Immár négy hónapja szinte nincs olyan nap, hogy valamely kormányszolgálati vagy Fidesz-közeli médium ne rugózna a „guruló dollároknak” becézett ügyön. Mint közismert, a dolog eredete egy Márki-Zay Péter által a Magyar Hang Gulyáságyú podcastjának adott interjú, amelyben „a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje” megemlítette (azaz a propagandamédia szóhasználatával: „elszólta magát”), hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelentős támogatást kapott egy amerikai civilszervezettől.
A kormánymédia és jónéhány közszereplő azonnal rávetődött a témára, hogy tiltott pártfinanszírozással, a választási kampány pénzelésével, külföldi érdekek kiszolgálásával (értsd: hazaárulással) vádolják a teljes ellenzéket. Éppen ilyen okokból indított vizsgálatot az ügyben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága is, amelynek jelentését nyilvánosságra is hozták. A jelentésből sok különböző médium idézett részleteket vagy közölt róla összefoglalót, a teljes anyag is olvasható a parlament honlapján. A lényeg: a nemzetbiztonsági vizsgálat (egyelőre?) nem tárt fel nemzetbiztonsági kockázatot, (egyelőre?) nem állapította meg, hogy kiktől származtak az adományok, (egyelőre?) nem tisztázta, hogy az adományokból részesedtek-e pártok, és költöttek-e a választási kampányra.
Ennek ellenére a propagandamédia lelkesen tupírozza a témát, századszor is megismételve a korábbi feltételezéseket, vádakat, találgatásokat, amelyek szerint például a pénz nem mikroadományokból származik, de egyenesen Sorostól jött; vagy hogy az ellenzék súlyos és nemzetellenes vállalásokat tett a támogatások fejében; az pedig teljesen egyértelmű, hogy a pénzt a választási kampányra költötték. Mindezt tehát úgy, hogy ezeket az állításokat a profi nemzetbiztonsági vizsgálat (egyelőre?) nem támasztotta alá. Magyarán, kilóg a lóláb: a kormánymédia hangulatkeltésre, az ellenzék lejáratására, karaktergyilkosságra, személyek és vállalkozások besározására használja az „ügyet”.
A dolognak azonban van egy másik vetülete is: míg az a vád, amely szerint a külföldi adományokat az ellenzéki pártok választási kampányában használták fel, legfeljebb valószínűsített feltételezés, addig a Fidesz és a kormány törvénysértései kézzelfogható tények. Az egyik ilyen, hogy a kabinet óriási számban tett közzé „társadalmi célú hirdetés”-ként egyértelműen politikai jellegű reklámokat. (Mellesleg: ez Orbánék bevett szokásává vált az utóbbi öt-hat évben, jelenleg is így fut a „brüsszeli szankciók” elleni, nemzeti konzultációra biztató kampány.)
És ez nem pusztán valami jogi, elméleti probléma, hanem egyben a második törvénysértés forrása is: a pártok ugyanis – a jelöltjeik számától függő – meghatározott költségkeretet fordíthatnak választási kampányaikra, azaz az ineternetes, közösségi oldalakon történő, tv-s, rádiós, újságokbeli, plakátos, szórólapos hirdetéseikre és utcai standjaikra. Márpedig azzal, hogy a kormány szinte számolatlanul költ – véletlenül a Fidesz választási kampányához igen hasonló, de mindenképp azt erősítő – üzenetekre, tulajdonképpen behozhatatlan kommunikációs előnyhöz juttatja a kormánypártot, ha éppen az ötszáz KESMA-s, Mediaworks-ös szócső nem lenne elég fölény.
Az már „csak” érdekes etikai kérdés lenne (ha a hatalmon lévőket ilyesmi a legcsekélyebb mértékben érdekelné), hogy mennyire tisztességes közpénzből (tehát részben az ellenzéki érzelmű és a politika iránt közömbös emberek adójából is) a regnáló párt kizárólagos érdekeit feltétel nélkül kiszolgáló sajtóbirodalmat, köz(?)médiát létrehozni, és szintén közpénzből teljesen eltorzítani a politikai reklámlehetőségek arányait.
Visszatérve a „guruló dollárok” ügyére: igazolódni látszik a régi igazság, mely szerint az kiabál, akinek a háza ég.
