhez persze a szélsőjobboldalinak tartott, határozott migráció- és EU-ellenes retorikát képviselő pártvezérnek finomítania kell néhány korábbi elképzelésén. Több jobboldali párt – a VVD, az NSC és a BBB – jelezte eddig, hogy hajlandóak a koalíciós tárgyalások megkezdésére, ám bizonyos dolgokat semmiképpen nem hajlandók elfogadni.
Ilyen például Wilders sokszor idézett, hangzatos kijelentése, mely szerint Hollandiában be kell tiltani a Koránt és az iszlám iskolákat – ez minden bizonnyal nem valósul meg, hacsak a muszlimellenes kijelentései miatt húsz éve szigorú személyi védelem alatt álló politikus nem akar kisebbségből kormányozni. De nem valószínű az sem, hogy Hollandia kilépne az EU-ból (bár ha Wildersen múlna, ez a kérdés is jó eséllyel napirendre kerülne); arra azonban lehet számítani, hogy az ország az eddigieknél keményebben érvényesíti majd saját érdekeit az unión belül, annál is inkább, mert ez várható koalíciós partnerei egy részének programjában is szerepel. Minden bizonnyal változik a „diákmigráció” volumene is: Hollandiában jelenleg az összes első évfolyamra járó egyetemista 40 százaléka külföldi, ami komoly feszültségeket szül, részben azért, mert a hatalmas lakhatási problémával küzdő országban a holland diákok is alig találnak maguknak szállást az egyetemi városokban.
Az elemzők szerint Wilders földcsuszamlásszerű győzelmének egyik oka, hogy a bevándorlás kérdésében – amely a kampány egyik központi témája volt – az ő 2006-ban alapított pártja képviseli legkövetkezetesebben és legrégebben a migránsellenes álláspontot. De fontos tényezőnek tartják azt is, hogy a VVD (Wilders egyébként annak idején a jobboldali liberálisok pártját hagyta ott saját alakulata létrehozásáért) listavezetője a kampányban utalt arra, hogy adott esetben hajlandó együttműködni Wildersszel, ezzel megtörve azt az évtizedes, hallgatólagos megállapodást, mely szerint a többi politikai párt nem engedi a populista politikust a hatalom közelébe. Érdemes persze kivárni, mit hoznak a várhatóan hosszúra nyúló koalíciós tárgyalások – az sem teljesen kizárt, és erre mindenképpen elkerülendő forgatókönyvként maga Wilders is utalt egy tegnapi nyilatkozatában, hogy „nevető harmadikként” végül mégiscsak baloldali kormány születik Frans Timmermans vezetésével. Ám a Wilders-kabinet létrejötte minden elemző szerint valószínűbb, főleg mivel a választók a felmérések – és természetesen a választási eredmények – szerint ma szívesebben
látnának (mérsékelt) jobboldali vezetést az ország élén, mint baloldalit.
Akárhogy is, Orbán Viktor szerda este elsőként gratulált Wildersnek, akivel régóta szívélyes kapcsolatot ápol. Ha a következő években politikai szövetségese vezeti az EU egyik leggazdagabb tagállamát, azzal jó eséllyel a magyar kormányfő uniós pozíciója is erősödik – bár az sem kizárt, hogy itt is hasonló történik, mint Giorgia Meloni olaszországi győzelme után: korántsem biztos, hogy a radikalizmusát a koalíció kedvéért háttérbe szorítani kénytelen Wilders mindenben szövetségese marad az Európában ma már egyértelműen szélsőjobboldalinak tekintett Orbánnak.
