HIRDETÉS
Kezdőlap Publicisztika Kitörés: a ha...

Kitörés: a hallgatás hagyománya

HIRDETÉS

„Élelmiszerünket felhasználtuk, utolsó töltény a csőre töltve. Budapest védői választhatunk a kapituláció vagy a harc nélküli lemészárlás között. Az utolsó harcképes német részekkel, honvédekkel, nyilaskeresztesekkel együtt offenzív módon új harci és ellátási bázist keresek. Február 11-én a sötétedés beálltával kitörök. Kérek felvételt Szomor-Máriahalom térségében. Fényjelzés: kétszer zöld=saját csapat. Erők: németek 23 900, ebből 9600 sebesült; magyarok 20 000, ebből 2000 sebesült; civilek 80–100 000” – ezzel a rádióüzenettel jelentette be 1945. február 11-én Budapest német katonai parancsnoka, Karl Pfeffer-Wildenbruch, hogy a reménytelen helyzetben, Hitler tilalma ellenére kitör a magyar főváros katlanjából.

HIRDETÉS

A sovány személyes vonatkozás: egyik rokonomat a Gellérthegy lábánál érte a hír, hogy alakulata átküzdi magát a front német oldalára. Majdnem szó szerint ugyanazzal biztatták őket, mint Schmidhuber tábornok a katonáit: „Holnapután már együtt leszünk a mieinkkel, egy üveg borocska mellett üldögélve”. A rokonra azonban nem hatottak a csábító szavak: elszakadt alakulatától és civil ruhába öltözött. Jól tette.

Pető Andrea: A nők testén keresztül jelent meg, hogy Magyarország elvesztette a háborút | Magyar Hang

A CEU oktatójának nemrég jelent meg a szovjet katonák által elkövetett második világháborús nemi erőszak kérdésével foglalkozó könyve. Interjú.

„A Széna téren borzalmas tüzérségi és aknatüzet kaptunk” – idézi fel az egyik szemtanú. A másik hozzáteszi: „Akna akna mellett robbant. Cseppet sem túlzás, ha azt írom, hogy mindenfelé hullahegyek tornyosultak.”

A kitörés a második világháború egyik legborzalmasabb tömegmészárlásává fajult; a résztvevők nagy része meghalt vagy fogságba esett. A német vonalakat mindössze hétszázan érték el.

Az akciónak semmi értelme nem volt, ahogy Budapest esztelen védelmének, pusztulásba taszításának sem, de abszurd módon volt irracionális a tömeggyilkos, az országot tönkrevágó, az üldözöttek szenvedését meghosszabbító nyilasrendszer is. Csak az ostrom alatt 28 ezer civil (ebből 15 ezer az éhenpusztult, megkínzott, kivégzett zsidók száma) halt meg, a legendásan szép régi Budapest romba dőlt, a Duna-hidakat felrobbantották, a lakások nagyjából negyede teljesen elpusztult. Ha nem lett volna az 52 napos küzdelem, ha a szovjetek legfeljebb néhány puskalövéstől kísérve vonulnak be az épen maradt Budapestre, akkor feltehetően az általuk elkövetett borzalmak jó részétől is megmenekülhettünk volna. (A német és a magyar katonai veszteség körülbelül 100 ezerre, a szovjet pedig 80 ezerre tehető.)

Különböző értékű kisállamokról alkudoztak a nagyhatalmak | Magyar Hang

A müncheni egyezmény, a hitleri Németországot regionális hatalomként elismerő kísérletezés hónapok alatt megbukott.

Az eseményeket mitizálni, az ostromból, a kitörésből Zrínyi Szigeti veszedelmével konkuráló hőskölteményt faragni minimum blaszfémia tehát. Az áldozatokra való emlékezés egyetlen hiteles módja a csöndes gyász, a méltósággal teli kegyelet. Katonásdit játszani a budai Várban, a Hősök terén, a történelmet meghamisítva azt hirdetni, hogy „az Európa Erőd védői a harc nélküli lemészárlást jelentő kapituláció helyett esküjükhöz híven a kitörést választották” több mint ostoba pojácaság, akarva-akaratlanul az elesettek emlékének meggyalázása.

HIRDETÉS

Hogy az eseményeket kisajátítva kizárólag a hazai szélsőjobb „emlékezik”, s nem a fent említett csöndes gyász uralja a napot (a „becsület napját”), arról az eseményt elkonfiskálókon kívül legalább annyira tehet a finnyás és képmutató magyar közélet, amely ahelyett, hogy tisztázta volna saját viszonyát a harcban meghaltakhoz, könnyedén a szőnyeg alá söpörte a kérdést.

Mintha semmi közünk nem lenne a tényhez, hogy 1944 ősze és 1945 tavasza között Magyarországon hatalmas pusztítást és szenvedést okozva átvonult a front. A rendszerváltozás után, talán csupán a megszokás kényelméből is következően önként és dalolva folytattuk a Kádár-rendszertől örökölt hallgatás hagyományát. Íme, az egyik következmény, amellyel ugyanúgy nem nagyon tudunk mit kezdeni, mint magukkal az áldozatokkal.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/7. számában jelent meg, 2019. február 15-én.

Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/7. Magyar Hangban? Itt megnézheti.

HIRDETÉS

Tudjuk, hogy mindenki kér...

…tudjuk, hogy mindenki panaszkodik. Mi legalább utóbbitól megkíméljük Önöket, inkább dolgozunk. Keményen. A túlélésért. Ha tudja, segítse, támogassa munkánkat, hogy hétről hétre fontos történeteket, értékes olvasmányokat tárhassunk Önök elé. A legfontosabb persze, hogy olvassanak minket és hírünket vigyék. Sőt, ha tehetik, fizessenek elő hetilapunkra! A túlélés másik záloga a közösségi finanszírozás. Erre a célra hoztuk létre felületünket a Patreon adománygyűjtő oldalán. Akár havi néhány száz forint is óriási segítség. Mentsük meg együtt a szabad magyar sajtót! Nagyon köszönjük!

Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon:
HIRDETÉS

Ezek is érdekelhetik még

Legolvasottabb a Magyar Hangon

HIRDETÉS

Kövessen minket a közösségi oldalainkon!

29,115lájkolóTetszik
2,667követőKövetés
17,700feliratkozóFeliratkozás

Friss lapszámunk

Robban a „cigányplutónium” – Magyar Hang-ajánló

Bogdán László-interjú, a Borkai-botrány háttere, nádirtás és ingatlanbiznisz a Balatonnál. Keresse a friss Magyar Hangot!
HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kiemelt cikkek