Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, illetve az azt követő megtorlás egyik legismertebb résztvevője, tanúja, elszenvedője távozott Wittner Máriával. Életútja azok számára is tiszteletet kell parancsoljon iránta, akik esetleg a rendszerváltás utáni politikai csatákban tett egyes nyilatkozataival nem tudnak azonosulni. A történelem és az egyéni sors viszontagságai olyan terhet róttak rá, amelyet kevesen tudnak hasonló kitartással, méltósággal viselni.
Az 1937-ben született Wittner Máriának nem adatott meg a stabil családi háttér, a szülői szeretet; a forradalom egyedül nevelt gyermekkel és alkalmi munkák biztosította szegényes körülmények között érte Budapesten. Az elkeseredésből, a kilátástalanságból sarjadt lelkesedés sokakkal együtt őt is egy pillanat alatt magával ragadta, végig ott volt az események sűrűjében, a november 4-i szovjet invázió során megsérült. Sikerült Ausztriába távoznia, de elsősorban a kisfia miatt visszatért. 1957 nyarán tartóztatták le, amikorra Kádárék már rég megszegték az amnesztiára tett ígéretüket.
Halálra ítélték, majd társaival ellentétben kétszáz nap után a verdiktet életfogytiglanra változtatták fiatal kora miatt. Azt, hogy Wittner Máriát semmilyen módon nem sikerült megtörnie a hatalomnak, bizonyítja, hogy nagyon sokára, 1970-ben szabadult. Az ‘56-os elítéltek többsége 1963-ban amnesztiát kapott, ő azon kevesek közé tartozott, akik számára nem nyitotta meg a börtön kapuját a konszolidáció.
Szabadulása után varrónőként is dolgozott, 1980-ban, 43 évesen lett rokkantnyugdíjas. Neve a rendszerváltás idején, ‘56 újraértékelésével párhuzamosan vált ismertté. Ő lett a forradalom és a kádári megtorlás egyik élő szimbóluma. Krassó Györggyel együtt elégedetlenül szemlélte a puha átmenetet, a hatalom és az ellenzék alkudozását. Kérlelhetetlen antikommunizmusa idővel kényelmetlenné tette a személyét azok számára, akik abban voltak érdekeltek, hogy a változás minél kevésbé bolygassa meg a múltat. Wittner Mária okkal érezte úgy, hogy nem szolgáltatott a politika teljes körű elégtételt ‘56-nak és a forradalom hőseinek. Ennek szellemében mondta el vádbeszédnek beillő felszólalását az Országgyűlésben 2001. február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján. Lehet túlzónak minősíteni a retorikáját, ám ugyan ki merné elvitatni tőle a felháborodás jogát, amikor azt látta, hogy az ő és a társai életét megnyomorító párt jogi örökösei a hamis megbékélés jegyében a demokratikus közélet elismert szereplői, s a volt karhatalmistából még miniszterelnök is lehetett?
Ahogy 1956 szereplői is sok helyről érkeztek, a rendszerváltás után a túlélők útjai is gyakran elágaztak. Wittner Mária 2006 és 2014 között a Fidesz színeiben volt parlamenti képviselő; rendre megjegyzik róla, hogy a vagyonnyilatkozata alapján ő volt a legszegényebb tagja az Országgyűlésnek.
Halálával az egyik utolsó szabadságharcost veszítettük el. Mi, akik ingyen kaptuk, ne feledjük: kevesen fizettek annyit a magyarok szabadságáért, mint ő. Isten nyugosztalja!
