Csak a vidék! Megőrülök ettől… Ücsörög a fideszes értelmiségi a budapesti otthonában, lelkében dúl a totális identitásválság, hiszen most épp nagyon kell szeretni a vidéki Magyarországot és rühellni a bűnös várost, csak hát itt él ő, így hozta a sors, kénytelen élvezni a főváros kínálta összes könnyebbséget, valahogy megmagyarázza magának, miért nem fog azonnal összecsomagolni, hogy élete már holnaptól az imádott vidéken teljesedjen ki. Vagy be. De valamit tenni kell, hát szorgalmasan felírja hetente többször is a Facebook-falára a #csakavidéket, elpárásodó tekintete előtt ilyenkor a kristálytiszta levegőtől érces hangú, egészségesen pirospozsgás, a kétkezi munkától természetesen izmos, és persze józan paraszti ésszel kizárólag jó döntéseket hozó, bölcs, talpig becsületes, igaz magyar emberek sorakoznak elő.
Ó, be kár, hogy ez maga a megtestesült SZDSZ, csak épp fordítva. Végül is, illiberális.
Útelágazódás Dobogókő tövében. Aki lefelé fordul, s Esztergomnak veszi az irányt, búcsúzik az európai értelemben vett szilárd útburkolattól, hogy kerékgyilkos kátyúk és sofőrt próbáló hajtűkanyarok romantikus kombinációin leizzadva guruljon be Pilisszentlélekre. Vagyunk ilyenek szép számmal, pedig csütörtök van, nem sokkal dél előtt. Az apró, szlovák nemzetiségi falu egyetlen forgalmasabb utcájában spontán közlekedési dugó alakul ki, mert épp véget ért a forgatás, pakol a stáb, és külön autókkal viszik vissza Pestre A mi kis falunk sztárjait. Ide igyekszik a sorozatturista-karaván, letudni a kötelező rajongói menetet, úgymint: szelfi legalább egy színésszel, ásványvíz a híres kocsmában és csoportkép a briós, amúgy csak kakiszobornak gúnynevezett televíziós műalkotással a háttérben.
Megnéztem A mi kis falunkat
Szelfi a kakiszobornál, csalódott rajongók, szakrális szemétlerakó és egyéb finomságok.
Gyors miniinterjú: Akkor is eljöttetek volna Pilisszentlélekre, ha nem itt forgatják a sorozatot? Harmincon inneni fiatalokból álló baráti társaság: Izé, igen, talán, lehet. (Fordítsuk magyarra: nem.) Anyuka-apuka hároméves forma kislánnyal: Azt hisszük, hogy igen, de nem most. (A magyarra fordítást lásd fentebb!) Tinédzser testvérpár: Esetleg, nem nagyon. (Ezt nem kell magyarítani.)
A sorozatalapú zarándoklatból a helyi idegenforgalom tehát biztosan profitál, nyilván ezért nem esett szó erről Morvai Krisztina „feljelentésében”. A – most épp nem tudni, melyik párt színeiben – EP-képviselő ugyanis azzal támadta meg az RTL Klub forgatási engedélyét, hogy a tévés produkció durván akadályozza a helybélieket mindenféle jogaik gyakorlásában. Amiben van némi igazság: jómagam a faluba befelé, meg onnan elfelé is megakadtam néhány percre, amíg a tévések rögzítettek egy-egy jelenetet. A Morvai-féle apokaliptikus szentlelki hétköznapok (idős asszonyok, akik nem tudják megvenni a kenyerüket, megalázott pilisiek, akik meg se szólalhatnak az utcán, mert rájuk parancsoltak, hogy pofa be, mivel a kamera forog) azonban erős túlzásnak tűnnek.
De erről döntsenek inkább az itt élők, ha valóban szétzilálja életüket a tévéipari kitelepülés, majd elmondják ők maguk – legkésőbb a jövőre esedékes polgármester-választáson.
Kinyírják a kultúrát? - Magyar Hang
A magyar kulturális (és részben a tudományos) élet nem kormánypárti fősodrára rátámadók vállalkozásának sikere hosszabb távon szinte bizonyosan kudarcra ítéltetett.
Addig viszont itt maradt nekünk a kultúrkampf legújabb mellékfrontja, ezért is írtam az elején a #csakavidék budapesti önkéntes, ám annál izgatottabb Facebook-mozgalomról. A kultúrharc ezen leágazása a vidéki magyarság becsületének megmentéséért folyik. Lényege pedig, hogy a budapestiek – és főként a fővárosi liberális értelmiség – semmit sem tud a kistelepüléseken élőkről, ellenben lenézi, semmibe veszi, s ha teheti (például egy tévés sorozattal), megalázza őket. Miközben minden, ami a mai magyar hétköznapokban hasznos és kedves, pont hogy vidékről érkezik. Röviden: a vidék szép és jó, Budapest ocsmány és gonosz.
Nem véletlenül kapom most már én is menetrend szerint és egyre többektől a kérdést, ha hazamegyek Zemplénbe: „Hát hogy a francba bírod azon a mocsadék helyen?” Már a fővárosban, ugye. Régebben még nekiálltam elmesélni, hogy például a szomszédtól veszem a tojást, és órákig lehet tollasozni az utcánkban, de már nem, nincs értelme. Úgysem akarják elhinni.
És viszont, megvan ez visszafelé is: „idefent” pedig sokak úgy tekintenek szét szerte e hazában, hogy a főváros közigazgatási határán – na, jó, még néhány agglomerációs településen – túl ostoba, tájékozódásra képtelen, fél-, funkcionális- vagy teljesen analfabéta tömegek tengetik a mindenféle pozitív élményektől mentes életüket.
Minden együtt van tehát egy jóféle kultúr-polgárháborúhoz.
A falvak, ahol az óvónők rosszul imádkoznak - Magyar Hang
Nincs pénz sem játékra, sem játszótérre, az uniós pályázatokon mégis rendre alulmaradnak a súlyos hátrányokkal küzdő borsodi települések.
Pedig a képlet roppant egyszerű: egy Magyarország van, vidék és Budapest együtt. És a gondok, bajok is egységesek, csupán más a körítés. Mert itt, a fővárosban, ha szerencsés vagy, megteheted, hogy elköltözöl a zúzós lakótelepről, vagy a putrivá lakott, omladozó tömbházból a pesti kertvárosba, pláne Budára, s csak színházba, moziba vagy korzózni mész a belvárosba, elhitetvén magaddal, hogy igazából minden a legnagyobb rendben van. A faluban viszont szoros szomszédságban élsz a nyomorral, ha akarod, ha nem. És ott a legutóbbi emlékem, amikor Nógrádban hat vagy hét községen utaztam át anélkül, hogy egyetlen kora délután nyitva lévő élelmiszerboltot láttam volna. Bizony-bizony, 2018-ban létezik még a kenyeres kocsi, meg a mozgó vegyesbolt műfaja; aki lemarad, aznapra kimarad. És nem a tévések miatt.
A Fidesz matyó hímzett skanzenbe zárja a vidéket, miközben a Mordor szót vési Budapest falára. Aljas húzás, de emelje fel a kezét, aki meglepődött rajta. Történik mindez az alsó hangon fél, szomorúbb szakmai becslések szerint egymillió alkoholista országában.
Bölcs tanácsom nincs, aki teheti, menjen minél többet haza, a fél főváros úgysem tősgyökeres. Vigyük hírét az egy Magyarországnak.
(Írásom címe a Sexepil együttes Egy a világ című dalának aktuális utánérzete.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 17. számában jelent meg, 2018. szeptember 7-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 17. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
