Az csak egy dolog, hogy strawberry fields forever, és hogy nothing is real, de ez már később volt. Az eleje az, hogy amióta az eszemet tudom, nagyon szerettem az epret. Mármint a földiepret, ami a piacon termett, és amit mi szamócának neveztünk. A szamócát ellenben, ami picike, és amit az erdőben szedtünk – hogyha elmentünk gombászni, de minek, az összeset megtalálták helyettünk mások, lévén, hogy ők korábban keltek –, azt meg epernek mondtuk ehhez képest. Ám ezt a fogalmi diszkrepanciát felejtsük is el, mert ha nem így teszünk, teljes káosz lesz a szövegből, így is elkezdett billegni tartalmilag.
Szóval az az egy baj volt az eperrel kezdetben – utoljára vetem közbe: amit mi szamócának neveztünk –, hogy amikor kicsi voltam, akkor csalánkiütést kaptam tőle. Ez volt a világ első megmagyarázhatatlantolerálhatatlan igazságtalanságainak egyike. Van egy gyümölcs, amely annyira csodálatos, hogy csodálatosabb nem is létezhet – semmit sem említhetünk vele egy lapon, alma, körte, szilva, meggy, barack, ribizli, egres, cseresznye nyomába sem érhet, talán a dinnyének lenne némi sansza, plusz a mandarinnak és a narancsnak, ha megteremnének a kertünkben –, és nem ehetek belőle nemhogy eleget, de semennyit sem. Azt mondta akkor az anyukám, hogy ki fogom nőni, az ilyesmi el szokott múlni, az orvos is megmondta.
Azonmód elhatároztam, hogy gyorsabban fogok nőni. Ez vertikálisan sikerült ugyan, csakhogy az éveket hasztalan iparkodtam siettetni. Szezonkor mindenesetre próbálkoztunk rendszeresen, ami eleinte újabb csalódásokat és drámákat hozott, egy szem, tíz pötty, két szem, száz pötty, néhány emberöltővel később azonban végre beköszöntött a hejehuja: igaza lett az orvosnak, aki megmondta. A csalánkiütés feladta a harcot, összeomlott, eltakarodott, kipurcant, eltűnt az életemből.
Ehhez képest kisebb probléma volt, hogy nemcsak mandarin, narancs és dinnye nem termett a kertünkben, hanem eper sem. Egy darabig. Amíg ki nem harcoltam a pszichikai hadviselés jegyében, hogy ez az állapot megváltozzon. Két ágyás el lett erre a célra különítve, és onnantól bizonyos értelemben beköszöntött a periodikus Kánaán. Azt sajnos nem tudtam elérni, hogy egész évben teremjen nálunk az eper, én sem voltam Micsurin, apám sem volt Micsurin, a természet rendjével szemben nem volt apelláta.
Különben sem helyes folyton-folyvást apellálni. Minden fontosnak meg kell, hogy legyen a ciklikussága. Az epernek, a dinnyének, a hónapos reteknek, a hagymaszárnak, az újkrumplinak, a káposztának. Később ugyanúgy megvolt az ideje a strawberry fields forevernek is. Valamint a Strawberry statementnek, annak az ezerkilencszázhetvenes filmnek – és mindennek, ami ezekből és az ilyenekből, a hozzájuk hasonló kulturális hatásokból is következett.
Jelen pillanatban, amikor évtizedekkel későbbi időket élünk – mind a gyermek-, mind az ifjúkorhoz képest –, a következő a helyzet. Vásárolunk egy doboz epret, bizakodva, hogy sem löttyedt, sem savanyú nem lesz, májusban erre van esély. Szert teszünk emellett egy csokor zöld spárgára is, a fehér nem jó, mindjárt mondom, miért.
A spárgát megtisztítjuk, a nem felhasználandó alsó részét letörjük és kidobjuk, a felhasználandót alaposan megmossuk, lobogó, sós vízbe hajítjuk két-három percre, nem többre, kiszedjük, lehűtjük, két centiméteres darabokra vagdossuk, elegyengetjük egy jókora lapos tányér alján. Kis fej zsenge hagymát, lehet lila is, ügyesen felaprítunk, megszórjuk vele a spárgát. Az epret is felszeleteljük, és mehet a többihez. Tíz-tizenöt deka kecskesajtot – esetleg fetafélét –, felkockázunk, azzal is megszórjuk a cuccot. Végül őrölünk rá borsot, és óvatosan-okosan megsprickoljuk balzsamecettel. Finomabb májusi vacsora nincs. Ezenfelül piros-fehér-zöld. Jó étvágyat forever.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/20. számában jelent meg május 15-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/20. számban? Itt megnézheti!
