Mély levegő, egy nap kivárás, ne üljünk le izomból írni, nem vagyunk mi Bayer Zsoltok. És a véleményalkotásnak sem tesz jót a beidegződött indulat, igaz, a végkövetkeztetés ebben az esetben nem sokban különbözik a kezdetitől. Kis hazánkban hajlamosak vagyunk valamiféle mitikus alakként, emberfölötti kreatúraként tekinteni a Vezérre (aztán ennek a percepciónknak persze lehet pozitív vagy negatív előjele), és meglepően ritkán lépünk hátra kettőt, felismervén, hogy odakünn a nagyvilágban a népünk tömegeinek „nyelvén értő”, Kvintesszenciális Magyar csupán egy tohonya despota. Rossz ízlésű, begyöpösödött, úton-útfélen szexista vicceket és faék-egyszerűségű szólásmondásokat puffogtató, hatalomra és pénzre mindenkor éhes maffiafőnök, Wish-ről rendelt Tartuffe, fennmaradó idejében kellemetlen frusztrációhalmaz.
A Vezér nemrég Amerikába ment, az oroszlán barlangjába, a hanyatló tengerentúlra, a liberális fertő és a karvaly-kapitalizmus gennyedző otthonába (erről a magyarság elsöprő többsége természetesen csak hallomásból szerezhet tudomást, hiszen elég messze van, még Bécsnél is messzebb, persze szar hely az is). Tegyük zárójelbe a tényt, hogy a kormánymédia orgazmikus beszámolóival ellentétben emberünket nem meghívták, nem szavait inni szándékozó, előtte leboruló, tanácstalan amerikaiak tömegei könyörögtek megjelenéséért, hanem bizony – az Alapjogokért Központ szponzorációján keresztül – fizetett érte az állam. Nem, meggondoltam magam, mégse tegyük zárójelbe. A közmondásos „adófizetők pénze” erre is elég, úgy tűnik, van ilyen helyzetben a kasszánk. E tény ismeretében még kínosabb a beszéd előtti kedélyes integetés, nevetgélés és kimutogatás, amit a miniszterelnök egy szűk családi eseményen világsztárt imitáló, kissé gátlásos ötéves eleganciájával vezetett elő.
Jó, de miket mondott? Mi a veleje, ugye? Vegyük sorra, szálljunk mélyen magunkba (vagy inkább beléje), és próbáljunk levonni valamiféle tanulságot. Először is, de komolyan, a beszéd címe: „Hogyan vívjuk harcunkat?” Az elmúlt hetek (ellenzéki) közbeszédét uraló tusványosi beszéd után ezt nem is kommentálnám. Az első feltűnő szomorkodnivaló az állandósult gyűlölet csúcsra pörgetése, a találónak szánt alázásokba csomagolt, de még így is átütően fröcsögő megvetés és káröröm. Ami természetesen az egész beszédet áthatja, de akkor világlik ki egyértelműen, amikor a pohos csúcsragadozó a globalistákról, a liberálisokról és az ellenzékiekről egész egyszerűen ellenségként, eltiporni való parazitaként beszél, egyúttal konkrétan a Pokolba küldi őket. Hát, nem tudom. Jöhetnek lassan a hívások Kőszegi Ákos hangjával, hogy a miniszterelnök megsértette a magyar szavazókat.
Azt is elkuncogja a Vezér, hogy ők annyit győztek már, hogy vakarják a fejüket. Irigylem a problémáit, mi, egyszerű adófizetők egészen más miatt vakarjuk. Rezsi, kata, infláció, emberi jogok, ilyen hülyeségek miatt. Értem én, hogy neki is nehéz, de lássuk be: a Karmelitába hajtó limuzinban talán jobb zokogni a győzelem felett, mint egy fűtetlen albérletbe tartó biciklin a vállalkozásunk tönkretétele miatt. Tovább a nemzeti szelek szárnyán: azt is említi, hogy mi Európa Magányos Csillaga vagyunk. Ez további fejtegetést nem igényel, nem is vitatom. Csak szerinte ez valamiért jó dolog. Ezen a ponton hozzáfűzném, mennyire beszédes, hogy kiket tud emberünk őt támogató, vele közösséget vállaló kulturális alakokként idézni – jelen beszédében Tucker Carlsont, aki odakint nagyjából egy Ezo TV-s kártyajós megbecsültségének örvend, idehaza pedig, tudjuk jól: Kis Grófót, Nagy Ferót, Kövér Lászlót, a Paradicsom-dalt… magasan van a nívóléc, mára ennyi maradt a Magányos Csillagnak. Amerikai példaképként egyébként Chuck Norrist hozza fel, szerinte több Chuck Norris kéne. Mind kulturálisan, mind aktualitását tekintve kitűnő idol.
Független fake news-ról beszél a Vezér, mintha nem tudnánk, hogy az összes megyei – pardon, vármegyei – lap száz százalékban egyforma uszító dezinformációt nyom, na meg az állami televízió is (épp a napokban futottam bele egy ártalmatlannak tűnő felvezetőbe, egy elejtett „balliberális Telex” ütötte meg a fülemet, kapcsoltam is tovább). Kis kitérőként elhangzik, hogy szegény urunk már látja is a holnapi szalagcímeket. Álljon meg a menet, hát a miniszterelnök még mindig a letaglózó médiatúlsúly ellen küzd, véletlenül sem az ellenzékét alkotó polgárság láthatja előre a címeket, ha ki meri nyitni a gender-gyurcsányista pofáját. Szóba kerül, hogy a „progresszívok” (egy újabb szitokszó, ami csak a Vezér szájából hangzik annak) célkeresztjében a magyar családok védelme, a szeretetteljes béke áll, ezt szeretné(n)k elpusztítani. Izgalmas – és nyilván hazaáruló – fordulat, hogy én inkább úgy látom: a szeretet, a szolidaritás, az egyenlőség pártját fogó civil szervezetek és magánszemélyek nem rombolni akarnak, tán épp ellenkezőleg. Ellenkezőleg. Kezd körvonalazódni a cikk végére ígért tanulság, de ne szaladjunk előre.
A Vezér szerint az Obama-adminisztráció alkotmánymódosításra akarta kényszeríteni szabadságszerető népünket – miközben éppen a kormány módosítgat kényére-kedvére, nulla átfutási idővel, kizárólag a pártérdek és a haveri kör kívánalmai szerint. Magányos Vezérlő Csillagunk továbbá (a múltat emlegetvén) szovjetet mond orosz helyett, aztán Gyuri bácsit mond Soros György helyett, aztán Brüsszelt mond Európai Unió helyett, aztán globalista ukrán vezetést mond a megtámadott Ukrajna kormánya helyett, aztán „saját szabályaink szerint játszást” mond korrupció és jogtiprás helyett, aztán nőimitátort meg narkóst mond ellenzéki helyett, végezetül keresztényt mond cinikus üzletember helyett.
Összeáll hát a kép. A recept, amelyre a lakájmédia szerint az egész világ éhezik. Mit tegyen, aki sikeres populista fajvédő szeretne lenni? Mondja mindennek konkrétan az ellenkezőjét. Mi, magyarok már eddig is kiváló példákat láthattunk erre (ha lakosságarányosan Magyarországon volt a legtöbb Covid-halálozás, mondd azt, hogy a világ legjobb járványkezelését abszolváltad), de ez a lehengerlő white trash beszéd a messziről jött ember lapját húzta a valóságtorzító módszertan tizenkilencére. Szépen sorban: meghívásra történő sztárbeszéd, családgyűlölő szabadelvűek, életünkre törő liberálisok, fejvakarós rutingyőzelmek, dicső magányos csillag, balliberális fake news, ellenzéki médiatúlsúly, keresztény értékek, ránk kényszerített alkotmánymódosítások, a konzervatívok megfélemlítése, jogos szabadságharc. A Vezér kis világában és vonzáskörzetében minden pontosan önmaga ellenkezőjét jelenti, az igába püfölt nép pedig vagy elhiszi az egészet, vagy rendkívül szomorú és frusztrált élete lesz. Lehet, hogy akkor már jobban jár az előbbivel. Csak egy tipp a „magunkfajtáknak”. Ab ovo.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
