HIRDETÉS
Kezdőlap Kultúra „Ha nem a sze...

„Ha nem a szemünk előtt történik, nem is gondoljuk annyira valóságosnak”

Kérjük, támogassa a Magyar Hangot...

és a szabad sajtó megmaradását! Olvasóink segítségére is szükségünk van, hogy még több riportot és tényfeltáró cikket közölhessünk. Részletek ITT.

HIRDETÉS

Keletje van mostanság a kelet felé forduló, a nőkkel szembeni kegyetlen bánásmódot megmutató animációs filmeknek. Ilyen volt a Teheráni tabuk is, ami bár egy változófélben lévő, de boldognak semmiképp sem nevezhető társadalmat mutatott. Mindezt talán az egyik filmbeli párbeszéd mutatta a legjobban, mikor Sara arról érdeklődött a nehezebb sorsú, prostitúcióba kényszerített Paritól, mit tud a drogokról. A válasz: „A férjed? Egyszerű: vágd pofon! Ha nem reagál, ópium volt. Ha nevet, fű. Ha megijed, akkor hasis. Ha kristálymeth, nemsokára holtan esik össze. Ha kokain, agyoncsókolgat. Ha agresszív, akkor csak részeg. Ha pedig úgy megüt, hogy a fogad is kilazul, az a normál állapot. Akkor színjózan.”

HIRDETÉS

Ennél is súlyosabb állapotokat láthattunk az Angelina Jolie produceri felügyelete alatt készülő A kenyérkeresőben, ami már a tálibok megszállta Afganisztánról, a nők szinte állati sorban tartásáról mesélt. Amikor elég csak egy apró kihágás az utcán, csak egy fellebbenő burka, hogy súlyos verés legyen a büntetés. De sokat tenni nem kell a halálos ítéletért, a kövezésért sem. Nora Twomey megindító animációja egy bátor kislány szemszögéből mesélt, míg a szintén ebben a történelmi-társadalmi közegben játszódó Kabul fecskéi több főszereplővel is bír. Akik ügyében nem is lehetünk bizonyosak, ki hozza végül a legnagyobb áldozatot, ki lesz hős, ki bukik bele abba, hogy egy ilyen közegben szinte lehetetlen embernek megmaradni. Zabou Breitman és Eléa Gobbé-Mévellec közös filmje mindenesetre még mindig pozitívabb kicsengésű, mint azt a körülmények indokolnák. Hiszen a végére, ha a brutális elnyomás marad is, azért ott a remény, hogy ebből egy nap ki lehet majd törni.

Ha dicsértük a Teheráni tabuk különleges látványvilágát, hát a Kabul fecskéitől tényleg le lehetünk nyűgözve. Varázslatos festményanimáción elevenednek meg az embertelen viszonyok, így elrugaszkodik a valóságtól, de közben a gyönyörű képeivel még közelebb férkőzik a szívünkhöz. Nem meglepő, hogy az idei Anilogue-on jelen lévő Gobbé-Mévellec át is vehette a fesztiválon az egész estés animációk legjobbjáért járó elismerést, ahogy az sem, hogy a Cannes-i Filmfesztiválon versenyben voltak az alkotók. Mi még az Anilogue díjkiosztója előtt beszélgettünk a rendezővel, kifaggatva őt a tálibok rémuralmáról és arról, nehezített terepnek számít-e a festményanimáció.

Miért nem szabad bízni a medúzákban? Most kiderült! | Magyar Hang

– Látta a Teheráni tabuk vagy A kenyérkereső című filmeket?
– Nem láttam semmi hasonló témájú filmet előtte, direkt hagytam ki ezeket, hogy ne befolyásoljanak, és a saját ötleteim kerülhessenek előtérbe. De most majd mindet megnézem.

HIRDETÉS

– A kenyérkereső már csak azért is relevánsabb lehet, mert az csupán három évvel később játszódik, ugyanúgy a tálibok uralta Afganisztánban. Egészen hasonló témát, a nők elnyomását, a velük szembeni brutális bánásmódot dolgozva fel. De feltétlenül hozzájuk kell visszamennünk, hogy ilyesmit lássunk? Napi gyakorlat ma is sajnos számos keleti országban.
– Szerintem érdemes visszamenni a történelemben, hogy megérthessük ezeket a konfliktusokat. Az tény, hogy ugyanazok a mechanizmusok működnek minden elnyomó diktatúrában. De ettől még nem léphetünk túl a tíz-húsz évvel ezelőtti helyzeteken sem azzal, hogy mindig csak a máról kell beszélni. Ugyanígy hiszek abban, hogy nyugaton is el tudunk mesélni egy ilyen keleten játszódó történetet, ugyanis hiába Kabul a történet színhelye, az emberi erőszak, a diktatúra, az elnyomás ugyanazokra a mechanizmusokra épül. Még akkor is, ha más és más formát ölt.

– A húsz-harminc évvel ezelőtti történésekhez képest mára mindenképp változás, hogy a kegyetlenkedésekről készült okostelefonos felvételek eljuthatnak mindannyiunkhoz, láthatjuk, mi folyik arrafelé. Hathat ez arra is, hogy miután felzaklatnak minket a képsorok, többet hajlandóak vagyunk tenni azért, hogy valami változás történjen? Vagy ugyanúgy megvonjuk a vállunkat, hogy ez tőlünk nagyon messze történik?
– Sajnos az a helyzet, hogy ha nem éljük át ezeket az erőszakos helyzeteket személyesen, ha nem vagyunk ott élőben, és nem a szemünk előtt történik az egész, akkor nem is gondoljuk annyira valóságosnak az egészet. Azok viszont, akik átélik ezeket a borzalmakat, már szintén fel vannak vértezve az erőszakkal, a gyilkosságokkal szemben. Minket sokkolna, ha egyszer élőben is látnánk, annyira nem képzeljük ezt a hétköznapi valóságnak. Ők minden nap látják, így ezért már nem hat rájuk ugyanúgy. Aki háborús konfliktusban, vagy golyózáporban éli az életét, az kevésbé is fog félni, mert látja, hogy a mindennapi történésekkel szemben harcolni és küzdeni muszáj. Bennünk nyugaton ezek a képek és videók inkább félelmet keltenek. Nálunk a félelem válik a mindennapok részévé.

Eléa Gobbé-Mévellec (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

– A Kabul fecskéi francia film, így ezen a nyelven is beszélnek benne. De vannak keletebbre is olyan nyelvterületek, ahol így szólalnak meg, ugyanazokat a barbárságokat elkövetve. Sokszor pedig eleve nyugat-európaiak szöknek ki, és állnak dzsihádistának. Hiába nőttek bele az itteni kultúrába, egyik napról a másikra válnak gyilkológépekké. Ez tényleg ennyire egyszerű? Hiszen naivan mindig azt hinnénk, hogy ebbe bele kell születni ahhoz, hogy az ember képes legyen létezni benne.
– Az erőszak sajnos az emberi természet része, így mindannyian lehetünk gyilkosok az egyik napról a másikra. Pont, hogy az emberi felelősségünk ezeket a helyzeteket megfelelően kezelni. Úgy oktassuk egymást, úgy hívjuk fel egymás figyelmét az erőszakra, hogy elmondjuk: igen, vannak országok a világban, ahol az ilyen barbarizmus került hatalomra, vagy működhet szabadon. Pont azért olyan fontos a művészet, mert el tudja mondani, hogy az embernek van egy ilyen veszélyes oldala is. A felelősségünk is megosztani azokat a dolgokat másokkal, amikre mi rájöttünk. A világ az ilyen ellentéteken is alapszik: többen tudunk jók lenni, ha látjuk, miben áll a rossz, és mennyiben van meg bennünk is.

– A Kabul fecskéi férfi hőse hiába tanult, és akar maga is történelmet oktatni, mégis azon kapja magát, hogy egy nyilvános kivégzésen maga is felkapja a követ, maga is a nő felé hajítja. Ebbe tényleg olyan könnyű lehet belecsúszni, ha az ember abban a közegben él? Nem vértez fel a tudás, a kultúra az ilyen barbársággal szemben?
– Abban a jelenetben azt látjuk, amint magával viszi annak a férficsoportnak a lendülete őt is. Hiába tanult és hiába akar ellenállni. Ha olyan csoportba kerül, akik ezekben az értékekben nem osztoznak, akkor ő is részese lehet a rendszernek, könnyen elkövetővé válhat. A rendszer működésmódjával maga is afelé tol, hogy kérdőjelezd meg, van-e értelme ellenállni, ha egyszer semmin nem lehet változtatni. És nem is mentális alapon cselekszik a főszereplő, hanem zsigeri-testi reakció, hogy ha mindenki más köveket dobál, én is ezt fogom tenni. Ezért is csak csoportban lehet fellépni ezekkel a borzalmakkal szemben.

– És mi van azokkal a nőkkel, akik börtönőrnek állnak a filmben? Velük is ugyanez a helyzet?
– Azért kellenek ők oda, mert a férfi börtönőrnek nincs joga a nőkkel egyedül egy helyiségben tartózkodnia, nem közeledhet hozzájuk.

– Igen, viszont azt is láthatjuk, amint erre maguk figyelmeztetik a szabályokat megszegni igyekvő férfitársukat. Egy ilyen társadalomban a nők is átveszik azokat a mintákat, amik a nőellenességen alapulnak?
– Ők sem azért hívják fel a férfi figyelmét a szabályra, mert ezt szeretnék tenni, mert ezt látják jónak, hanem mert tartanak a büntetéstől. Ez az egyetlen lehetőségük a túlélésre. Ha nem követik ezeket a szabályokat, könnyedén a rács másik oldalán találhatják magukat.

HIRDETÉS

– Járt már Kabulban vagy máshol keletebbre?
– Nem voltam még sem Kabulban, sem a régióban. Mi Yasmina Khadra regényét akartuk filmre vinni, tehát nem dokumentumfilmben gondolkoztunk, hanem egy szerelmi történeten alapuló fikcióban. Ami egyébként egy nagyon bonyolult történelmi-társadalmi kontextusban zajlik. Ahogy készültem a filmre, nagyon sok dokumentumot, képet találtam, és már eleve nehéz volt kiválasztani, hogy melyik alapján tudunk dolgozni. Nagyon sok forrás állt rendelkezésünkre, ezek abszolút elegendőek voltak ahhoz, hogy a film képi világát magunk elé tudjuk képzelni.

– A vizuális megvalósítás valóban lenyűgöző. Ennek a festményanimációnak milyen előzményei vannak? Mennyire nehezebb terep, mint egy másféle animáció?
– Ami a képi világot illeti, mindig is az akvarellgrafikát szerettem, egészen kicsi korom óta ilyenekkel dolgozom. És volt is már alkalmam a Kabul fecskéi előtt a technikát egy másik animációs filmben, az Ernest és Célestine-ben kipróbálni. Ahogy készültem a filmre, és láttam ezeket a dokumentumokat, úgy éreztem, jó megoldás lehet, hogy a sötétebb részek adják az árnyékot, a rengeteg fehér pedig a színt, a világosságot. Az árnyék- és színválaszték így tud jól megjelenni a filmben.

Eléa Gobbé-Mévellec (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Szó volt róla, hogy eredetileg élőszereplős film készüljön a történetből. Ez nagyon más lett volna, mint a végül a létrejött animációs film?
– Nagyon más lett volna, igen. Abszolút egyetértettünk abban, hogy animációs filmként jobb ez a történet, mert ez tud egyfajta távolságot teremteni, így a közönségnek van lehetősége elképzelni az erőszakot, azt, hogy mennyire brutális a rendszer. Élőszereplős filmnek sokkal nehezebb lett volna megjeleníteni ezeket a történéseket, és megvolt a veszélye, hogy rosszul meséljék el a sztorit. A helyzet parodoxonja, hogy az animáció a távolságteremtés segítségével zsigeribb módon tudja megmutatni a valóságot.

– A film befejezése pozitívabb lett, mint a könyvé. Miért érezték ennek szükségét?
– Mi szerettük volna kidomborítani, hogy van remény a változásra, nem szabad feladni arra gondolva, hogy túlerővel vannak velünk szemben. Persze, nem kell olyan túlontúl pozitív végkifejletre gondolni. Csak annyira, hogy nálunk legalább az elnyomó tálib őrül bele az eseményekbe, nem pedig az áldozatok.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS
Lakner Dávid
Lakner Dávid
1990-ben született újságíró, a Magyar Hang munkatársa. 2015-től dolgozott a Magyar Nemzetnél, előbb az MNO-nál, majd a kultúra rovatban. Média, film, irodalom, Bergman, Camus, Vonnegut.

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

31,537lájkolóTetszik
3,048követőKövetés
19,800feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

A NER közepén állva – Magyar Hang-ajánló

Interjú Udvaros Dorottyával, kádári módszerekkel megosztott magyar közösségek és az Edda, ózdi és sályi riport. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek

Nem én voltam…

Tudtommal nem folyik az ereimben kipcsak vér, de ha igen, akkor lehet még besenyő, jász, tót, rác, oláh, sokác, bunyevác, török, cigány, zsidó, orosz, német is. Ettől magyar a magyar.