Itt van a nyakunkon ez a gyilkos járvány. Védőoltás még nincs, a fertőzöttek száma nagy ütemben nő. Az egészségügyi rendszerünk romokban, amelyen aligha segít most már az orvosok bérének beharangozott megemelése. Nem lesz tőle holnapra több doktor, szakápoló a beszerzett 16 ezer lélegeztetőgép mellé, jó, ha 3-4 ezer eszköz kezeléséhez tudják biztosítani a szakszemélyzetet.
A gazdaságot is megrogyasztotta a járvány. A fogyasztás újbóli csökkenése a termelés visszafogásával, helyenként leállításával jár együtt, ami miatt ismét tízezrek, százezrek veszíthetik el a munkájukat. Már most több mint 300 ezer munkanélkülit tart nyilván a statisztika, de tudjuk, hogy a hivatalos adatok soha nem tükrözik teljesen a valóságot. Mindeközben a kormánynak meg sem fordul a fejében, hogy a három hónapra járó munkanélküli segély idejét felemelje – ha nem is egy évre – legalább hat hónapra.
A járvány első hullámán világszínvonalú védekezéssel lettünk úrrá – hirdetik büszkeségtől dagadó mellel a kormánypárti politikusok. Olyan régen azért nem volt az idei tavasz, hogy ne emlékeznénk rá valamennyien, miként is zajlott a járvány elleni védekezés. Erre hivatkozva például elvonták a járvány idején életbe vágóan fontos feladatokat ellátó önkormányzatoktól a gépjármű- és az iparűzési adót, ami miatt több ezer kistelepülés került nehéz, forráshiányos helyzetbe. Most persze éppen nekik kellene segítséget nyújtaniuk a téli tüzelő beszerzéséhez, a kisnyugdíjasok támogatásához vagy az iskolába járó gyerekek számítástechnikai eszközökkel való ellátásához, ha esetleg ismét rákényszerülünk a kijárás korlátozására, az online oktatásra.
Másra ment az önkormányzatok pénzre, többek között például a Mészáros Lőrinc-félék szállodáinak felújítására. Ahogy most volt itt az ideje annak is, hogy több száz biztonsági őrt küldjenek az iskolákba, hiszen koronavírus-járvány idején az oktatásügyben ez a legfontosabb megoldandó probléma.
Elképzelni nem tudom, hogy miként szakadhatott el ennyire a valóságtól a miniszterelnök, hogy volt képes rábólintani egyesével az olyan kiadásokra, amelyek tíz–százmilliárdokat emésztettek fel, és nem szolgálták közvetlenül a járvány elleni védekezést, a munkájukat elvesztő emberek százezreinek a túlélés biztonságát.
A Népszava pár napja egy összeállítást közölt a kis falvak önkormányzatát ellehetetlenítő, központi forráselvonás hatásairól. Az ezerfős Heves megyei Nagyvisnyó például 23 millió forintot kap a központi költségvetésből az alapfeladatai ellátására, ami eleve szűkös gazdálkodásra ad lehetőséget. Most még a gépjárműadóból származó bevételüket is elvonták tőlük, ami 4 millió forintos kiesést jelent. Ezért idén karácsonykor már nem tudják biztosítani az időseknek az 1500–2000 forintos élelmiszer-utalványt sem. Még kihordják a szociális ebédet a rászorulóknak, és gondoskodni tudnak a téli szociális tűzifa házhoz szállításáról. Egyébként a falu 130 mázsa tűzifára pályázott, de csak 105 mázsa jutott nekik. A 25 mázsa különbözet árát – amit a nagyvisnyói szegényeken megtakarított az állam – ott kell keresni a Mészárosnak juttatott állami milliárdokban vagy az ország gyűlési képviselők nagyvonalúan megemelt tiszteletdíjában.
Amikor tízezrek veszítik el a munkahelyüket a vírusjárvány okozta gazdasági összeomlás következtében, akkor nem csupán tízezer – a jég hátán is megélni képes – tetterős ember kerül átmeneti időre nehéz helyzetbe, hanem a családjuk, a gyerekeik is, a gondoskodásukra szoruló idős vagy beteg hozzátartozóik is. A nehéz időkben is fizetni kell a rezsit, enni és inni kell. És nem biztos, hogy egy ilyen időszak csak három hónapig tart. Az is könnyen előfordulhat, hogy a családban az apa és az anya is elveszíti a munkáját. A biztonság érzet elvesztése okozza aztán a stresszt, ami gyengíti az immunrendszert.
Könnyű belátni, hogy ilyen helyzetben az államnak az embereket kell leginkább védenie. Persze a munkahelyek megvédése is nagyon fontos, de még fontosabb, hogy megfelelő szociális védőhálót vonjanak a nehéz helyzetbe került emberek, családok köré. Arra már nagyon sok erőfeszítést tett az állam, hogy a multiknak nagyvonalú munkahelyteremtő támogatást, adókedvezményt nyújtson, fejlesztéseikhez vissza nem térítendő apanázst biztosítson.
Most végre közvetlenül az embereken kellene segíteni a bajban. Az elmúlt évtizedben nagyarányú forráskivonás történt a szociális ellátórendszerből, elég csak a 28 500 forintos legkisebb öregségi nyugdíjra utalni, amihez indexálják az összes segélyezési fajtát. Ennek összege 2008 óta nem változott. Az Orbán-kormány leginkább a középosztályt igyekezett támogatni meglehetősen nagyvonalúan, adókedvezményekkel, egyéb lakásvásárlási (így a vállalkozói szektort is kedvező helyzetbe hozó) támogatásokkal. A legszegényebbeken, a leginkább rászorulókon, az állásukat elveszítőkön azonban nem nagyon segített – az éhbérért dolgoztató közmunkaprogramot leszámítva. Itt az idő, hogy komolyan megfontolják a feltétel nélküli alapjövedelem vagy garantált minimális jövedelem intézményének meghonosítását olyan mértékű támogatást biztosítva, amire lehetőséget teremt a magyar költségvetés. A járvány okozta gazdasági sokkhatást – bármelyik alapelven működő alapjövedelem bevezetését választjuk is – csak erős védőhálóval tudják az emberek túlélni.
A feltétel nélküli alapjövedelem bevezetéséhez szükség lehet a magánvagyonok igazságos megadóztatására, a személyi jövedelemadó többkulcsossá alakítására. Egy ilyen, társadalmi igazságosságon alapuló reformhoz politikai akarat kell. A garantált minimális jövedelem biztosításához kevesebb központi forrásra lenne szükség, ez megoldható lenne az adórendszer átalakítása nélkül is. Ugyanakkor nem lehet kérdés, hogy az emberhez való élethez felnőtteknél a 100 ezer forintos minimális jövedelem, 18 év alatt a 50–60 ezer forintos jövedelem nem a valóságtól elrugaszkodott igény. A Párbeszéd Magyarország öt éve képviseli ezt a garantált bérminimum-programjavaslatot, egy közvélemény-kutatás szerint a magyar polgárok 53 százaléka egyet is ért vele.
Egyébként nincs ellentmondás a munkaalapú társadalom alapeszménye és a garantált bérminimum programja között, csak éppen jóval kevesebben adnák fel a reményt, hogy egyszer az ő sorsuk is jobbra fordulhat.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/41 számában jelent meg október 9-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/41. számban? Itt megnézheti!
