A miniszterelnök demokráciájában a nép is csak díszletelem.
Publicisztika
Noha az internet korában nehéz megállapítani, ki mit honnan vett át, egy biztos jel ennek ellenére is van, mégpedig ha más tévedése szerepel az ember szövegében.
Műpártolói körökben Picasso kék korszaka is elég híres volt, viszont hozzátennénk, ő legalább üres vásznat kent össze kékkel.
A politika már uralkodik a népen, de hatalma megőrzése végett uralkodni kíván a költészetben is.
Amit csak gyűlölök a tömegmédiában, a popkultúrában és a huszonegyedik századi labdarúgásban, az mind ott lesz hetes számmal a hátán Juventus-mezben.
Az ezredforduló óta Budapest szinte teljes mértékben elveszítette gasztronómiai egyéniségét: összetéveszthetetlen arculatát és helyi ízeit.
Türelem, kicsit még mindig összébb kell húznunk a nadrágszíjat, ennek a szegény nemzeti tőkésosztálynak még sehogy sem sikerült a saját lábára állnia.
A Felház nem azonos Orbán Gáspárral, ahogy Orbán Gáspár is több pusztán a miniszterelnök fiánál.
Mick (73) körbeszáguldja a színpadot, Keith vigyorog, mint a vadalma, Ronnie dettó, Charlie meg kissé kataton módon püföl.
A nyertes oldalon csak az új pártoligarchiát találjuk, és hűbéreseit. A vesztesek csoportja egyre népesebb.
Akik hivatásuknak tekintik az újságírást nem tehetnek mást, mint folytatják a munkát, jó lelkiismerettel, napról napra.
Az a csodálatosan vegyes közönség, amelyről Hrabal úr oly szépen emlékezett meg műveiben, olyan mint ha már félig-meddig el is tűnt volna.
Fú, Magyarország már olyan jól teljesít, hogy kezdünk kicsit szédülni.
Sokszor rém egyszerű dolgokat találnánk, ha eljuthatnánk egy-egy nagypolitikai esemény kiindulópontjához.
A mostani politikai és erkölcsi káoszban is fel kellene ismernünk, ki a barát és ki a rabló.