Kezdőlap Kultúra Kossuth Nagyd...

Kossuth Nagydíjat kapott Törőcsik Mari

Kallós Zoltán és Sára Sándor után idén Törőcsik Mari vehette át a Kossuth Nagydíjat Áder János köztársasági elnöktől. A nemzet művésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt két éve láthattuk legutóbb az Aurora Borealisban, tavaly pedig többször is kórházba került, de aztán szerencsésen jobban lett, és hazamehetett.

HIRDETÉS

Az idei Kossuth-díjasok között találunk zongoraművészt, rendezőt, költőt és zeneszerzőt is. Kitüntették Tamás Menyhért József Attila-díjas költőt, írót, műfordítót, továbbá Müller Péter írót, Mihály Gábor szobrászművészt és Szigethy Gábor színháztörténészt.

Tamás Menyhért az indoklás szerint az elismerést „az erdélyi népköltészeti hagyományokat a bukovinai székely nyelvjárás ízességével ötvöző prózája, a XX. századi magyar történelem súlyos örökségét, a modern kori emberi tragédiákat hitelesen és érzékletesen bemutató életműve elismeréseként” kapta. Szigethy Gábor esetében a Gondolkodó magyarok című művelődéstörténeti sorozatát, illetve kultúraszervező tevékenységét emelték ki.

Kitüntették Balázs János zongoraművészt is, aki többek közt Cziffra György életművének ápolásával végez fontos kulturális missziót. Kossuth-díjat vehetett át Csiszár Imre Jászai Mari-díjas rendező, valamint Ferenczes István költő-szerkesztő, aki az erdélyi lírai hagyományt ötvözte a posztmodernnel. Elismerésben részesült Gyöngyössy Katalin színművész, Hildebrand István operatőr-rendező, Kálmándy Mihály operaénekes, Kisléghi Nagy Ádám festőművész, Koltay Gergely zenész, Kátai Zoltán énekmondó, Kovács Miklós kékfestő mester, Madarassy István ötvös- és szobrászművész, valamint Selmeczi György zeneszerző-karmester is.

A következő díjakat adták még át március 15-én:

Magyar Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata
Kónya Imre korábbi belügyminiszter

Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozata
Dózsa Imre táncművész
Gerard Albert Louis Mouru fizikus
Gyulai József fizikus
Kahler Frigyes jogtörténész
Max Vuyisile Sisulu, a Dél-afrikai Köztársaság Nemzetgyűlésének volt elnöke
Szalay Károly író, irodalomtörténész

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata
Bánhidy Ferenc fej-nyaksebész
Bársony István villamosmérnök
Básthy Tamás volt országgyűlési képviselő, Kőszeg korábbi polgármestere
Charles J. Vörösmarty, a City University of New York intézményvezetője
Dékány Imre vegyész
Guido Wolf, Baden-Württemberg igazság- és Európa-ügyi minisztere
Hans-Peter Friedrich, a Bundestag alelnöke
Hazim El-Naser, a Jordán Hasemita Királyság volt minisztere
Illés Árpád belgyógyász
Lukáts Miklós építészmérnök
Orosz Atanáz püspök
Pártay Lilla táncművész
Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója
Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész
Tarjányi Béla szentírástudós
Vécsei László orvos

Széchenyi-díj
Barsi Balázs ferences szerzetes
Borbola József kardiológus
Buzás Edit Irén immunológus
Csermely Péter egyetemi tanár
Fodor Pál történész
Kádár Béla közgazdász
Karádi István Péter belgyógyász
Kiss Jenő nyelvész
Kiss L. László csillagász
Kovács István költő, író, műfordító
Kulin Ferenc irodalomtörténész, író
Kurutzné Kovács Márta biomechanikus
Pócs Éva történelmi antropológus
Rónyai Lajos matematikus
Sótonyi Péter Tamás egyetemi rektor, állatorvos
Vörös Attila muzeológus

HIRDETÉS
Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi két dollár is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

25,052lájkolóTetszik
1,578követőKövetés
13,718feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Felejtsük el az elmúlt harminc évet – Magyar Hang-ajánló

Cserhalmi György-, Vágó Gábor-, és Lengyel Róbert-interjú, Hős utcai riport, panaszok a gyárból – kapható a friss szám!

Kiemelt cikkek