Alkonyodik. Az ablakunkból megkopott QR-kódnak látszanak ilyenkor a romok. Sajnos nem olvassa őket a telefonunk. Túl messze vannak talán, vagy a fény kevés. Ma este is hiába próbálkozunk. Amikor viszont Nagymama mesél azokról, akik ezernyolcszáz éve laktak itt, megelevenednek a szürke kövek. Elképzeljük, hogy bicegő centuriók koccintanak a Rómain, hogy borravalót adnak az aluljáróban a krumplis lángosért a tógás főpapok, hogy bőrszandálban várják a fonódó villamost a praetorok. Nagymama pajzsokat mesél, vérteket, sok-sok tolldíszes sisakot, meg azt, hogy a helytartó mennyire cidrizett a hideg vizes medencében az Árpád híd alatt. Abbamarad a zubogás, kész a vizünk. Lehet, hogy Nagymama megint a habfürdőbe rejtette a gumikacsát. Jó jel, hogy sandán mosolyog. Vajon ma melyikünk találja meg? Egymásra nézünk, és rohanunk a fürdő felé.
Sötét lesz hirtelen, és csupa habosan a kádban sikoltozunk. Nem látunk az orrunkig se, a könnyű gőzben levegőért kapkodunk. Nagymama gyorsan ott terem, csitítani kezd, azt mondja, az egész házban kiment a világítás. Gyufát kerít, és gyertyát is, a fényénél megtörölközünk, aztán pizsamát veszünk, és az ablakhoz megyünk. A párkányon vár a gumikacsa. Hogy kerülhetett ide vajon? Sípolunk egyet vele, ezt megúsztuk szárazon. Nem látszanak most a romok, a négysávos aszfaltjára viszont fehér és piros csíkokat húznak az autóreflektorok. Ha nem jön pár percig kocsi, feketeségbe veszik a Pacsirtamező utca is. Messze, a templomtornyon is túl mintha felsejlene a Duna. Holdfény hullámzik a színén. Azt meséli Nagymama, hogy ezeken a kormos, hosszú éjeken vénséges vadkacsák virrasztanak a vízen. Elsüllyedt ezüstpénzeket őriznek, várják, hogy visszatérjen a folyóba fúlt tulajdonosuk. A gyertyaláng megremeg, és megborzongunk mi is, de Nagymama mindkettőnket átölel. Minden rendben van.
Le sem hunytuk éjjel a szemünk. Vártuk vissza a fényt. Ébren és vakon. Már harmadik napja nincs áram Óbudán, álmosak vagyunk, néma márványlap a telefonunk, és a rádió sem mond pontos időt. Nagymama szerint öt óra körül kel a nap. Teltsárgák hajnalban a sugarak, a kacsák csőréhez hasonló színűek. Életlenek, maszatosak, zsírkrétaszerűek. Nagymama a hűtőszekrény előtti tócsára mutat. Hallottuk-e, kérdezi, az olvadt pontyok vergődését éjszaka? Nullákat formál az ajkaival, a tenyerét pedig a füle mögött mozgatja, kopoltyúként. Mi is tátogunk vele, aztán nevetünk egy nagyot. Nem számít, hogy a kakaónkba csöpög a fölöttünk lakók jege. Így is jólesik. Még szerencse, kacagja Nagymama, hogy a fölengedett zöldbabok nem férnek át a szigetelőanyagon. A főzeléket nem szeretjük ugyanis.
A menzán egy ideig biztosan nem kapunk. Három hónapja tart a kerületben az áramszünet, úgyhogy nem kezdődik el az iskola. A tanévnyitón két doboz krétát kapunk, és a villamossínek között egy-egy aszfalttéglalapot jelölnek ki mindenkinek. Ott kellene gyakorolnunk az összeadást, de mi kacsákat rajzolunk a Bécsi útra ehelyett. Hiányoznak nekünk az égről a madarak. Másnap eltűnnek az aszfaltról is. Nagymama szerint a Kiscelli parkerdőben lakó róka vihette őket el. Mutatja a nedves tappancsnyomokat. Alkonyodik, kezében olvad a viasz. Könnycseppek futnak le az arcunkon.
Tűz a nap, és a temető szinte üres. Mi vagyunk csak, a pap meg a négy sírásó fiú. Azt mondják, másfél éve nem szól a ravatalozóban zene, nem tudjuk, hogy az áram egyáltalán még visszajön-e. Hallgatunk. A bal kezünkben kréta van. Én azt az évet írom a keresztre vele, amikor Nagymama született, a húgom pedig a mostanit. A kettő közé hosszú kivonásjel kerül, de nem tudjuk kiszámolni, a végeredmény mennyi lehet. Nem tanultuk még a négyjegyű számos műveleteket. A pap keresztet vet, mormog valamit, mi gyertyát gyújtunk, sírunk, kezünkben olvad a viasz. Vadkacsák csapata húz el a fejünk fölött, gágogást hallani, aztán megdörren az ég, és esni kezd. Potyognak ránk a megfeneklett rómaiak ezüstpénzei. Átöleljük egymást, tűz a nap, nézzük, ahogy a cseppek lemossák a keresztről a négyjegyű számokat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/29. számában, a Budai Hang mellékletben jelent meg, július 16-án.
