Hetvenkilenc éves korában meghalt az egyik legismertebb izraeli író, Ámosz Oz. A szerző rákkal küzdött. „Azoknak, akik szeretik őt: köszönöm” – üzente Twitter-oldalán lánya, Fania Oz-Salzberger.
Ámosz Klausner (később Oz) 1939. május 4-én született az akkor palesztin területnek számító Jeruzsálemben. Édesapja családja Litvániából származott, a szülő a még Lengyelországhoz tartozó Vilniusban tanult irodalmat és történelmet. Hogy teljes legyen a kép, édesanyja szülővárosán is átgyalogolt a történelem: Rivne akkor Lengyelországhoz tartozott, ma már Ukrajnához.
Héberül egyikük sem beszélt anyanyelvi szinten, ellenben rengeteg nyelven olvastak és szólaltak meg, egymással pedig oroszul vagy lengyelül érintkeztek. Ragaszkodtak viszont hozzá, hogy fiuk már a hébert tanulja meg. Csak tizenkét éves volt, mikor édesanyja öngyilkos lett, két évre rá pedig el is hagyta a családi otthont, csatlakozva egy kibuc közösséghez. Vallástalan közegben nőtt fel, de a hit aztán egyre jobban kezdte foglalkoztatni. A Guardian-nek adott interjújában beszélt arról 2016-ban: rádöbbent, hogy amíg nem olvassa el az evangéliumokat, sosem lesz hozzáférése a reneszánsz művészethez, Bach zenéjéhez vagy Dosztojevszkij regényeihez sem.
A pályakezdő Oz a Davar című lapban publikált rövid cikkeket, majd 1965-ben jelent meg elbeszélésgyűjteménye Where the Jackals Howl (Ahol a sakálok vonítanak) címmel. Első regénye az 1966-os Elsewhere, Perhaps (Máshol, talán) volt. Műveinek visszatérő témájává vált a kibuclét, illetve a polgárok sajátos viszonya Izrael állammal, és a modern politikával. Számos műve magyarul is népszerű lett, köztük az 1987-es Fekete dobozzal, a 2002-es Szeretetről, sötétségről című önéletrajzi művével, valamint a 2012-es Barátok között-tel. Elsőként Molnár Eszter fordította tőle a Miháél, Miháél című regényt még 1985-ben. A szerző művei aztán az Európánál érkeztek olyanok magyarításában, mint Stöckl Judit és Rajki András, tavaly pedig a Fania Oz-Salzbergerrel közösen jegyzett Zsidók és szavak is megjelent.
Oz az elsők között szorgalmazta a kétállami megoldást Izrael és Palesztina között, egy 1967-es cikkben úgy fogalmazva, hogy „még az elkerülhetetlen megszállás is lezülleszt.” Miután az állam nem igazán hajlott az ő álláspontja elfogadására, rendszeresen kritizálta a különböző kormányokat, cionistaként ugyanakkor számos konfliktusban felsorakozott Izrael mellett.
A neve tavaly szerepelt a Nemzetközi Man Booker Díj rövidlistáján. 2005-ben átvehette a Frankfurti Goethe-díjat, 2008-ban a Heinrich Heine-díjat, 2010-ben pedig a Budapest-nagydíjat.
