A szédítő ütemű technológiai fejlődés egyre több kétes és ellentmondásos „vívmányt” tár elénk, és irritáló módon kialakult egy olyan újszerű „tech-vallás”, amely minden létező újítást kritika nélkül, hurráoptimizmussal üdvözöl, figyelmen kívül hagyva az adott jelenség társadalmi költségeit – amit jellemzően maga a társadalom fizet meg! Igaz ez a laboratóriumból származó műhústól az airbnb-n át a mesterséges intelligenciáig, bár utóbbinak legalább léteznek kimondottan pozitív vetületei is az egészségügyi diagnosztikától az oktatás személyre szabásáig. Ugyanakkor a tipikusan liberális pártok képviselői által tanúsított kritika nélküliség oda vezet, hogy például a rövid távú lakáskiadás járulékos költségeit is a magyar fiatalok fizetik meg a 235 ezer forintos albérletárak képében, a mesterséges intelligencia miatt megszűnő álláshelyek mai betöltői pedig jobbára fizetik a saját átképzésüket, vagy ha nem, hát tönkremennek, esetleg elhagyják az országot.
A kritikátlan hurráoptimizmus állatorvosi lova a műhús kérdése: egy egészen új technológiáé, ahol empirikus tapasztalat alig áll rendelkezésre, de már többféle rizikó és veszély ismeretes, liberális oldalon mégis örömódákat zengenek róla, az óvatosságra intő konzervatívok pedig megkapják a maradi és a „boomer” jelzőket. Pedig érdemes végiggondolni: a magyarság évszázadait jellemző, egészséges rendszerben működő állattartás hagyományaival szemben a magyar gazdák közül ki fogja kinyerni a tehenek izomszövetéből a mintákat, utána szaporítani a sejteket, amíg húspogácsa méretűvé nem válnak, majd átállni a termék tömegtermelésére? Nem nehéz belátni: az őstermelők és kisgazdák nem hasítanak ki szeleteket ebből az iparágból, de még az akár kétes módokon meggazdagodott agrár oligarchák sem fognak. Ez a bivalyerős multicégek terepe, tehát aki ezt az iparágat erőlteti, vélhetően az összes átadott piaci részesedést el kell, hogy számolja a magyar gazdák „mínusz serpenyőjében”. Ráadásul az ezekhez hasonló megavállalatok próbálják a genetikailag módosított összetevőket tartalmazó, génpiszkált, több mint bizonytalan egészségügyi hatással járó termékeket is teríteni, márpedig ha akár ők, akár a műhús-ipar kinyitja valahogy az ajtókat, a másiknak is könnyebb lesz belépni azon…
Hasonló a helyzet a mesterséges intelligencia esetében, csakhogy ott a szabályozás még inkább bajos. A dinoszaurusz-lassúsággal mozgó EU, ha sikeresen el is fogadja a kontintentális szabályozást célzó AI Actet, és már idén megállapodnak minden vitás kérdésben, egy leghamarabb 2025-ben hatályba lépő, statikus törvényük lesz – egy addig majdnem minden eresztékében lecserélődő, dinamikus iparág túlfutásaival szemben! Hazánk pedig kétségkívül létrehozott egy szakmai koalíciót, ám hasonló tétlenséggel szemléli, hogy az MI-iparág tarol, óriási pénzeket mozgat, miközben szakmák tucatjait nullázza le. Utóbbi nem szokatlan jelenség a történelem legújabb korában, és valahol az élet természetes rendje, de nem ilyen gyorsasággal, és nem az azonnali alkalmazkodás érdemi lehetősége nélkül! Az írott história során soha nem történt ilyen robbanásszerű gazdasági és digitális átalakulás, és mindez értelemszerűen soha nem járhatott ennyi áldozattal, mint a következő években fog, már ami a munkahelyek számát illeti.
A fentiek okán minden felelősséggel gondolkodó magyar döntéshozó logikus elmozdulási iránya a magyar polgárok védelme az átállás viharai közepette. Ennek két útja ismeretes: fizetni kell az állást vesztett vagy veszélyben lévő álláshelyet betöltő honfitársaink átképzését. Másrészt anyagi eszközökkel is segíteni kell a magyar kisvállalkozások és kreatív cégek „felülését” az MI-hullámra: legyenek nemzetközi sikertörténeteink, innovációnk, utat törő módszereink! Mindez irtózatosan drága, és ezeket nem az érintett polgárok zsebéből, hanem egy Magyar Munkahelyvédelmi Alapból lehetne fizetni. S logikus módon honnan lehetne egy ilyen alapot feltőkésíteni? A magyar költségvetésen túl egy 1 százalékos adó kivetésével, mégpedig azokra a nagy MI-cégekre, akik, ha úgy tetszik, éppen extraprofitra tesznek szert egy csak félig szabályozott iparágban. Azért is indulhatnánk el teljes lelki nyugalommal ebbe az irányba (és kezdeményezhetnénk mindezt európai szinten is), mert bár számosan veszítik el az állásukat a közeljövőben, az érintett multicégek nem minden esetben jeleskednek az arányos adófizetésben, és tipikusan náluk csapódnak le azok a kormányzat által biztosított kedvezmények is (százmilliárdos nagyságrendben), amelyek a magyar kis és közepes méretű vállalkozások számára jobbára elérhetetlenek.
A mesterséges intelligencia több száz olyan lehetőséget rejt magában, amelyet dőreség lenne nem kiaknázni. Ki mondana nemet arra, hogy ha ezek a rendszerek az egészségügyi adatok villámgyors és hatékony összevetésével tűpontos diagnózisokra képesek, akkor egy páciens jövőben kialakuló betegségeit is minden eddiginél hamarabb jelezzék előre? Sőt, maga az MI segíthet majd a sokkal hatékonyabb, személyre szóló gyógyszerelésben és a terápiák hatékonyságának ellenőrzésében. Vagy éppen kit zavarna az, hogy a drónokkal összekötött mesterséges intelligencia képes csökkenteni a permetezés során kiszórt vegyszer mennyiségét pusztán azzal, hogy „látja”, hol van, és hol nincs szükség arra? Ugyanakkor a valódi vívmányok okos felhasználási lehetősége a megengedőbb, liberális polgárokat sem vakíthatja el annyira, hogy kizárják a mesterséges intelligencia veszélyeit és az ezekkel kapcsolatos etikai aggályokat. Amely arra is alkalmas, hogy beszivárogjon a politikai kampányokba, és a fake news, a digitális, kép- vagy videóalapú csalások sorozatával a választópolgár számára rémálommá változtassa a politikai kampányokat, ahol már semmiféle objektív igazodási pont és hihető hitelességi mérce nem marad.
A mesterséges intelligenciával két dolgot nem szabad megtenni. Egyrészt nem szabad betiltani, mert ez praktikus módon lehetetlen. A másik, amit nem tehetünk meg: szabadjára engedni, és kontroll nélkül hagyni. A leghatékonyabb pajzs pedig az, ami a legfontosabb nemzeti erőforrásunkat, a kiművelt emberfőt védi: a Magyar Munkahelyvédelmi Alap.
A szerző a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/7. számában jelent meg február 16-án.
