Az önmagukat demokratikus ellenzéknek nevező pártok számára (pont azért, mert a Fidesszel ellentétben nem egyetlen alakulatról van szó) a jelenlegi választási rendszerben egyszerűen nincs más út, mint az összefogás. Ez még akkor is igaz, ha a ’22-es választási vereség nyomán több párt arra az álláspontra helyezkedett, hogy hiba volt már az előválasztás is, és nagy hiba volt összefogni. Az előválasztást azért bírálják (persze csak azok, akik saját várakozásuk alatt szerepeltek, és ők is csak visszamenőleg), mert hogy csak viszonylag kevesen vettek részt rajta, s így az eredmény nem volt reprezentatív. Nos, a tényleges választásokon is sokan maradnak távol, de az eredmény ettől még – tetszik vagy sem – legitim. Az pedig óriási tévedés, hogy az összefogás bukott volna meg, csak egy összefogásnak hazudott kelletlenkedés vezetett jól megérdemelt kudarcra.
Azt még csak lehetett érteni, hogy a tisztán listás európai parlamenti választásokon az önmagukat a többinél erősebbnek vélő pártok a külön-külön indulást erőltetik, mondván, derüljön ki, hogy melyik szervezetnek mekkora a tényleges támogatottsága, de ma már ez sem ilyen egyértelmű. A Závecz Research nemrég publikált kutatási eredményei szerint összességében jóval jobban szerepelne az ellenzéki pártok közös listája, mint a külön elérhető mandátumok összege. Kérdés, megéri-e feláldozni 5-6 EU-s parlamenti helyet annak érdekében, hogy kiderüljön, amit amúgy is mindenki tud: némely ellenzéki pártok támogatottsága igen csekélyke.
Az ellenzék 2010 óta egyetlen voksoláson ért el viszonylagos sikereket, a legutóbbi helyhatósági választásokon. Azt most is mindenki hangoztatja, hogy mindenhol egyetlen ellenzéki jelöltnek kellene indulnia a fideszes aspiránssal szemben, de a jelek viszont sokkal inkább a békétlenkedést mutatják, akár a pártok viszonyát, akár a konkrét jelöléseket nézzük.
A DK például nem együttműködni akar a többiekkel, hanem a legnagyobb ellenzéki pártként uralni és alkalmazkodásra kényszeríteni próbálja őket. Közben úgy tesz, mintha erősödésüknek nem volna gátja, pedig ők maguk is tapasztalhatják, hogy bár elcsábítottak kádereket más pártokból, árnyékkormányt alakítottak, önálló tv-t és Gyurcsány-podcastot indítottak, a támogatottságuk bő egy éve nem növekedett. A mumusként bármikor felemlegethető pártelnök viszont szinte garancia a Fidesz hatalomban maradására. Ami pedig a konkrét választási előkészületeket illeti, e téren is megy az erőfitogtatás, hogy más példákat ne hozzunk, hónapokig lebegtették, hogy beállnak-e Karácsony Gergely mögé, vagy saját jelöltet kívánnak állítani a legutóbb fölényes ellenzéki győzelmet hozó miskolci polgármesterrel szemben.
A Momentum, de főleg Donáth Anna az utóbbi időben azzal került a közéleti hírek élére, hogy kőkeményen beleszállt a DK-ba és annak vezetőjébe, akivel már legutóbb is csak az „orrát befogva” tudott közös listán szerepelni, ami viszont – ígérte – soha többé nem fordulhat elő. A politológusok azóta is találgatják, mi lehetett a durva kirohanások célja, de az biztos, hogy az önkormányzati választások előtt nem ez szolgálja legjobban a két párt helyi erői közötti harmonikus együttműködést. (Az már csak apró érdekesség, hogy amikor erre némi ingerültséggel a bajai polgármester is felhívta a figyelmet, akkor fegyelmit indítottak ellene, mert nyilvánosság elé vitte a párton belüli problémát. Nos, a hölgy nem tett egyebet egy szinttel lejjebb, mint Donáth Anna, aki egy szövetséges pártra vonatkozó problémáit a sajtó útján üzente meg. Minden bizonnyal némi gúnyos kárörömet szerezve ezzel Fideszéknek.)
Gyönyörű példája az ellenzéki összefogás iránti elkötelezettségnek az LMP-s Ungár Péter is, aki az utóbbi félévben nem győzött elégszer rámutatni a Momentumosok kordonbontásainak gyermetegségére és haszontalanságára. Ennél is nyomósabb bizonyíték az együttműködési hajlandóságra az a (néhány napja tett) bejelentése, miszerint Karácsony támogatása helyett Vitézy Dáviddal tárgyalnak a főpolgármesterség-jelöltségről. Úgy tűnik, hogy közös a szekér, csak az elé fogott lovak húznak szerteszét. Nyáron még több közvélemény-kutatás is megállapította, hogy a fővárosban Karácsony biztosan megőrizheti a pozícióját, de ezek a naiv figurák aligha vették számításba, hogy egyik-másik „ellenzéki” párt fog ellenjelöltet állítani.
Az egységes ellenzéki fellépést az se nagyon erősíti, hogy új és újabb pártok alakulnak, tovább szeletelve az amúgy szűkülő tortát (mert az, ugye, nem látszik, hogy a bizonytalanok, pontosabban az elbizonytalanodottak növekvő táborából tudnának saját támogatókat találni). A pártalapítás MZP és Jakab esetén még valamennyire érthető, de vajon mi ösztönözhette a pártpolitizálással már évekkel ezelőtt szakító Vona és Mesterházy porondra lépését? Az eddigiekben felmerült kérdésekre és kételyekre három válasz adódhat: ezek vagy vakok és hülyék, vagy önzőek és megalkuvók, netán egyszerűen Fidesz-bérencek. Hogy kik azok, akik belülről akadályozzák az ellenzéki munka hatékonyságát, csak sejteni lehet, bizonyítani nem. Azt pedig végképp nem lehet tudni, hogy a bomlasztók közül kik a tényleges árulók és kik a „haszontalan hülyék”, de minden bizonnyal ilyen is, olyan is akad.
Az viszont nagyon szomorú, ha az ellenzéki pártok és azok vezetői számára sokkal fontosabbak saját szervezeti és egyéni érdekeik, mint az oly fennen hangoztatott cél, miszerint le kívánják váltani az Orbán-rendszert és helyre akarják állítani a demokráciát. Persze nyilván sokkal könnyebb az állami apanázsból, parlamenti (pláne EU-parlamenti) fizetésből, mindenféle költségtérítésekből és támogatásokból lébecolni, időnként egy-egy karcos (de inkább a többi ellenzékit támadó) mondattal vagy eleve esélytelen törvényjavaslattal fenntartani az ellenzéki imázst, semmint megkockáztatni, hogy rengeteg munkával és véres verítékkel odaküzdjék magukat egy kifosztott, lezüllesztett, lelkileg is megnyomorított ország kormánykerekéhez, miközben minden fontos gazdasági-jogi-pénzügyi-rendészeti pozícióban hosszú évekre bebetonozott NER-káderek ülnek.
Akik így gondolkodnak, bátran tekinthetik magukat Orbán kiváló tanítványainak, akik megtanulták a leckét: nem értékek, hanem (önös) érdekek mentén politizálnak.
A publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
